Bejegyzések
Kimondhatatlan öröm, amikor teli reményekkel és izgalommal elmész egy előadásra, vetítésre, bemutatóra, ám a legmagasabb-legszélesebb egzisztenciák az utolsó percben beülnek (elébed) az első sor(ok)ba. Fotózásnál is mindig azt szerettem, hogy általában mindig a legkisebbek, legvékonyabbak kerültek a többiek mögé.
*Következésképp csakis azt hihetem, hogy az elmúlt 2-2,5 millió évben bűn lett nem tolongani, nem benyomni mindenüvé pofátlanul a képed, inkább visszavenni belőle.
2 megjegyzés:
Fotózásnál én mindig igyekeztem elbújni a nagyok mögött, és bosszantott ha észrevettek és előre küldtek azzal a mondvacsinált indokkal h nem látszom.
Ennyire udvarias modellekkel ritkán találkoztam. Szerencsésnek nevezheted magad. :)
Megjegyzés küldése