Egy nő monodrámája

Árva Bethlen Kata kiállása erkölcsi mérce a mai ember számára

Kocsis István monodrámája a Reformáció Éve keretében érkezett Gyulára

Árva Bethlen Kata a magyar történelem egyik legizgalmasabb nőalakja, aki a vallási elkötelezettség és a magánélet között vergődve jutott el imádott istenéhez. Erről az útkeresésről szól megrázó erővel Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámája, amelyet május 27-én a gyulai református templomban néztük meg sokadmagunkkal.

Kocsis István drámáját 2006-ban mutatták be Budapesten Kökényessy Ágnes főszereplésével, Pozsgai Zsolt rendezésében. Az előadást azóta töretlen sikerrel játsszák fővárosi és vidéki színházakban, jelképértékű terekben. A Reformáció Éve Emlékbizottság támogatásával a mű vándorútra kelt, szimbolikusan Vizsolyból indult, és idén május 27-én Gyulára is megérkezett.

Az 1975-ben írott darab a megrendíthetetlen hitű és erkölcsű, tragikus életutat bejárt áldozatkész asszony története. Azé a nőé, akinek édesapja Bethlen Sámuel gróf volt, rokona pedig Bethlen Miklós kancellár, önéletrajzíró. A Habsburg uralkodóház sunyi taktikái miatt azonban Kata, aki református közegben nőtt fel, már nagyon fiatalon politikai csapdába kényszerül: 17 évesen kell férjhez mennie édesanyja mostohatestvéréhez, a katolikus Haller Lászlóhoz. A cél az lett volna, hogy az abszolutista osztrák dinasztia íly módon is megakadályozza Erdélyben az újító szellemű rebellis egyház térnyerését. A szándékot törvény is alátámasztotta: a családfő halála után a gyermekeket el kellett venni anyjuktól, hogy ne nevelkedhessenek protestáns hitben.

Ez történt Katával is. Haller László korai eltávozása után Pál fiát és Borbála leányát elszakították tőle. Második házassága sem sikerült jobban. Teleki József grófnak tíz gyermeket szült, de mind a tízet gyors egymásutánban elveszítette, s 32 évesen újra megözvegyült. Ezért nevezte el magát Árvának.

A tragédiasorozat után visszavonult, és az Olt megyei Hévízen élt. Innen folytatta harcát rokonai ellen, és ugyaninnen verte vissza a Bécsből irányított jezsuita papok támadásait. Lelkiismereti szabadságáért, református hitéért megalkuvás nélkül küzdött, sziklaszilárdan hitt Istenben. Támogatta az erdélyi református iskolákat és egyházközségeket, könyveket gyűjtött, Védelmező erős pais címmel kiadta imádságait, és udvarába hívta Hollandiából Bod Péter tudós prédikátort, akinek munkásságát szintén bőkezűen segítette. Mindemellett hozzáértő gazdaasszonyként is megállta helyét: pártolta és fejlesztette az ipart, elsajátította az orvoslás tudományát, majd sokaknak példát mutatva személyválogatás nélkül gyógyította a betegeket.

Árva Bethlen Kata 1759-ben Fogarason hunyt el, sírkövét a helyi református templomban őrzik. A monodráma alapjául szolgáló kiterjedt levelezését 1922-ben Szádeczky-Kardoss Lajos jelentette meg.

A megtántoríthatatlan, mégis érzéki nőt Kökényessy Ágnes közel másfél órán át közvetíti publikumának. Nehéz feladatában csupán partnerére, Incze Mátéra támaszkodhat, aki a Faragott Kőrisszobor megjelenítőjeként az első perctől az utolsóig szótlanul, ám sokatmondón ad súlyt a produkciónak, nyomatékosítja a főszereplő jelentőségét.

A szerző, Kocsis István Szatmár megyében, Ombozon született 1940-ben, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1965-ben diplomázott. Ezt követően újságíróként tevékenykedett romániai folyóiratok szerkesztőségében. Magyarországra 1984-ben települt át. Dramaturgja volt a Népszínháznak, de dolgozott a Magyar Televíziónál is. Átütő erejű, s közkedvelt drámái közül az Árva Bethlen Kata az ötödik a sorban. Ebben egy olyan erkölcsi magatartást helyez előtérbe, amelynek időszerűsége napjainkban is érvényes.

Tovább... (szép galériával)

Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa

Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.

Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

Tartozékaink

Tisztelt Apus!

A fényképezőgép immár egy hete megérkezett, ki is próbáltam, de mivel maga azóta sem jelentkezett, nem küldtem a lapnak egyetlen fotográfiát sem. Sőt, be kell vallanom, amit a legutóbbi levelemben leírtam, abból semmi sem igaz. Kivételt képez az utolsó néhány sor, ilyen tekintetben semmi sem változott. Csupán egy április eleji tréfa volt az egész. Szebben fogalmazva: egy szemenszedett, ronda hazugság! Remélem, nem sértődtél meg. Sosem verekedtem össze a szőke copfossal. Dühös voltam, az igaz, szívesen fel is pofoztam volna, de nem tettem meg. A gép úgy tört össze, hogy haragomban a földhöz vágtam. Tehát én vagyok a bűnös, senki más. Ez az egyik, amiről most hirtelen felindulásból, a biciklimen ülve tájékoztatni akartalak. De azért köszönöm, hogy vett nekem egy újat.

A másik ennél szomorúbb. Még jó, hogy csípős, hideg a szél, ezért csöppet sem feltűnő, hogy potyognak a könnyeim. Nem is tudom, írjam-e meg neked. Érdekli-e magát egyáltalán, mi van velem? Untatni nem szeretnélek. Szóval hazafelé menet betértünk a bandával egy útszéli kocsmába, ahol borzalmasan rossz kávét ozsonnáztunk, majd hosszasan elbeszélgettünk arról, hogy szükség van-e, vagy sem a közlönynél női vénára. Igazából nem is beszélgetés volt ez, inkább veszekedés, mert ismét az történt, hogy mindenki megállás nélkül mondta a magáét, nem engedett a saját igazából, főként Pál nem, úgyhogy nem változott semmi sem. Továbbra is az a direkció véleménye, hogy haza kell mennem. Majdnem rosszul lettem, de aztán kiegyenesedtem, és úgy tettem, mintha nem érintett volna meg. Ráfogtam a kávéra. A legelviselhetetlenebb az volt, amikor azzal hozakodtak elő, hogy rövid hajú, alacsony nőt nem foglalkoztathatnak, mert rontja a cég presztizsét. Nos, emiatt sem dolgoztam a héten, bele voltam betegedve.

Most a biciklimen ülök a főtér közepén (hol másutt ülhetnék?), bőgök és írok, pakkjaim a vállamon, rúzs, cipő, kalap, fogkefe, és számos egyéb olyan apróság, amit gyorsan össze tudtam kapni, hogy elindulhassak időben.

Tovább...