Ünneplőben heverünk a szeren

Az ember néha úgy elkívánkozik. Persze napjainkban egyre inkább és egyre távolibb vidékekre. Azt szokta erre a bölcs öreg mondani, hogy az éhes disznó makkal álmodik. De vajon miről fantáziálgat elsivatagosodó országában a román? A kérdésem ez tehát! Egészen friss számadatok bizonyítják, testvéreink szívesen csupán nyugatra vonulnak, mégpedig minden ukk-mukkra. Megkezdik eme utazgatásukat az esztendő első napján, s befejezik szilveszterkor. E hosszú periódusban, természetesen, nem téma a munka. Mert ez az ország folyton ünneplőben hever a szeren. Hogy miből is merít erőt e náció az egymást érő fesztivitásokhoz, azt csak a fennvaló tudja és nyilván a nép immár matuzsálemi kort megért nevető majma, aki hiába Romulus utóda, ha valójában ortodox kommunista. Van itt kérem eszem-iszom, dínomdánom Szent Miklós és Szent Illés, Szent Ilona és Szent Piroska, Szent Rókus és Szent Fábián napján, hisz fejenként most már több errefelé a boldoggá avatott, mint a járhatatlan vidéki mellékút. A Balkánon sose áll le a bál.

De egyszer csak – szorgalomból példát mutatva – kiment a Gorj megyei faluba a lakkcipős szocialista, s Mercedeséből röplapokat szórt szét a bokrokban. Öltönye olaszosan feketéllett, ősz haja együtt lebegett az al-dunai széllel, így piperkőcösen Ceauşescu egyik udvari költőjére emlékeztetett. Röhejes volt azonban látni, amint a jólétről szóló ideológiáját térdig érő tócsában állva volt kénytelen előadni. Kerülgette is ügyetlenül a sarat, mert azt végképp nem akarta, hogy a démosz miatt bekoszolódjon a márkás nadrágja. Azt mondta, adok nektek pártkönyvet, szép pirosat, meg földet, csak a pecsétet üssétek majd a nevemre, amikor én titeket erre felkérlek. Örvendett is a szutykos plebsz: hurrá, eljő végre a mennyország! Kár, hogy az éles elméjű ezúttal is csupán a háttérben duzzogott. Ó, mily barmok, közlé, mily sunyi tagok, semmi az, mit ezek eleddig nektek előteremtettek!, s félrefordulva jól belétaposott a pocsolyába, ahonnan a koszos lét cipője orrával a szónok arcába spriccelé. Kitört aztán emiatt a nálunk honos balhé, a makacskodó gondolkodót az utópisták jól elpüfölték. A megmocskolt aktivistának végül nem esett baja, megsebzett lelkét a hajdani KISZ-titkárnő alul-felül bebalzsamozta. A kollektivista hölgy utóbb a televízióban kifejtette, sorsával teljes mértékben elégedett. Miért is ne lenne? – incselkedett a riporterrel. Hála az incidensnek, a falu tömegesen belépett a Pártba, s derekasságukért cserébe brassó-pojánai jutalomkirándulást kaptak.
Erdélyi Napló, 2004. január 27.


MINDEN JOG FENNTARTVA.