„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. április 15., péntek

Különös találkozás

rövidfilm-pályázat


A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria rövidfilm-pályázatot ír ki Különös találkozás címmel magyarországi, illetve határon túli amatőr és profi művészek részére. A pályázóknak Hamza D. Ákos azonos című olaszországi filmje üzenetét kell feldolgozniuk, amely az alkotók szavaival élve a következőképpen foglalható össze: mindenkiben benne rejlik az az egyén, aki meg akarja építeni a tornyot, hogy beszélhessen Istennel. A zsűri által legjobbnak ítélt tíz alkotást a Jászberényben elhunyt rendező filmes munkásságát bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitójához kapcsolódóan fogjuk először levetíteni, a tárlat keretében pedig folyamatosan megtekinthetők lesznek. Az első három helyezettnek bemutatkozási lehetőséget biztosítunk az írott és elektronikus médiában.


PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

• a film időtartama nem haladhatja meg a 10 percet

• a benyújtott alkotás műfaja tetszőleges lehet: kisjátékfilm, etűd, burleszk, animáció

• kizárólag asztali lejátszóval kompatibilis, sztereó hanggal ellátott kiváló minőségű DVD-filmek nyújthatók be

• minden pályázó csak egyetlen alkotással jelentkezhet

• a nevezés alsó korhatára 18 év, felső korhatára 40 év

• a nevezők kötelesek regisztrálni, a szervezők kérésére igazolni személyazonosságukat, életkorukat

• nevezési díj nincs


A zsűri tagjai és hozzátartozóik, valamint a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria munkatársai és hozzátartozóik nem nyújthatnak be pályázatot.


A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE:

A filmek minősítésekor az értékelők az elképzelés érdekességét, eredetiségét, a közösség számára való hasznosságát, valamint a vizualizációk művészi színvonalát veszik figyelembe.

A pályázati anyagokat a szervezők által összehívott zsűri bírálja el.

A zsűri elé csak a formai feltételeknek megfelelő, releváns tartalmú, etikailag kifogásolhatatlan alkotások kerülhetnek.

A nyertes filmek alkotóit (legkésőbb 2011. szeptember 1-ig) a regisztráció során megadott e-mailben, a múzeum honlapján és a pályázat facebook-oldalán értesítjük. A díjazásról, díjakról, illetve a televíziós szereplés időpontjáról úgyszintén az említett internetes felületeken tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy bármilyen szabálytalanság elkövetése azonnali kizárással jár.


BEKÜLDÉS MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE:

A pályázati anyagok postai úton, DVD-n, ajánlott küldeményként juttathatók el a kiíró címére (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7.) a nevezési lappal együtt, amely a www.hamzamuzeum.hu oldalról tölthető le.

A borítékra olvashatóan írják rá: FILMPÁLYÁZAT.

A pályázat feladási határideje (a postai bélyegző dátuma): 2011. július 16.

A megadott honlapon a regisztrációs űrlap is megtalálható: a részvételhez ezt feltétlenül ki kell tölteniük és 2011. július 1-ig elküldeniük a kulonostalalkozas@gmail.com e-címre.

A DVD-n külön feltüntetendő a film műfaja, hossza, alkotójának/alkotóinak neve.


ADATKEZELÉS, SZERZŐI- ÉS SZEMÉLYISÉGI JOGOK:

A feltöltött kisfilmeket és a pályázók adatait a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria saját adatbázisában rögzíti, azokat harmadik félnek nem adja ki.

Regisztrációjával a pályázó hozzájárul nevének a pályázattal kapcsolatos nyilvánosságra hozatalához.

Nevezni kizárólag olyan művekkel lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személy jogait.

A filmben felhasznált zeneszámok címét, szerzőit és előadóit az alkotások végén (a stáblista után) kötelező feltüntetni.

A szervező fenntartja a jogot, hogy propaganda anyagként, de nem kereskedelmi célokra felhasználja a filmek egészét vagy részleteit a média különböző területein.


Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a kiírás részletei, így ütemterve, valamint bizonyos, nem alapvető elemei menetközben módosulhatnak, kiegészülhetnek, továbbá arra is, hogy a szervezők fenntartják a pályázat érvénytelenítésének jogát.


Kapcsolattartó személy: Gurzó K. Enikő

 

1 megjegyzés:

Hunfalvy Délibáb:* írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.