Történelmi leckét tartott fiúknak Koncz Zsuzsa

Tündérországból a Vadvilágon át vezette vissza 1956-ig rajongóit az énekesnő

Teltház előtt énekelt első ízben Gyula városában Koncz Zsuzsa május 2-án, kedd este. Az énekesnőt és zenészeit a publikum vastapssal, állva és sárgarózsa-csokrokkal ünnepelte a Vadvilág lemezbemutató koncertjén.

Sírva vigadt a magyar Koncz Zsuzsa első gyulai fellépésén. A Kossuth-díjas előadóművész immár közel fél évszázada tart történelmi leckét gyönyörű énekhangján a magyar embereknek, városunkban azonban még nem járt. Abban bízva állt ezért színpadra, hogy a viharsarki közönség bizonyára még megismeri: korunk flitteres farmernadrágjában éppúgy, mint az 1960-as, 1970-es éveket idéző miniszoknyában. A publikum megértette üzenetét, és ezt jóízű nevetéssel jelezte. Így indult és bonyolódott a kedd esti koncert.

Koncz Zsuzsa ezúttal sem igyekezett sorok közé rejteni kemény bírálatait. Élcességén csak valamelyest enyhített, hogy elsősorban saját magával szemben gyakorolt kritikát. Mint mondta, büszkén vállalja korát, vállalja temérdek megjelent lemezét, és mindazokat a szövegeket és dalokat, amelyek a mindenkori társadalom elé tartanak tükröt.

Közel négyszáz fős rajongótáborával kórust alkotva kanyarodott vissza többször is a múltba, amely talán nem is annyira volt jó, sem szép, mint amilyennek látni szeretnénk. Beszélt és énekelt a kivándorlásról, az emigráció vissza-visszatérő fájdalmairól, a józsefvárosi Kárpáthyék Amerikába szakadt leányáról és kedvenc cukrászdájáról, az első szerelem csalódásait megszépítő harminchárom „stefániáról”, a mérges öreg királyról, Tündérország keserűségeiről, a Vadvilág című albumról, és mindarról, amit zenésztársaival közösen 1969 óta megfogalmaztak.

Tarsolyából tehát mind az új, mind a régi és a nagyon régi slágerek előkerültek, amelyek egyöntetűen arról szólnak, hogy sosem tudott, de nem is akart más lenni, mint amilyen valójában. Hogy nem csupán egy élettelen, érzéketlen tárgy, amely kibérelhető. Költői strófákkal alátámasztva igazolta, igenis érdekli, mi van velünk. Megmutatta, határozott elképzelése van afelől, milyennek kéne lennie a világnak, meg arról is, milyen lehetne. És értekezett az emberiségről, amelyről fiatalon még azt hitték, ők majd megváltoztatják.

Ötven év elmúltával Koncz Zsuzsa ennyivel maradt: az édesanyák tanító-óvó szavaival, az apák intelmeivel, és a reménnyel, hogy egyszer majd csak jobb lesz mindenkinek.

Ebben a kegyetlen szembenézésben Koncz Zsuzsa négy férfiban talált méltó társra az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében. Závodi Gábor billentyűs hangszereken, Maróthy Zoltán gitáron, Lengyelfi Miklós basszusgitáron, Tiba Sándor ütősökön segítette önismereti kísérletében. Ötödikként, égi muzsikusként Cipő erősítette az együttest. Ezen az esten róla, és a mennyei csapat többi tagjáról is megemlékeztek.

Tovább... (galériával)

Zalán Tibor ez élet értelméről beszélt

Gyulán, a magyar költészet napján

A meghívottat Elek Tibor irodalomtörténész kérdezte arról, hogyan lett az abonyi kubikos fiából költő. Zalán Tibor erre azt válaszolta, érthetetlen módon, gyermekkorában ugyanis teljesen tehetségtelennek bizonyult a költészet terén. Versírással katonaként kezdett el foglalkozni, ekkor Pilinszky-utánzatokat fogalmazott meg. Megalázottnak, megsemmisítettnek érezte magát, ezért gondolkodni kezdett az élet dolgai felett, és arra jutott, hogy az embernek a legborzalmasabb körülmények között is meg kell őriznie önérzetét, anélkül, hogy képen vágná a másikat. Aztán hosszú ideig szünetet tartott, nem írt semmit.

Ifjúkori élményeire vezethető vissza az is, hogy a magyar költészet napi estnek a Szétgondolt jelen címet javasolta, adta. Mint mondta, fura hétköznapokat él, nem tartozik semmiféle holdudvarhoz, nem tagja egyik egyesületnek, szervezetnek, érdekszövetségnek sem, csak úgy létezik. Mindene megvan, ami kellhet a fennmaradáshoz, mégsem boldog, nem érzi magát jól, nem szeret élni ebben a világban. Hogy mégis mi az, ami nem stimmel körülöttünk? Nem tudja. Ezen is sokat elmélkedett már, de nem jutott semmire. Csak azt érzi már nagyon régóta, hogy az ember által előidézett feltételek közepette nem lehet élni.

Tovább...