Díjak és ugratók. Díjugratók

 2010. július 17., Jászberény

Jászberényben való féléves tartózkodásom óta tegnap vettem részt az első olyan rendezvényen, amelyről azt mondhatom, szép volt, és elegáns, amelyen mindent a helyén találtam. A XV. Electrolux Díjugrató Lovasverseny szervezői nem váratták meg (azaz verték át) sem a résztvevőket, sem a civil érdeklődőket, a vetélkedő nem csúszott sem órákat, sem perceket, tényleg a sportszerűség, a fegyelmezettség jellemezte. Csupán a tűző nap okozott fejfájást, de ha belegondolunk, a Tour de France pályája felé sem építenek napellenzőt, aki kíváncsi a „futamra”, annak el kell viselnie az ultraibolyákat és a hőséget, saját felelősségére vállalnia kell a következményeket. Szóval aki egy ilyen szabadtéri kupán nem óhajt gutaütést kapni a kánikulától, az intézkedjen időben, hogy a természet nyári kicsapongásai miatt ne érje bántódás. Így tettünk most mi is, tökfedővel védtük meg koponyánkat az ártalmas sugaraktól, mindeközben testünk többi része rendesen leégett, de megérte, a versenyszámok közti bemutatót nem hagyhattuk ki. Gyönyörű volt, határozottan örülök, hogy ott lehettem.

 

Sajnos azonban sokan nem ültünk a lelátón, a helyiek java része ugyanis a közeli strandon mutogatta magát, a maradék pedig kavargatásra adta a fejét. Tudniillik két főzőverseny is zajlott a városban. Az egyik klikk a Margit-szigetet tette tönkre a néptől immár távoltarthatatlan csiricsáré muzsikaszóra, a másik bagázs a lovaskultúrát űzők szomszédságában izgult, hisz nem babra ment a játék: óriási nyeremények forogtak kockán (?). A főnyereményt, a közönség-díjat azonban senki sem vitte el. Nem, mert ki sem osztották. A gulyást ugyanis úgy sikerült ismét megkeverniük bizonyos személyeknek, hogy a bográcsok tartalmához az éhes szurkolók még véletlenül se férjenek hozzá.

S ez már nem az első eset, hogy sikertelenül próbálkozunk megkóstolni az itteni magyar ételeket. A múlt héten az Érparti Fesztiválon is megforgatták egyesek a fakanalat, de csak kizárólag a maguk részére, hisz a torna szereplői ott sem voltak hajlandók megvendégelni a bámészkodókat. Számos falunapon és össznemzeti ünnepségen jártam már, ám még sehol sem találkoztam azzal az eljárással, amelynek során a szakácsok paravánok mögé rejtőzve gyűszűnyi edényeknek (avagy miniadagoknak) gyújtanak alá, majd zárt körű rendezvényről papolva elkergetik a vásárolni szándékozó korgó gyomrú ínyencet.

Ennyit a helyi konyhai hagyományokról, konyhaművészetről. Az állatbarátokról és a mohókról. A sport jótékony és a bajnokságok kiábrándító hatásairól.

 (...)

Ja: a lovas esemény után, délután fél öt magasságában, abban reménykedve, hogy az ebédidő elmúltával végre megízlelhetjük a berényiek főztjét, újból felkerestük a Margit-szigetieket, ám ők már pakoltak. Nyáron, szombaton, szép időben. Hát kitől, mitől félnek ezek az emberek? Kitől, mi elől bújdosnak? Hová rohannak állandóan?