Nagyon kellemes, simogató érzés az is, amikor interjút kérnek tőled, megkérdezik hány óra, hogy hívnak, hol születtél, mivel foglalkozol, illetve hogy szeretetből-e, a felvett anyagot utána leellenőriztetik valaki mással, akit sosem láttál, akivel sosem dumáltál, de akitől megkérdik, helyesen, a valóságnak megfelelően beszéltél-e a saját munkádról, önmagadról, és ezt még a tudomásodra is hozzák.
*Kösz, nem adok több interjút. Hülye vagyok hozzá.
Majd ő elmondja.
Majd ő elmondja.
8 megjegyzés:
Az újságírókkal vigyázni kell. Nagyon.
Én soha nem adnék interjút.
anyus :D
Szerintem is vigyázni kell az újságírókkal, mert össze-vissza beszélnek, de nem ennyire.
De néha akkor is képesek megírni egy interjút, ha az alany beszél össze-vissza :D
Főként, ha az alany az újságíró.
A két szereplő közül.
Újságíró bárki lehet.
Arról van szó, h az embert számos és számtalan módon képesek megalázni, a variációk pedig egyre csak színesednek. Vannak, akikben már a szándékosság sincs meg, hisz annyira beléjük ivódott a másik semmibe vevése, hogy zsigerből működnek, észre sem veszik. Nekem viszont már nagyon feszegetik a tűréshatáromat. Úgy gondolom, nem kell minden felett szemet hunyni.
Megjegyzés küldése