Stílus

Újabban a férfiakat ábrázoló fotóimat is igen gyakran előveszem (tudniillik gyűjtő vagyok - ha ezt valaki még nem tudná -, hangyaszorgalommal töltögetem le a jónak tűnő fényképeket a netről), azokat, amelyeket eddig még soha. Érdekes viszont, hogy nem az érdekel velük kapcsolatban, szép-e a fogsoruk (jóllehet a képeken ritkán vigyorognak), egyenes-e a lábuk (jóllehet a képeimen ritkán pózolnak rövidnadrágban), van-e sörhasuk (jóllehet a legtöbbször elrejtik), hanem azt, milyen a rajtuk lévő öltöny, ing, cipő, meglehetne-e velük jelenni színházban, hangversenyen, könyvbemutatón. Nem mintha a ruházatuk bármit is elárulna az intelligenciájukról, ám egy icike-picikét azért mégis megmutat belőlük. Például azt, hogy milyen beosztásban dolgozhatnak, kis szerencsével pedig még azt is, hol. Mert attól, hogy az illető orvos vagy ügyvéd, esetleg filmcsillag, nem biztos, hogy szívesen hallgatja Brahms-ot, de ha egy second hand-ben vásárolt farmer van rajta (árcédulával), akkor biztosan elkísérne engem bárhová bármikor (lévén, hogy nem vagyok az a fajta, aki bárhová, bármire beül nézőnek-hallgatónak).   

Az utcán viszont nem szoktam ezekkel a muksókkal összefutni, s csak azóta nézegetem őket a fotóimon, amióta ritkábban járok előadásokra. Félek ugyanis, hogy jóvátehetetlenül elromlik az emberismeretem, bocsánat, a stílusom, ezt igyekszem rendszeresen megelőzni.