Kávéval mérgeznek

És szennyeznek. Szennyeznek lelkileg. 

Mert amúgy nem iszom a kávét, csak reggel. De amikor úgy kelek fel, mint ma, hogy egyetlen percet sem aludtam, akkor már a kávé sem segít rajtam, és annak a biztonsága sem, hogy öt nap múlva ismét szombat, és nem szükséges hatkor kivergődni az ágyból. 

Addig viszont valahogy ki kéne bírni, s úgy kibírni, hogy a hétfő kialvatlanul indul, mert valaki koffeint kevert este a kakaómba, amitől most igazoltan kóválygok, mert határozott, tudatos magatartást a jelenlegi állapotom nem eredményezhet.

(Jut eszembe: vajon milyen a kamilla tea kávéval? Nagyon elszíneződne a keveréstől?)

Ilyenkor igazán hasznos lenne otthon maradni, otthon aludni egy jót. Ha itt lenne a vezérhím, akitől a többi hím megengedte, hogy elkérezkedjek, meg is tenném. 

Ám ez lehetetlen, sőt, több ennél, mert semmi ez egész, ha azt veszem figyelembe, hogy a kábultságomat megfejeli a szándékos kiéheztetésem ("nem hiszem, hogy jót tenne a napi fél kiló fagyi", jóllehet súlyban nem sokkal vagyok több egy ötödikesnél), a rám erőszakolt önkielégítés ("a gyerek sok pénzbe kerülne, jelenleg nem engedhetjük meg magunknak", mintha előttem állna még vagy száz esztendő), vagy a kérlek, adjál kölcsön tizedikéig már-már unalomig ismételt szólama. 

Öt és fél év, talán hat is már. Ha viszont összeszámolom, hányszor aludtam át az éjszakát, előfordulhat, hogy a hetediken is túl vagyok.

És mit tehet a szenvedő fél mindez ellen, ha nő, kapcsolatok nélküli, s mondjuk ki: fél, mert gyenge? Panaszt nyújthat be az Esélyegyenlőtlenség Hivatalához, a mennyei atyához és Szűz Máriához, akit némelykor Teréz anyának hívnak, máskor Csernusnak. Vagy elviselhet még 4x6,5 esztendőt, amennyiben nincs kedve egymagában visszaszámolni.

Szerencsére zuhogott az eső, aztán a madarak is nótázni kezdtek, így legalább volt mit hallgatnom.