De szeretnék világmegváltó lenni!

Modellt kéne végre állnom, a kamerába kendőzetlenül belebámulnom. Hisz több sztár megmondta már, egyesek szerint mégsem elégszer, hogy a prűdség beteggé teszi a tömeget. Pucérkodás kell ide, no meg velkámdrinkes fogadás, és akkor majd úgy élünk, mint hal a tortán. Jótettemet azzal fokoznám, hogy a pózolásért kapott pénzt nem a bankba tenném, hanem Afrikába küldeném: jóllakatnám a becsuánai éhezőket és visszaadnám a gyémántokat a reménykedőknek. A nevemet azonban nem írnám bele aranybetűkkel a történelemkönyvbe, lennék inkább szerény, mint a serény templomi egér. Azt hiszem, szafarizni sem mennék el egy páncélszekrényszerű terepjáró hátán, és statisztáló aligátorokat sem néznék drága motorcsónakból, kábán. És nem szórnék ötven alultáplált gyermek közé két és fél, fél fogamra sem elegendő szendvicset, és nem taníttatnám meg velük krokodilitatás közben a becenevemet, hadd skandálják kórusban, akár a diktátorét Kubában. Előbb önmagammal ismerkednék meg, kerülnék beszélő viszonyba, ha egy emberöltő alatt ez egyáltalán megvalósulhat(na).

Az adományt hagyományos postai küldeményként juttatnám el a kontinensnyi szavannába, befőttes madzaggal többszörösen körültekert kartondobozokban, de névre szólóan, persze, hogy a pakk biztosan és épségben érkezzen meg a címzetthez, ne csupán csonkként vagy figyelemfelkeltő gesztusként. Én ezt tiszta szívből cselekedném, adataimat a paksamétán fel nem tüntetném. Elkerülném, kizárnám az összes lehetséges közvetítőt, így alapítványt, egyesületet, lovagrendet és szerkesztőséget, mert hiszek a bölcs öregeknek, akik finoman jelezték: a sok bába között mindig elvész... a törvény. Biztonsági okokból magamat alakítanám át szeretetszolgálattá.

És ha megadatna, hogy ezt megtehessem, akkor sem dekorálnám ki magamat védjeggyel ellátott „fáintos” keresztekkel, és fejedelmeket megszégyenítő palástkölteményekben sem bohóckodnék a szentélyben, nyomatékosítandó a tételt, miszerint lehet az égben teljhatalmú úr az Isten, a földön Én irányítom a történéseket. Megasegélyeimmel nem szúrnám ki senkinek a szemét, dobozaimat szürke ponyvával bevont kamionok vinnék, ezeken pedig nem írná öles piros betűkkel, hogy: „Isten nevében – TŐLEM Kft., Csillagösvény utca, Énfalva, Mennyország, tel.: 00/0000.00.00.00”. Ehelyett azt írná: Csomagkézbesítés. És mindeközben nem lenne hatáskeltő autókaraván, dudaszó, forgalomelterelés, filmforgatás, vetítés. Intimitás lenne, kampánycsend, gázolaj-megtakarítás, rabszolgaság-felszámolás. Vagyis létezne szeretet.

Ha mezítelenkedhetnék a világ előtt, nem a szomszédnál „élőben” elfogyasztott vacsoránál tenném azt. És nem tűrném, hogy megrendezzék a spontán vetkőzési produkciómat. Hogy véletlenszerűnek állítsák be azt, ami még véletlenül sem véletlen, meg hogy szavazni lehessen rám esemessel.

És nem karaokéznék a tükör előtt ruhátlanul, amíg a médiamoguloknak tündérek esnek áldozatul, a szórakoztatás oltárán mit sem számítva, hogy a pucérkodást a legfőbb doki csak annak javasolja, akinek nincs mit takargatnia. Hisz nem a ruha teszi az embert, az ember csupaszon is ember.

Államelnök-választáson azonban csórón sosem indulnék, így a holmimat szorult helyzetben akár pénzzé is tehetném, a summát pedig befektetném, bűneimet ekként magamról levetném, és még a győzelmemet kierőszakoló kampány okozta recessziónak is egykettőre véget vetnék. Nem kellene hozzá valutaháború, elbocsátásfűzér, műbankcsőd, madárinfluenza s marhavész. Cipőm árából bicikliutat és parkot építenék, az ingeméből képzett munkaerőt teremtenék, a retikülöm árán pedig egy ollót vásárolnék, azzal az öszszes gyanús bukszába belevágnék, mígnem a nemzetek között igazságot nem tennék, és az őslakosoknak minden erdőt, vizet, eget, földet visszaadnék.

Amúgy meg, őszintén szólva, politikai bokszmeccsen még felöltözve sem indulnék. Ha tehetném, a világot megváltanám másként, leginkább eredeti angyalként, makulátlan rajzfilmfiguraként, Rex felügyelőként, de semmiképp plasztikázott barokk puttóként, ami alatt a főzicskélős-kotyvasztós-méregkeverős valóságsókban hátast dobó meztelen nyuszilányt, a nemi identitászavarból a drogbárók, partizánok, anarchisták rejtekhelyéül szolgáló dzsungelbe menekülő parókás celebet és a globális marhaságba fejest ugró szupersztárt érteném.

Reggeli Újság, 2008. vovember 22.