„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. december 21., péntek

Köszönöm mindenkinek




És most az egyszer is nagyon nagy városi paraszt leszek, mert megköszönöm mindenkinek, aki ide feliratkozott, meg azoknak is, akik nem, a lappangóknak, azoknak, akiket szépen és alaposan becsomagoltak, lehallgattak, megfélemlítettek, fel---------, szóval megköszönöm a nagymérvű érdeklődést és együttműködést, a tapsot és a bóközönt. Visszatekintve az elmúlt évre csakis, kizárólag is újdonságokat látok, a meghajlást a rengeteg emberi hülyeség, ízléstelenség és bujaság előtt. Mondjuk, utóbbival annyira sok bajom nincsen, hogy a jövő esztendőben ne fuvolázzak itt nektek továbbra is. Kérlek, néha táncoljatok a szólamaimra, főként, ha nem akartok fölöslegesen élni, majd meghalni. Mert tudjátok, vár a mennyország, benne a jól fésült angyali kar, no meg a betlehemi családi kör Pikulás Bandje.

Orévoá.

2012. december 17., hétfő

Verso

Lehúzta a redőnyt és rányomta a bélyegzőt az okmányra. Már hajnalodott, de ez mit sem számított, hisz néhány napja már le sem hunyta a szemét. Meg kellett írnia a felmondását. És megírta. Aztán leráncigálta szurtos lábairól a csíkos zoknit, megfogta a légycsapót és jól elfenekelte vele a macskát. Zavarta, hogy Nyeszlett miatt minden félórában ki kellett mennie a konyhába, terepszemlét kellett tartania a jégszekrényben, fel kellett szeletelnie a kolbászt, hogy a fölöttébb zajos lakótársa is jól lakjon. Ha nem adott neki enni, az állat nem hagyta dolgozni. Miféle teremtés vagy te, sokba fog ez nekem kerülni! - morgolódott fejét bedugva az asztal alá, hogy nemtetszése biztosan célba találjon. De nem volt mit tennie, az állat tovább mondta a magáét, feltételezhetően megcsömörlött a házi koszttól, így hát dühében nyomott még egy pecsétet a lap hátoldalára is. Abban reménykedett, hogy ezzel végleg megoldotta összes gondját, baját. 

2012. december 7., péntek

Egyszer majd ők is megszámláltatnak

Sosem voltam annyira mérges a katolikus egyházra, mint most. Mert sajnos egészen lényegtelen számjegyekkel is leírható, hány megkeseredett embernek, hívőnek és nem hívőnek biztosít munkahelyet a sérthetetlen és oszthatatlan anyaszentegyház, hányaknak teszi elviselhetővé - ingyen, csupán szeretetből - az életét. És kik azok, akiknek mégis? Jászberényben egyetlen valamirevaló kiadó helyiségük van a pápistáknak, azt is egy csapnivaló albán álpék bérli. Ahelyett, hogy ingyenkonyhát nyitottak volna benne a szegényeknek. Legalább ilyenkor, karácsony közeledtével, amikor gyönyörűeket tudnak prédikálni. Ráadásul: amennyiben a laikusnak nincs joga beleszólni az egyház ügyeibe, addig az egyház miért ad folyton útmutatásokat olyan irányba, amely felé sosem haladt? Miért beszél olyan helyzetekről, amelyeket sosem élt meg? Miért ítélkezik olyanok felett, akiknek a nyomorával sosem azonosult? 

A jó és a még jobb ajánlatról

Amikor egy beosztottat eltávolítanak, az egyszerűen csak kirúgás. Ilyenkor mindenki ki van akadva az illetőre, a háta mögött sokan összesúgnak, és arra próbálják megtalálni közösen a választ, hogy vajon mit tett a szerencsétlenje. Amennyiben az igazgatót fokozzák le, az - kérem szépen - középvezetői gyásznap, amit manapság úgy fogalmaznak meg finoman, hogy az ügyese kapott egy ajánlatot. Sokszor még
ennél is tovább mennek a finomkodásban, mert egyből arról kezdenek csevegni, hogy szegény kapott egy jobb ajánlatot. Holott tudják, hogy nem. Ezért ilyenkor a középvezetői sokadalom úgyszintén összesúg, de ugyanekkor a bűnöst is megkeresi, s láss csodát, meg is találja. Mindig akad egy szívtelen, ronda gazember, aki miatt a társalgás alanyának állítólag jobbra fordult a sorsa, s végre elnyerte méltó jutalmát.
Évek kellettek, hogy nyelvformálóink eme leleményessége megérintsen.