Robogjunk vagy röpüljünk?

Ha csöppet sem lennék jártas önkormányzati ügyekben, még akkor is átlátszónak találnám a Temesvár– Nagykikinda–Szeged vasútvonal meg nem építésének okaira rávilágító hivatalos magyarázatot. Eme tézis szerint ugyanis a helyhatóságok hezitálásáért (azaz: tehetetlenségéért) a mindenkori kormányt kell keresztre feszíteni, mivel mozdonyügyben is ütközni látszanak az egyébként egymással szöges ellentétben álló bánsági s fővárosi érdekek.

Megtévesztésünket mi sem szolgálja jobban, mint az orrunk alá nyomott zűrzavaros előtanulmány, ami nemcsak hogy bonyolult, de idejétmúlt is. Röhejes lenne a 21. század csúcstechnológiáját félresöpörve kétszáz éves tervrajzok haszontalan megvalósításán fáradozni, múzeumba illő hidak és nyomvonalak kiépítésére fecsérelni pénzt és időt!

Nem szükséges Nobel-díjas tudósnak lennünk ahhoz sem, hogy a temesi tanács, illetve a minisztérium törekvéseinek azonosságát felfedjük. Amíg a projektet felvállaló testület szociáldemokrata ellenőrzés alatt fejti ki a tevékenységét, addig ne várja el tőlem, született bánságitól senki, hogy elhiggyem: valóban külön úton haladnak a helyi és a nemzeti erők. Hiszen fajtáik egy tőről fakadnak, zsenge korukban mindannyian ugyanabban a homokozóban mártogatták meg időnként a popójukat, játszottak drakulásdit; csak jóval később, érett felnőttként, bevett szokások és alaposan rögzült politikai ideák birtokában széledtek szét Besszarábiától a Tiszáig.

Következésképpen sokat emlegetett szembenállásukon legfeljebb kajánul vigyorgok: lám-lám, az összeférhetetlenség honfitársainkat is jellemzi. Holott... Tanulhatnánk tőlük. Népnemzeti kérdésekben köreikben kivétel nélkül teljes az egység. Mi, magyarok vagyunk azok, akik pozícióinkat valahogy mindig elveszítjük, akik elhisszük a hihetetlent, bevesszük a maszlagot, lenyeljük a mézesmadzagot. Egyszóval: ismételten pocsékul teljesítünk diplomáciából.

Itt van például ez az eurorégiós, a jószomszédi barátságot éltető vasútépítő hercehurca. Hiába tárgyalt, tanácskozott, ülésezett, gyűlésezett a legproblémásabb, már-már alig létező bizottságok (költségvetési, kulturális stb.) elnöki titulusait bekasszírozó RMDSZ, és hangsúlyozta valahányszor alkalma adódott, mennyire fontos, nélkülözhetetlen, sorsfordító a sínek – a román államvasútnak is kedvező – lefektetése, az önkormányzat hangadói tojtak rá az egészre. Inkább előbbre léptek, ugrottak, nekilendültek, és a bánsági nagyváros nemzetközi repülőterének a fejlesztésére kapott ajánlataikkal lekörözték mind a testvéreikre lövöldöző rácokat, mind a baráti jobb nyújtogatásába belefáradt hunokat. Magyarán: a lobbizást utánozhatatlanul művelő megyei képviselőink annyira profi munkát végeztek, hogy még a szegedi reptér igazgatóinak a szájából is kiesett a cucli. Választásuk tehát a földi pályák helyett – tagadhatatlanul ésszerűen – az égiekre (légiekre) esett. A gépmadarakat pedig táplálni kell majd, utasokkal, áruval, devizával, üzemképtelen konkurenciával.

Ezért nincs nekünk korszerű Orient Expressünk, illetve hajózható, azaz pénzmosásra alkalmas Béga-csatornánk...

Erdélyi Napló, 2003. Január 7.