Erkel Ferenc, a lángész

Laczó András azért jött, hogy megszerettesse az operát az iskolásokkal

A Bartók–Pásztory-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Aranygyűrűs énekművésze, az Opera Nagykövete cím viselője Erkel Ferenc életpályájáról tartott vetített képes, interaktív és zenés előadást a gyulai Vigadóban összegyűlt iskolásoknak április 25-én, kedden.

Átütő sikert aratott a Békés megyei kötődésű neves operaénekes a 7. és 8. osztályos iskolások körében, akik felállva éljenezték és tapsolták meg az előadót. Laczó András városunkba Tóthné Bodó Mária tanár meghívására érkezett, hogy megszerettesse az opera műfaját a gyulai 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola, valamint a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola diákjaival. Előbbi tanintézmény pedagógusaként Hajtmann Ildikó békéscsabai tanártársa segítségével és az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közreműködésével szervezte meg a kedd délelőtti összejövetelt.

Formabontónak nevezett megnyitóbeszédében Tóthné Bodó Mária elmondta, az operanagykövet a komolyzene elkötelezettjeként díjtalanul vállalta gyulai fellépését, amiért köszönet illeti. Laczó András, Bartók–Pásztory-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház világot járt Aranygyűrűs énekművésze Erkel szülővárosába különösen nagy szeretettel érkezett.

Az opera nem lehet káros az egészségre, hangsúlyozta az előadóművész, majd kijelentette, azért jött, hogy ezt bebizonyítsa. Belépése is a valódi operaelőadásokét idézte: miközben szemkontaktust teremtett az egybegyűltekkel, és elfoglalta helyét a teremben, a Hunyadi László nyitányát adta elő fuvolán hallgatóságának Bánk bán stilizált kosztümjében. Operafilm-bejátszásokkal színesített előadásában a többszörösen díjazott énekes és művészeti vezető szemléletes módon vázolta fel Erkel Ferenc szakmai életpályáját, az elmondottakat énekhangjával is alátámasztotta. Mesélt a legfontosabbnak tartott Erkel-operák keletkezésének körülményeiről, történelmi hátteréről, és szólt azokról az énekesekről is, akik örökre beírták nevüket a műfaj kedvelőinek emlékezetébe. Megemlítette Simándy József tenort, aki tanára is volt a Zeneakadémián, valamint a Tiborc szerepét éveken át kiemelkedően alakító szarvasi születésű Melis György baritont. A diákok emellett az egyes operák, kiváltképp a Hunyadi László és a Bánk bán karaktereinek jellemábrázolásáról is átfogó, érthető képet kaptak.

Laczó András kijelentette, a gyulai születésű Erkel Ferenc lángész volt, egy zseni, és úgy vélte, nemzeti operáit minden gyulainak illene ismernie. Az operaénekes azt tapasztalta, hogy Békés megyében az emberek egy része tájékozatlan Erkel szerzeményeit illetően, de örömmel tölti el, hogy Erdélyben éneklik a dalait. Nagyon meghatotta, amikor az Erkel Ferenc Emlékházba ellátogató határon túli csoport kórusban idézte fel a Bánk bánból Petúr híres bordalát és a Hazám, hazám című áriát.

Továbbá az is megörvendeztette, hogy a jelen lévő diákok kivétel nélkül vele énekelték a Meghalt a cselszövő kezdetű dalt.

A tanulók a cimbalomról és a „szerelmes” hegedűről is izgalmas információkhoz juthattak a rendezvényen. Megnézhették, milyen példás hozzáállással éneklik himnuszukat egy-egy focimérkőzés előtt a brazilok, és azt is, hogy a világ legszebb nemzeti imája, a magyar, rockosítva is mekkora közösségformáló erőt jelenthet. Ezúttal ezt ki is próbálhatták a Vigadóban.

Az opera-nagykövetségnek minden bizonnyal lesz még folytatása Gyulán, a páratlanul lelkes diáksereget pedig Laczó András személyesen is szeretettel várja a budapesti Erkel Színházba. A meghívott sem maradt ajándék nélkül: a vendéglátók nevében Tóthné Bodó Mária egy kivételes Himnusz-kötetet nyújtott át a művésznek.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor 1 óra körül bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Állatmese

(...) Telt-múlt az idő, többnyire nehéz munkával, amíg el nem jöve az 1906. esztendő, az énekkar megalapításának 25. évfordulója. Ennek alkalmából a tanító olyan jubileumi ünnepséget szervezett, amilyet a falu még nem látott. A helyi tradícióknak megfelelően meghívott hét kórust a környező településekről, és mindeniket nemzeti zászlókkal várta a falu határában. Ott bontották ki a lobogókat, amelyek alatt vendégváró dalokat énekeltek. Maga a ceremónia az iskola előtti téren zajlott, ahol verseket szavaltak, szónokoltak, zenéltek. Befejezésül, az összejövetel mintegy megkoronázásaként az egyesített karok, közel hétszáz főnyien, előadták az Ébredj fel, ó román! kezdetű melódiát a szabad ég alatt. Izmos, sokat próbált férfiak, Krassó-völgyének lakói, akik talán még sosem találkoztak, most barátin összeölelkeztek, napsütötte arcukon könnyek csillantak meg a meghatódottságtól. A tiszteletre méltó esperes, akinek hófehér fürtök omlottak a vállaira, s aki több kemény évet raboskodott a szegedi börtönben, hangosan zokogott, de a vendégségbe érkezett értelmiségiek is elveszítették hidegvérüket. Pau mester, éppúgy mint a kórustagok zöme, a torkában érezte dobogni szívét, aminek tulajdoníthatóan a himnusz már-már szertefoszlani látszott a totális elérzékenyüléstől, ám a tanító fékezhetetlen ereje mindenek felett győzedelmeskedett, így a közös fohász fogadalommal zárult:

Inkább elesünk a csatában, a teljes dicsőségben,

Mintsem újból rabok legyünk a mi ősi hazánkban.

Az általános görcsnek volt ez a jele, s annak a jóslatnak, hogy nem létezik már az a hatalom, amely egyben tarthatná a Monarchia alárendelt népeit, akik megértek a szabadságra.

A jubileumnak volt egy másik jelentősége is. Főpróbája volt a krassóiaknak arra vonatkozóan, hogy felmenjenek Bukarestbe, s ott részt vegyenek a nagy Kiállításon. Merthogy Braia apó oda is elvitte a kórusát. És a krassóiak ott sem szégyenültek meg, amiként másutt sem. Hazahozták a Díszoklevelet, az Aranyérmet és a Királyi Emlékplakettet. Pau mesternek és a kórustagoknak tehát beteljesülhetett az egyik álma. 

Visszatértük után még jobban megerősítették soraikat. A nemzeti többség nemzeti egységgé minősült. Amikor megválasztották a Nemzeti Párt jelöltjét, falujuk a Bánság Oroszlánja jelzőt is kiérdemelte. Tanítójuk ekkor állt a helyzet magaslatán. Az államhatalom azonban csöppet sem nézte jó szemmel a történteket. Elküldte rájuk kémjeit és ellenőreit, hogy elvégezzék a szükséges tisztogatást. Ők fogták el a Tanítót is:

- A maga diákjai nem tudnak magyarul társalogni!

A tanító megértette, hogy mindennek vége, s kitört belőle a krassói: 

- Hát jó, inspektor uraim, kivel társaloghatnának itt magyarul az én tanítványaim, a libákkal, a disznókkal és a marhákkal, akikre vigyáznak?  

Az inspektor nem méltatta válaszra a kérdést. Annál inkább a birodalmiak, amikor a tanítót eltávolították a tanügyből. Erejének teljében, négy gyermek apjaként. 

...A fenti sorokat nem azért vetettem papírra, hogy ne merüljenek feledésbe Braia tanító szavai. Hisz ezt a tanítót nem is Braianak hívják. Az ő neve Liuba, Linţa, Bogdan, Alexandrescu, Novacovici, Molin, Drăgulescu, Creţu, vagy akármelyik másik olyan név, amit tanító visel a Krassó-völgyében. Mivel ez a tanító nem csupán egy izolált száj, pofa, hanem a vidék társadalmi jelensége volt: tudniillik pont ezek a szellemi vezetők avatták a Krassó-völgyét a Bánság büszkeségévé. 

Virgil Birou: Dascălu (hd fordításában)