Sissi, a sokarcú

A Csigakertben hallottuk

Kit ábrázol a gyulai Erzsébet-szobor? A kérdésre sokan sokféle választ adtak a Csigakertben.

Az idei nyár is egyértelművé tette, hogy a gyulai szállodaváros egyik legkedveltebb kikapcsolódási pontja a Csigakert (ezt a lapunkban közölt tudósítások többször is megerősítették), ezen belül pedig az Erzsébet-szobor körüli pihenő.

Az is bebizonyosodott, hogy a Sissit mintázó térplasztikához nem csupán díszítőelemnek kerültek ki az ülőalkalmatosságok, hanem határozott céllal, hisz használati (tárgyi) és szellemi értékük is van.

Persze nem volt mindig mindkettő foglalt, amikor arra jártunk (naponta többször is), egyikük viszont biztosan. Akik pedig helyet foglaltak rajta, pihentek is, meg nem is, olyan értelemben, hogy idejük nagy részét itt elmélkedéssel töltötték, miközben tekintetük a kompozíciót pásztázta. A gyönyörű összképet.

A kérdés, amely mindannyiszor elhangzott: ki volt ez a nő? A válaszadók pedig mindig tudták, hogy ki. Mindenki szerint másvalaki.

Éspedig Erzsébet volt

1. a park letéteményese (egyfajta főkertésze, mecénása),

2. a fürdő első tulajdonosa és igazgatója,

3. a gróf felesége, a hercegnő,

4. a román királyné,

5. az az erdélyi grófnő (vagy királynő), akiről filmet is forgattak, mert nagyon szerette az elesetteket, a szegényeket és a magyarokat, akiket ő telepített be Gyulára, ahol a kastélyban lakott, amikor a férjével idejöttek vadászni,

6. Magyarország királynője, Szent István felesége.

Akadt, aki azt mondta, Erzsébet egy olyan Habsburg királyné volt, aki magyarnak vallotta magát, sokszor járt Gyulán, ahol gyakran időzött a szobor mögött látható fa alatt, amit ő ültetett.

Mert a történelem már csak ilyen, csöppet sem unalmas és véges, inkább hajlékony és határtalan, tetszés szerint idomítható: azzá tesz mindenkit, aminek látni szeretnék.  

Galéria itt!

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor 1 óra körül bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Két Hamza a trópusokon

Ismét lesz Szigeterőd Gyulán

A gyulai vár természetes védvonalának visszaállításáról már korábban is beszéltek, mára azonban a Szigeterőd-projekt is elkészült. Nagy az esély rá, hogy három év múlva a város gótikus védművét ismét vizesárok és palánkszakasz vegye körül.

A kereszténység védőoszlopa című, nyár eleji gyulai konferencián két irányból közelítettek a témához. Az értekezés egyik kiindulópontja a vár ostromának kerek évfordulója volt (hisz 450 évvel ezelőtt értek a törökök Gyulára, amelynek várát két hónapig ostromolták), így az összejövetel első részét a harcok felidézésének, elemzésének szánták. A tanácskozás másik apropója a Szigeterőd-projekt volt, amely a város önkormányzatának igen nagy léptékű turisztikai fejlesztése lesz. Ennek tudományos előkészületei már 2015-ben elkezdődtek, és olyan tervásatásokra, levéltári kutatásokra terjedtek ki, amelyeknek eredményei megérdemelték, hogy tudományos tanácskozás vitatémájául szolgáljanak. A további lépések irányvonalának kijelölése úgyszintén fontossá vált, mivel a vár teljes rekonstrukciójának ötlete a teljes hitelesség mellett vetődött fel, ami azt jelenti, csak megfelelő tudományos alapok birtokában lehet majd hozzányúlni a műemlékhez és a témajavaslathoz.

Tovább...

Multimédia és fürdővendég a kastélyban

Éveken át helyszíneltek és nyomoztak Gyulán. Történészek, régészek, művészettörténészek és restaurátorok hada végzett mélyfúrásokat a kastély 275 éves múltjában, hogy idén korszerű informatikai fejlesztéseken alapuló kiállítás nyílhasson a főúri épületben. A látogatók az alföldi földbirtokosok életmódjába kapnak betekintést a felújított terekben.

A wellness-turista imádja a holoprojektort

A többi közép-kelet-európai főúri rezidenciához képest a Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastélynak megvolt az az előnye, hogy egykori parkjában 1960-ban gyógyfürdőt nyitottak, és ezzel elérték, hogy évente 500 ezer fürdővendég érkezzék a városba. Virág Zsolt művészettörténész, jogász erre épített, amikor elindította annak a projektnek a kidolgozását, amely elnyerte az évtizedekig üresen, romosan álló épület megmentéséhez, turisztikai vonzerővé fejlesztéséhez szükséges pénzt az Európai Uniótól. A fizikailag és szellemileg egyaránt rehabilitált grófi lakóház első számú célközönségévé így váltak a Gyulára mindenekelőtt gyógyulni, pihenni jövők. Mellettük a várra kíváncsiak is kaptak még egy attrakciót, hisz az erődben tett térbeli, időbeli sétájukat a szomszédos látogatóközpontban folytathatják.

Tovább...

A sokismeretlenes kiállítás

Hamza D. Ákos lappangó művei

Hamza D. Ákos rejtőzködő munkássága mindenképp jelentős figyelmet érdemel. A nevét viselő jászberényi múzeum új időszakos kiállításán a művész lappangó képeit helyeztük előtérbe.

„Behunyom a szemem, mivel látni akarok.”

(Paul Gauguin)

A hazai közönség 1987 óta találkozhat Hamza D. Ákos munkáiból válogatott kiállításokkal, összegző bemutatkozása azonban sokáig nem volt a művésznek. A Magyar Festészet Napján, október 18-án nyílt tárlata sem életmű-kiállítás, mivel a terem mérete ezt nem teszi lehetővé, de a kutatás sem tart még ott, hogy egy ilyen horderejű bemutatót felvállalhassunk. A sokismeretlenes kiállítás mint cím és rendezőelv természetesen megpróbálja felölelni a teljes életművet, de korlátozott számú munkán keresztül. A gazdag Hamza-oeuvre-nek tulajdonképpen csak egy keresztmetszetét mutatja most be.

Hogy mi az oka annak, hogy a 20. század egyik legsokoldalúbb és legkarakánabb magyar művészét egyfajta titokzatosság lengi körül, és mi annak, hogy részleteiben máig nem ismerjük a munkásságát? A kérdésekre nyilván azt kell válaszolni, hogy mítosz is csak akkor születik, ha korlátozottak a hozzáférés lehetőségei, ha információhiány van egy életmű körül. A rejtélyesség másrészt a művész szemléletéből, egyéni teljesítményéből fakad, abból, hogy mihez, milyen tematikához mikor nyúl. A mítosz kialakulásának okait és körülményeit feltárni, a kapott eredményt dekonstruálni, megtisztítani, s így a hiteles képet kialakítani a művészettörténész feladata. Ennyit tehet, de ennyit mindenképpen tennie kell az ügyért.

Hamza különállása generációs kérdésekre, nemzedékek közti szembenállásokra, ellentmondásokra is visszavezethető. Az első és a második világháború idején kézzelfogható élményei vannak, a szovjet térhódításról úgyszintén. Mindezek megélése magyarázza az általánostól eltérő habitusa gyökerét. És talán a nyomokban, gondolatfoszlányokban tetten érhető klasszikus irányultságát is, hisz ő rendszeresen azt nyilatkozta, nem szándékosan vált absztrakt művésszé, inkább a körülmények hatására, az új idők új szelei hozták, a „klasszicizmus” háttérbeszorulása eredményezte. A recepciótörténet érdekessége, hogy sokkal inkább nonfiguratív művészként ismerjük. Egyrészt azért, mert az a kevés mű, amelyet Brazíliából hazahozott, ennek az irányzatnak a jegyében képvisel markáns szemléletet, és a közelmúlt kutatásainak köszönhetően is ezek a munkái váltak leginkább a kánon részévé. Az is szempont, hogy az ő elképesztő technikai felkészültségét, grafikai ismereteit, kísérleteinek jelentőségét kevesen tudták igazán értékelni, mert csak kevesen értették, értik meg megfelelő mélységben azt a világot, amelyben ő otthonosan mozgott, amelyet létrehozott. Ráadásul nemcsak követte, de néha előszeretettel szembe is ment a nemzetközi trendekkel, kiváltképp, amikor kifejezetten történeti megközelítést újított fel.

Módszertani nehézséget jelent, hogy csupán a megőrzött és nyilvántartott művek alapján lehet rekonstruálni, milyen területeken kísérletezett, és miért azzal, amivel, miért akkor, amikor, mivel életpályájának elejéről, a harmincas, negyvenes évekből egyetlen tabló kivételével az összes elveszett. Még a nyilatkozatok, de a kiállításokhoz készült műtárgylisták is gyakran ellentmondásos információkat nyújtanak.

Az általa alkalmazott tematika közvetítése, interpretációja rendkívül egyéni. Emellett az aktuális történések feldolgozásában távolba szakadtan is tudott lépést tartani a magyar kortársakkal. Mondhatnók persze, könnyű volt neki véleményt formálnia Magyarországról külföldön, meg hogy mások is foglalkoztak ugyanazokkal a kényesnek számító kérdésekkel, mint ő. A nézőpont viszont, amit reprezentáltak, különbözött.

Hogy provokatívnak számít-e ma Hamza? Néhány szerepvállalásával kapcsolatban cáfolhatatlan, hogy igen. Egyes címei ma is provokálnak (1944, 1956, Kivégzés, Álombrigád). Ez az illető munkák időtálló voltát is mutatja, ám azt is, hogy a társadalmi problémák mindenkoriak, nem sokat változnak a történelem során.

Az életműnek a második világháború okozta traumák és folyományaik feldolgozása jelentette az alapját. Egy kulcsszót említenék, amely alapeleme a kiállításnak, de nem csak a tárlatnak, hanem a 2014. év kutatási koncepciójának is. Ez a rejtőzködő szó lenne a sokismeretlenes, amely nemcsak a tanatológiai érdeklődésre, nemcsak az embertelen gyilkosságokra s a holokauszt megélésére vonatkozik, ennél többre, mert Hamza teljes munkásságában, életvitelében kiemelt szerephez jutott a személyes és történelmi-társadalmi megrázkódtatások feldolgozása.

A tárlat az Ige című képével, illusztrációjával indul, ez egyben nyomatékos utalás is, több tekintetben: az Ige mint kiindulópont, az Ige mint rendezőelv, az Ige mint hit, az Ige mint tartás. Ezt követi a Fény és forma mindenféle különösebb magyarázat nélkül, akár a Szentírásban. Aztán jöhet a Tavasz ébredése és a többi bibliai történet (Virágvasárnap), a bukás és a megbocsátás (Az első kő), a franciás külső. A következő esemény 1956-hoz fűződik. A megcsonkított tablónak is ez a címe. Érdekes, hogy olyan alkotás ez, amelyről nincsenek közeli élményei, hisz a forradalommal csak a sajtóban és az emigrációban találkozott. A keresztényég, a szeretet lábbal tiprása viszont központi jelentőségű, s olyan képek, események kötődnek hozzá, szinte összemosódnak vele, mint az 1944, a Kivégzés, az Auschwitz (Nők a lágerben), a 20. századi megtorlások sorozata. Ennek feszültségét oldja fel a matematikából eredeztethető Moduláció, amely a humán tárgyak nyelvén összetartást jelent.

Hamza életpályája természetesen kilép a művészet kereteiből, hisz kultúrtörténet, irodalom és politika is egyben, és én úgy érzem, ebből a nagy kínálatból is mindig meg kell mutatni pár elemet a kiállításokon. Ezúton ez meg is történik. Hamza azonban egy másik érzékeny területet illetően is kapóra jön: a keresztény tanítás kortárs recepciójához nyújt gyakorlatias segítséget. Meglepő módon a róla szóló irodalomban alig szerepel, hogy az egyház dolgaival, vallásfilozófiával haláláig foglalkozott.

A sokismeretlenes kiállítás művészettörténeti bemutató, kronologikusan és tematikusan is szerveződik, így nem tűnhet erőltetettnek az Igével felvezetni a forradalmat, a forradalomból pedig levezetni a geometriát (Tér és forma, sorozat). Sikerült archív felvételeket, fényképeket is szerezni, s megalkotni belőlük egy videó-összeállítást, amely megtekinthetővé teszi a már nem, vagy a még nem ismert vásznait, rajzait, kisplasztikáit. Nem fináléként áll az emlékezet keresztútján a francia kitérő Picasso kockáival, kúpjaival, szimultaneizmusával, Gauguin gömbölyded, finoman erotikus nőivel. Innen már csak egy ugrásnyira vártak rá a konstruktivista terek, amelyek a hetvenes, nyolcvanas éveket leképezve adnak most már általa is ízelítőt abból a mérnöki nyelvezetből, amely már akkor aktuálissá vált, ám azóta folyamatosan újabb és újabb tartományokat hódít meg a maga számára.

Az irodalmi alkotásokra történő utalások további kultúrtörténeti beágyazottságot kölcsönöznek a kiállított (és a rejtőzködő) munkáknak. Művei ugyanis sok tekintetben irodalmi ihletésűek, akárcsak a filmjei, ám ez nem is lehetne másképpen: a filmiparban megtanult novellisztikusan gondolkodni. Írt is, mint tudjuk, verseket. De hát a festőnek sem árt, ha szépirodalmat is olvas. Cizellál rajta. Innen adódott, hogy a sokismeretlenességhez társítani kellett egy művet, a tanáremberhez is, ami magától értetődőn Karinthy Frigyeshez vezetett. A Tanár úr kérem című karcolatfüzért valószínűleg nem használta, ám a mi helyzetünkön lényegesen könnyített. Elfogathatóvá tette Hamza életművének két pólusát, a nagyon jót és a kevésbé jót. A kétféle látogatót: az értőt és az értetlenkedőt. Az ellentéteket. Az egymást kiegészítő ellentéteket. Lehetővé vált hát kritikusan reflektálni képzőművészetének azon összetevőjére, amelynek feldolgozása szinte előzmény nélküli. Mert annak, ami új, friss, nem is lehetnek előzményei. Annak sem, ami lappang. És milyen jó, hogy megtaláltuk hozzá a magyar irodalomból ezt a jó és rossz tanulós párhuzamot, mert így legalább előkaphatunk egy kanonizált magyarázatot, ha nem jutunk azonnal kézzelfogható eredményekhez.

(2014)