Amikor (a) Balkánt idézzük

Gyerekek, hazudtam, hazudtam, egy mocskos gazember vagyok, egy simlis, egy utolsó rohadék, mert nincs is rózsaszínű papucsom. Egyszer, 20 évvel ezelőtt volt ugyan egy ilyenem, ha jól emlékszem, ám akkor mindenkinek rózsaszínű volt a papucsa, mindenki ilyenben járt, mert másfajtát nem igazán lehetett kapni a sötét, levegőtlen komcsi boltokban. Hatalmas szélhámos, korrupt majom lehetett az is, aki még egy rózsaszínű bojtot is varratott a lábbelik orrára. De tudjátok, az egészben az a szomorú, hogy szerettem azt a papucsot, rózsaszínű volt-e, vagy sem, volt-e bojt az orrán, vagy sem, szerettem, mert az anyámtól kaptam a szülinapomra. Az édes jó anyámtól, aki épp akkora füllentős volt, mint én, hisz azt mondta a geci üzemvezetőnek, amikor az rákérdett, mit gondol magáról, hogy: "megdolgozott a pénzéért, és örült, hogy legalább egy papucsot vehetett nekem belőle" (JANKULOV Jenő 1966. 54.). Kérdezzétek csak meg a szüleitektől, a nagyszüleitektől, a nagybácsiktól és a keresztapáktól, milyen papucsban jártak 20 évvel ezelőtt. 

Nos, ezt akartátok hallani?