Magyarok a brazil filmvilágban

Korda Sándor neve kétségbevonhatatlanul összefonódott az angol film egyik legfényesebb korszakával. A sikeres hollywoodiak között Kertész Mihálytól Zsigmond Vilmosig számos producer, rendező, operatőr, filmíró nevét lehetne s kellene felsorolni. Németországban Bolváry, Ciffra, majd Radványi Géza vívott ki vezető szerepet; Spanyolországban a korán elhunyt Vajda László, Olaszországban Pogány Gábor. Mindez közismert. Az már kevésbé, hogy a brazil filmgyártásban is jelentős szerep jutott a magyar szakembereknek. Márpedig az első brazil stúdiót Rex Rudolf, Kemény Albert és Grósz Dezső alapította. A Rex Film nemcsak a legjelentősebb és legnagyobb volt mindközül, hanem valósággal fogalommá vált a dél-amerikai államban.

A második világháború után az ötvenes években kapcsolódtak be nagyobb számban magyarok a brazil filmgyártásba. Akkoriban tüntették ki különdíjjal Cannes-ban a Cangaceiro című brazil filmet, és ugyanezekben az esztendőkben építették fel a Vera Cruz Filmgyárat, amelynek laboratóriumaiban sűrű egymásutánban készültek a játékfilmek.

Márkus Jenő a negyvenes évek végén érkezett Brazíliába. Magyarországon huszonöt filmben működött közre mint asszisztens és segédrendező. A filmtrükkök nagymestere volt, egyben kiváló rajzoló s karikaturista. Sao Paolóban a Rex Filmnél helyezkedett el, és néhány esztendő alatt harminchat kisfilmet készített, többek között egy igen szép alkotást José de Anchieta páterről, Brazília 16. századi „apostoláról”. 1953-ban újabb színes játékfilmet tervezett a klasszikus brazil író, Monteiro Lobato egyik népszerű ifjúsági regényéből. Elgondolása szerint a szereplők – mind a főszereplő, mind pedig a statiszták – sajátkészítésű bábuk lettek volna. Kívánsága azonban sosem valósult meg; Márkus 1954-ben váratlanul elhunyt.

Az akkoriban Olaszországban élt Fekete Ferencet a nagyra becsült rendező, Cavalcanti 1952-ben hívta meg a Simão o coalho forgatására, aminek tulajdoníthatóan az egyébként is kitűnő operatőr neve egyből ismeretté vált Brazíliában. Ezek után Fekete egymás után hozta létre munkáit (Carnaval de Caxias, Toda vida em 15 minutos stb.), a herendi porcelánt bemutató ismertetőjével pedig 1939-ben nemzetközi díjat is nyert. Összesen harminc magyar játékfilmet forgatott (Tóparti látomás, Isten rabjai stb.), köztük az első nagy nemzetközi elismerést szerzett Emberek a havason címűt 1941-ben.

A háború után a Kisgazda Híradót szerkesztette, majd Magyarországról elkerülve Olaszországban dolgozott. Brazíliában három magyarral társulva 1955-ben megalapította a Cinebraz vállalatot. Első filmjük a Pensão da Dona Stella a Maristela-val készült koprodukcióban. Tulajdonképpen ez volt az első olyan rendezése, amelynek operatőri teendőit Icsey Rudolf végezte, az egyik főszerepet pedig a legelismertebb brazil színészek egyike, Jaime Costa játszotta. A Cinebraz következő produkciója, a Doutora e muito viva valójában igen magyarosra sikeredett. Magyarok voltak a gyártói – Kálmán András, Szily Károly és Szűcs Tibor –, a laboratóriumi munkát a Rex Film jegyezte, a szüzsét pedig Hamza Ákos, aki egyben művészeti tanácsadóként is tevékenykedett; a rendezői feladatok Fekete Ferencre hárultak, operatőrként Icsey Rudolf teljesített, a női szereplők kalapjait pedig Frank Irma és Karády Katalin szalonja szállította, s az alkotás egyik jelenetében Vörös (Encsy) Éva hegedűszólója csendült fel… A filmet évekig vetítették a mozikban.

A Cinebraz legsikeresebb terméke a romantikus, történelmi hátterű Na Garganta do Diabo (Az ördög torkában) lett. Ezzel az opusszal tűnt ki Walter Khoury, a későbbi neves brazil rendező. A külső felvételek a Niagaránál nagyobb Iguaçu vízesésnél készültek, így Icsey Rudolfnak kiváló alkalma nyílt a bizonyításhoz. Az alkotást több nemzetközi díjjal is kitüntették, sőt, megkapta a brazil Oscar-t, a Saci-díjat is. Közben Fekete kivált a Cinebraz-ból, és rövidfilmeket gyártott magánvállalkozásában.

Icsey rövid idő alatt a latin-amerikai filmvilág egyik legkiemelkedőbb alakjává vált. Csaknem két évtizedes brazíliai pályafutása során harmincöt játékfilm fűződött nevéhez, tizenhét brazil – ebből három Saci-díjat – és több nemzetközi kitüntetést nyert.

Tehetsége nem meglepő, hisz régi fényképész családból származott. A fotózás alapjait is édesapjától, Icsey Józseftől tanulta el, de már nagyapja, Icsey Márton is fotográfusként működött Poprádfelkán. 1924-ben a Pedagógiai Filmgyárban az első filmoperatőr, Zitovszky Béla mellett inaskodott, majd átkerült a Magyar Film Irodához. 1928-ban A magyar falu művészete című rövidfilmjével elnyerte Párizsban a Grand Prix-t. Első játékfilmjét 1936-ban forgatta, majd a legjelentősebb magyar rendezőkkel együttműködve további hatvannégy munkát tett le az asztalra. A második világháború után újjászülető magyar filmgyártás első dokumentumfilmjét Budapest újra él címmel Hamza D. Ákossal véglegesítette, majd Ráthonyi Ákossal az első játékfilmjét, az Aranyórát is filmszalagra rögzítette. Ezután nevezték ki a Filmakadémia tanárának. 1949-ben egy olasz-amerikai koprodukcióra Olaszországba utazott, ahol hat évig dolgozott, Rómában és Milánóban, míg 1955-ben a Maristela Brazíliába hívta. Icsey tanítványai közé tartozik Fekete Ferenc, Illés György, Hegyi Barnabás és Olaszországban a Fellini-filmek tragikus körülmények között elhunyt operatőrje, Gianni di Venanzo.

Icseyvel együtt szerződtette a Maristela Hamza D. Ákost, aki a két világháború között tizenkét játékfilmet és hat rövidfilmet rendezett. Hamza jelentős szerepet játszott az ellenállási mozgalomban, ami miatt 1948 után el kellett hagynia Magyarországot. Brazíliai kivándorlásáig Olaszországban és Franciaországban élt és működött a helyi stúdiókban. És bár dél-amerikai karrierje reményteljesen indult (a Quem matou Anabella? című brazil filmjének főszerepét pl. a népszerű Procopio alakította), a Maristela nem bizonyult időtálló vállalkozásnak. A későbbiekben Hamza több brazil produkciónak volt művészeti tanácsadója, majd visszavonult, és a festészetnek szentelte idejét.

Jónás György – Icsey szavai szerint – mint rövidnadrágos gyermek kezdte pályafutását a Hunniában. A háborút követően először Argentínában filmezett, majd átkerült Brazíliába, s Sao Paolóban filmvállalatot alapított. Félszáznál több rövidfilmet jegyzett, és számos brazil, illetve nemzetközi elismeréssel jutalmazták eredményeit. Az 1970-ben forgatott A Compadecida című játékfilmjének operatőri munkáit Icsey Rudolf irányította.

Fekete Ferenc 1977-ben hunyt el, Icsey Rudolf pedig 1986-ban Sao Paolóban.