A Temesi Agrár Bank

igazgatója kifogásokat emel a konyhai tevékenység illata ellen, és így nagy port kavar az intézet működését zavaró háztartásban, ahol megfogalmazódik: bizony a pénznek is szaga van

 Kocsink a háttérben

A kocsivásárlás nem volt egyszerű. Kezdődött az öltözködéssel, amelyet már nem részletezek, hisz elégszer elmondtam, miből épül ez fel általában, és azt is, meddig tart. Amíg Józsefem elkészült, elmosogattam a felgyűlt evőeszközöket, poharakat, tányérokat, a nagymamámtól örökölt porcelán készletet is, mert Annácskáról még mindig nem tudtunk semmit. Illetve annyit, amennyit táviratban szíveskedett velünk közölni. Mármint, hogy gondjai akadtak, ezért nem tér még vissza hozzánk, de szeretettel gondolva ránk kéri megértésünket.

Hát persze, hogy szeretettel gondolva ránk kéri megértésünket, csak merészelt volna egyebet üzenni!

Egyébként kedveltem Annácskát, attól függetlenül, hogy gyakran megtévesztett, olyanképpen például, mint most, hisz én pontosan tudtam, nem gondjai akadtak, hanem csupán a közös jövőjét alakítgatja valakivel, mégpedig egy csinos fiatalemberrel, akinek fotográfiáját akkor találtam meg az ágyneműje alatt, amikor épp arra készültem, hogy kitakarítsam a szobáját (mint korábban jeleztem, a fergeteges automobil-forgalom miatt valósággal hömpölyög otthonunkban a por és a piszok, ami azt jelenti, hogy kétnaponta az ő fertályában is muszáj sepregetnem).

És amíg az értékelés végére jutottam, uram is kifényezte magát, tehát el is indulhattunk. Gyalog mentünk, mert az este elfogyasztott bormennyiség miatt József nem mert kormányhoz ülni, bennem pedig nem bízott meg, noha jobban vezettem, mint ő. Egyszer azt vágta a fejemhez, azért nem bízza reám magát, mert én nem vettem órákat. Erre csakis azt válaszolhattam, hogy akkor nem az apácák írógéptanfolyamára kellett volna beíratnia, hanem a sofőriskolába. Ezzel a kijelentésemmel, azt hiszem, nagyon felbosszantottam, mert több napig nem szólt hozzám, sőt, kerülte a tekintetemet. Márpedig ha valakinek haragudnia kellett volna a másikra, játszania a sértődöttet, az én vagyok. A férfi ugyanis sose viselkedjen így a nővel, a nő pedig ne engedjen meg efféle viselkedést a férfinak.

Nagy nehezen mégis megérkeztünk a kocsigyárba. Nehezen, mert útközben én már nagyon elnyalogattam volna egy jégkrémet, Józsefem viszont ezt nem engedte meg nekem, arra hivatkozott, hogy nincs időnk, egyébként pedig arra, hogy még túl korai lenne, hisz eléggé hűvös van. Ez persze nem volt igaz, mert a fák már mind kirügyeztek, ki is virágoztak, és a madarak is visszatértek régi fészkükbe. Ám ha ellenezte, nem tehettem semmit, annyi pénzem sem volt, hogy vásároljak magamnak egyet, másfelől pedig: hová bújhattam volna el a jégkrémemmel. Nyilván sehová, mert csak ketten voltunk, párban, karon fogva lépkedtünk egymás mellett a kocsigyárosig, ahol aztán végképp nem tudtunk megegyezni. Hitvesemnek egyfélére fájt a foga, valami hatalmas vacakra, ami még nyikorgott, ropogott, recsegett is, amikor felszálltunk rá, én pedig egy sportosabb, kényelmesebb jószágra, amellyel még a hegyeket is megmászhattuk volna, mégis hajlékonyságával, kecsességével vett le a lábamról. Következésképp az lett, amit uram kívánt: beszálltunk a rozoga utastérbe, s még egy paripát is kaptunk magunk elé. Nem tagadom, úgy mint Józsefem, senki sem tudott alkudozni. Ha valamiben jó volt, az alkudozásban biztosan. Ennek köszönhetem, hogy hazafelé menet férjem szíve megenyhült irányomba, s így kaptam egy nagy adag eperfagyit, amit a Kossuth téri cukrászdában fogyasztottam el, ahol ő magának egy tejszínes kávét rendelt, hozzá egy tégelynyi kockacukorral, amely bőven elegendő volt ahhoz, hogy kiselőadást tartson nekem új szerzeményéről. Mindeközben kanalával a csészében csörömpölt, verte a taktust, amelyre prédikált. Annyira belelendült, hogy egyre kínosabbá kezdett válni helyzetünk, hisz a vendégsereg zöme felénk fordította haragos tekintetét, ekként jelezte, elege van belőlünk, húzzuk el a csíkot minél hamarabb. Mivel nem moccantunk, a pincér tessékelt ki a helységből. Ennek tulajdoníthatóan következett be, hogy először életünkben fizetés nélkül távoztunk. Most viszont kisebb dolgunk nagyobb volt az ő sérelmeiknél. Józsefem elégedetten tündökölt, mert közbenjárásommal megvalósíthatta álmát, sőt, én is elégedettnek éreztem magamat, mert nekem is beteljesült mai kívánságom. Igaz, hogy szerényebb volt, mint az övé, de én nagyon örültem neki.

Lefekvés előtt palacsintát sütöttem, túróval ettük, mostanság ez volt a kedvenc ételem. Utána hosszan szellőztettünk, nagyon tudtam utálni, amikor a konyhazsír bűze beleivódott a ruhákba, de még jobban, amikor feljött a Temesi Agrár Bank igazgatója, s arra kért, lehetőleg étkezzünk visszafogottan, mert elvesztik ügyfeleiket. Váratlan látogatása havonta bekövetkezett.

Amúgy nem sok minden váltott ki belőlem a konyhai bűz iránti undorhoz hasonló érzelmeket. A bankigazgató azonban csak tetézte ezt. Ennek hatására többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy ő tényleg azt hiszi, a pénznek nincsen szaga?

Uram sokáig szemlélte kocsiját, talán álomra sem hajtotta fejét, annyira odavolt vele. Sejtem, hogy semmit sem aludt, hisz hajnalban rettenetes zajt csapott a kávéfőzővel.

Reggel aztán rendkívül sajnáltam, hogy Annácska távol van tőlünk…