A kereszt nevében

Riportunk helyszíne, a Szent Kereszt kolostor a romániai Váradhegyalja felé vezető Alsó Körösoldali úton (ma Făcliei utca) található, negyven percnyi járásra a városközponttól. Jóllehet a rendház domboldalra felkúszó területe egykoron a váradi vincés nővéreké volt, a teleknek most 65 ortodox apáca a gazdája.

A bejárat előtt fiatal szerzetessel futottunk össze. Épp taxit akart hívni a kapu fölött lengedező hatalmas román trikolór által beárnyékolt utcai telefonról. A bokáig érő fekete csuhát viselő férfi bizonyára távolabbi vidékről érkezett Váradra, hisz a segítségünk nélkül nem lelte volna meg időben a pályaudvart.

Néhány éve még nyoma sem volt az ortodox egyháznak arrafelé. Az ingatlan építése 1992-ben kezdődött el Mina Bădilă főnökasszony kezdeményezésére. Akkoriban Vasile Coman volt a váradi görögkeleti püspök. Előbb csak három apáca lakott az egyre terjeszkedő kolostorban, ma már hatvanöt. A létszámot két pópa és egy diakónus növeli, nélkülük ugyanis a szerzetesház nem lenne az, aminek lennie kell.

Mindezekről a rendkívül alázatos, előzékeny és kedves zárdafőnöknő utasítására az apácák egyike tájékoztatott. A fiatal nővér egyébként román-francia szakos tanár, és – szavaival élve – hosszú utat tett meg Váradig. Minden bizonnyal Moldva valamely eldugott szegletéből indult, akár társainak zöme, ott zajlik ugyanis a nagy toborzás.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor déltájt bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Majorság lakja az Árpád-kori templomot

Amikor megérkeztünk a tamáshidai portára, elállt a lélegzetünk: ott állt a múltunk a maga teljes gyönyörűségében, mégis lerongyolódva, megtépázva.

Róza néni és párja, Türkösi Sándor épp reggelizett, amikor 1 óra körül bekopogtattunk hozzájuk. Azonnal be is tessékeltek, a meglepetésnek nyoma sem látszott az arcukon. Kíváncsiskodó turistacsoport ugyanis rendszeresen érkezik a házukhoz, amelynek udvarán egy 11–12. századi római katolikus templom maradványai jelentik az idegenforgalmi attrakciót. Pedig az egykoron németek lakta várost, Tamaschdot, a mai Tamáshidát egyáltalán nem könnyű megközelíteni.

Tovább...

Social inclusion

A rassz

Sosem gondoltam volna, hogy ismét értelmet nyer majd kijelenteni: magyar vagyok, nem turista. És nem kisebbségi.* 

Nem kisebbségi turista. 

Magyarországon.

Sosem gondoltam volna, hogy itt, az ország közepén. A világ közepén. 

Pedig ha mi nem, akkor ki tudná, mit jelent kisebbséginek lenni. És magyarnak. A többségitől, az uralkodótól eltérő rasszhoz tartozónak lenni. És magyarnak. Kussolónak lenni. Magyarnak.

Mert valóban az a legjobb most nekünk, ha elhisszük: turisták, vendégmunkások vagyunk csak itten, három hónap múlva hazamegyünk. Túlélünk addig. Valahogyan. Legyen meg a kolbász, a szalonna, a hagyma, a hamuban sült kézműves cipó, a vonatjegy a fiókban. A magyar. Aztán hazamegyünk a románok közé.

Pedig ezt így nem lehet. 

Nem lehet csak remélni, hogy nem lesz látható határsáv a városon belül, amely rasszokra oszt, őslakosokra és magyarokra, mert emellett is megkülönböztetnek, nem egy, hanem számos jegy, anyajegy szerint. Néha raccsolunk, pehrsze, néha őzünk, persze, í-vel is beszélünk, persze, sejpítünk is, perse, egyre többször, ahogyan öregszünk. Beleöregszünk. Belefáradunk a rasszolásba. Mi mint dolgos magánemberek. Magyarok, itthoniak. Magyar polgárok.

Kérnénk, képviseljenek bennünket is, a 38-as és 45-ös magyar cipőt viselőket, a kívülről gyütt magyar mezítlábasokat, a lukas fogúakat, a magyar reumásokat, a magyar ábécékben vásárlókat, a magyar almát eltevőket, akik természetszerűen magyar polgárok, magyarul olvasók, magyar edényben magyarul főzők, magyar virágokkal magyarul koszorúzók. Magyarok, magyarabbak, nagyon magyarok és legmagyarabbak. Magyar polgárok és magyar emberek. Demokraták, keresztények. Párban élők, magányosak. Férfiak, nők. Magyarok. Magyarok a Kunságban és a Jászságban. Ellenben nem kunok, nem jászok, nem románok, nem sokadrangúak. Magyarok!

Szavazati jogunkhoz, kérjük, rendeljenek hozzá jelölteket. Magyar jelölteket. Kárpát-medenceieket, közép-európaiakat, Tamásokat, Andrásokat, Lajosokat, Bélákat. Magyarokat a magyar polgárokhoz. Delegáljanak, nevezzenek ki, kenjenek meg, avassanak be, szenteljenek fel. Magyarokat. Kérem, kérjük. Magyarokat. Nekünk, magyaroknak, a mindenkori kisebbségi magyaroknak, az elégedetlenkedőknek. Itt, Új-Kaukázuson.

*Hát miért kell folyton elszenvednünk ezt az etnikai megkülönböztetést, fajokra és alfajokra bontást, kirekesztő s manipulatív intelligencia-mérést?