„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2014. december 17., szerda

TELJES ÜGY


távoli meleg fény csillan a szemedben lenne nagyon jó úgy élni mint a növények vágyakozni

egyáltalán nem tetves ügy ez

de nagyon kellemes

akár lehetne is, neked is

kétségektől-kényszerektől mentesen



erősködöm, azt hiszem



nagyon szeretnék úgy élni, mint a növények

döntéseket sosem hozni fontos ügyekben


uborkának lenni, karalábénak lenni

és persze: jó uborka lenni
uborkalét teljében leszedetni, salátának felszeleteltetni



a rossz uborkát megrohasztanák

jó uborkák termesztéséhez használnák

trágyaként használnák, fel

(ki)


mégis azt hiszem

nem szeretnék úgy élni, mint a növények

döntésképtelenül élni



rossz uborkaként kipurcanni

elszenvedni lényegesen rossz döntéseket

felszeleteltetni, tej-fölösen főzelékbe kerülni



ez ügyben nem erősködöm, hisz:
hiszem


2014. november 17., hétfő

bezzeg Nem a fejszével aprítom a palacsintát


csak megyek-jövök
fáradhatatlanul, sebesen tipegek, feszült lábujjhegyen

a történtek után, gondolom, valamit szét kéne tipornom
ezt várja el tőlem a közvélemény
és ezt már vágja a közgondolkodás
nem olyan könnyedén, mint máskor, de vágja
s tesz is érte:

majd be-te-le-fo-nál
majd beküld valakit az Ábránd utcából

és amint majd az ajtó felé gázolok, 
a betelefonáló felé
az ajtónálló felé
rengeteg mindent lehasítok
tiprok

Legázolom a gyávát, aki az Igazgatóság jóvoltából képes ilyen link dolgokra.
Legázolom az emberek egyik rétegének közönyét a másik réteg szenvedése, fájdalma iránt. 
Le én a tudatlanságot, amely nem kíváncsi arra sem, mi lesz a hullákkal, nem-e lesz majd büdös tőlük a brokátkert.
Le a riportereket, akik nem írnak botrányos cikket azokról, akik útnak indítják az emberrakományokat. 
Letiprom mindazokat, akik tudják, mi folyik a gyászos munkatáborban, mégis mélyen hallgatnak róla.
Páros lábbal tiprom el majd azt a perrendtartást, amely párharccá kényszeríti a vádlott és a vádló közti eszmecserét. 
Az Emberi Jogot Ligáját is, a helyi Unescót, a Kertészegyesületet, mert tétlenkedik a szadizmus láttán.
Végül legázolom a hivatalos halotti bizonyítványokat.

elhunyt dühöngő elmebajban
végelgyengülésben éhenhalt
agylágyulásban öngyilkos lett

Csak isten tudja, mit nem tiprok még lábbal?

pedig nem úgy járkálok, mint máskor
bezzeg kialvadt dühvel
mintha minden lépésemmel agyontaposnék valamit


2014. november 14., péntek

Fényes jövő (karrierlehetőséggel)

Szerencsemalaccal a hónom alatt


Vajon hány embert kell lefizetniük, amíg a Királyszigetről eljutok hozzájuk az én emberfaló zárkámból? És mindeközben mégis arra gondolok, mekkorát kockáztatnak, talán az állásukat, az egyik az asztalfényezést, a másik a levélkihordást, miattam. Igazán megható. 

(Dugd el ezt az üzenetet, dugd a füledbe, hogy ne kelljen kivenned a merevlemezt, ha véletlenül támadás ér a posztolás után! És ismét csak miattam. Segítek, ha akarod, ha megkaparod az ajtót, én pedig meghallom, küldök neked ajándékba egy ceruzavéget. A papírokat már nem figyelik, felvágják csíkokra, a kukát is, meg sem nézik, tehát szabad lehetsz, én meg ruhatáros a koronázási palástnál.)


2014. november 12., szerda

Akarjuk-e a meztelen valóságot


A nuditással történő sallangmentes szembesüléstől nemcsak a művészet eszközei választanak el bennünket, hanem a tekintetünket szabályozó társadalmi törvényszerűségek is. Megengedjük például, hogy a nyilvánosság bizonyos terein, így a múzeumokban, magazinokban a nők szabadon vetkőzzenek, annak ellenben már nem igazán örülünk, ha a bringatúrán, az utcán a hölgyek is megfosztják ruháiktól a felsőtestüket. Mert a nők többnyire csak mutathatnak, de nem nézhetnek.


a meztelenséggel való sallangmentes szembesüléstől nemcsak a művészet eszközei választanak el bennünket, hanem a tekintetünket szabályozó társadalmi törvényszerűségek is. - See more at: http://berenycafe.hu/kultura-eloadasok/akarjuk-e-meztelen-valosagot#sthash.deZSkLJR.dpuf
a meztelenséggel való sallangmentes szembesüléstől nemcsak a művészet eszközei választanak el bennünket, hanem a tekintetünket szabályozó társadalmi törvényszerűségek is.

2014. november 3., hétfő

Forradalom a festővásznon


A latin-amerikai magyar emigráció lelkesen fogadta a forradalom hírét, felháborodással a megtorlás híreit. Szovjetellenes akciókra, tüntetésekre is sor került a régió országaiban, az eseményekről a brazil sajtó hónapokon át cikkezett. A magyar kolóniák és egyesületek mindemellett segélybizottságokat hoztak létre, pénzt, vérplazmát, ruhát, élelmiszert gyűjtöttek a forradalmi Magyarországnak, a kormányokat pedig a magyarok ügye melletti állásfoglalásra biztatták. Több országban az önkéntesek toborzása is elkezdődött.


 
A latin-amerikai magyar emigráció lelkesen fogadta a forradalom hírét, felháborodással a megtorlás híreit. Szovjetellenes akciókra, tüntetésekre is sor került a régió országaiban, az eseményekről a brazil sajtó hónapokon át cikkezett. A magyar kolóniák és egyesületek mindemellett segélybizottságokat hoztak létre, pénzt, vérplazmát, ruhát, élelmiszert gyűjtöttek a forradalmi Magyarországnak, a kormányokat pedig a magyarok ügye melletti állásfoglalásra biztatták. Több országban az önkéntesek toborzása is elkezdődött.  - See more at: http://berenycafe.hu/kultura-kiallitasok/forradalom-festovasznon#sthash.nAvhbFj7.dpuf

2014. október 22., szerda

Nem veszünk össze, ha beleszeretsz

mint műalkotásba

Vendégblog

 

* Annyit azért muszáj hozzáfűznöm, hogy sajnos azokat is itt felejtették, akik ezt a táblát kihelyezték. Mivel tovább mérgeznek, velük is kezdenünk kellene valamit. Lopkodjuk össze őket, majd tegyük be mindeniket a raktárba? Biztosan feltűnne valakinek, hogy már nincsenek a régi helyükön.


A Gondatlan elhanyagolás című írásra nemcsak hozzászólások érkeztek, de egy feladvány is. Remélem, jól oldottam meg az Ady Endre út egyik táblájára vonatkozó kérdést.

Mivel a műalkotás képe nélkül semmit sem ér a bejegyzés

Tisztelt Blogger!

Miért háborogsz azon, hogy a közterületesek nem vesznek észre régi táblákat, amikor ez veled is előfordul? Nem akarlak megbántani, de ballagj el a Ságvári - nekem már csak az marad - körúton túlra az Ady Endrén, és a Vízügyi székház előtt csodát fogsz látni.

Áll ott egy kopott kék tábla, amire olykor mindenféle plakátokat is ragasztanak. A formája nekem nem tetszik, de nem veszünk össze, ha beleszeretsz, mint műalkotásba. Nem ez a lényeg. Hanem, hogy az a bizonyos tábla legalább 25 éve áll ott. És ezt nem onnan tudom, hogy láttam, amikor kirakták. Meg nem is onnan, hogy a ma már nem létező magyar légitársaságot hirdeti. Hogy honnan?

Te is megtudhatod, ha az Ady Endre útnak arra a részére is eltévedsz. Legyen ez egy feladvány. Várom a megfejtésedet.

L. Zoltán, Szolnok


Kedves Blogszolnok!

A közterületeseknek nem az a dolga, hogy ezeket a hülyeségeket vegyék észre, amiket rajtad kívül senki. A képviselőktől se várd már el, hogy majd az utcán járkálnak, és minden ilyen vackot feljegyeznek. Még jó, hogy ezt a kedves írásodat a választások után tetted fel, mert még azt hihetném, szekálni akartad a polgármestert.

Nem másokat akarj ugráltatni! Mindenki takarítsa el maga után a szemetét.

Zounuk papa


Kedves Zsolt!

Én is naponta járok az Ady Endre úton, és őszintén megmondom, eddig én is elsétáltam ezek mellett a vasállványok mellett. Talán azért, mert mindig a másik oldalra nézek, és összeszorul a szívem a főiskola épülete miatt. Az is úgy lett magára hagyva, mint a maga által bemutatott vaskeretek. És nekem úgy tűnik, azzal se foglalkozik senki.

Nem biztos, hogy erről a város és a képviselők tehetnek. Bár akkor nem tudom, hogy ki.

Amióta elolvastam az elhagyott táblákról szóló cikkét, azóta nekem is jobban feltűnnek. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy optimista legyek, és azt mondja: hátha másoknak is feltűnik az a pár rom.

Maga megtette, amit tehetett. Hátha, más is megmozdul.

Üdvözli egy lelkes olvasója


Kedves Zoltán!

Őszintén mondom, felcsigázott a feladványával. Remélem, ugyanarról a tábláról beszélünk. Amit én találtam, az az Ady Endre úton a Vízügyi székház parkolójánál van, pontosabban a közút melletti járda után következő füves területen áll. Nagyjából a Kolozsvári úttal szemben.

Alakja valóban figyelemre méltó, mintha az Eiffel-tornyot akarná mintázni a két oldalsó tartóoszlop. Színe valamikor szép kék, talán éppen MALÁV kék lehetett, nem tudom, mikor festhették le utoljára. Ha abból indulok ki, ami a feladványa, akkor azt kell, mondjam, ehhez tényleg majdnem huszonöt éve nem nyúltak.

Ezt pedig abból gondolom, hogy az októberi színházi műsor alatt olvasható a tábla eredeti szövege. Mint reklámeszköz a MALÉV-ot, a ma már nem létező magyar légitársaságot, pontosabban annak szolnoki irodáit hirdette. És ez a megoldás a tábla korára. Mert az egy dolog, hogy a Pelikán szállóban már jó ideje nincs MALÉV kirendeltség. Ennél sokkal árulkodóbb, hogy éppen 24 éve nincs Szolnokon Beloiannisz utca.

Tehát most már csak az a kérdés, hogy ez a közterületen álló tábla 24 éve nem érdekel senkit, avagy nem is érdekelhetne, hiszen legalább 24 éve nincs gazdája. Ami elég érdekes megoldás lenne, ugyanis azt gondolom, minden ember által építette dolognak kell tulajdonosának lenni. Azaz erről a tábláról is meg kellene tudnia valakinek mondani, hogy kié. És azt is, vajon fizet-e a városnak - azaz nekünk - azért, hogy reklámeszköze van a közös területünkön. Avagy ez egy elfelejtett tábla, ahol bárki szabadon hirdethet.

Feltűnne valakinek, ha ezeket a táblákat egyszerűen ellopnánk?


2014. október 2., csütörtök

Social inclusion

A rassz

Sosem gondoltam volna, hogy ismét értelmet nyer majd kijelenteni: magyar vagyok, nem turista. És nem kisebbségi.* 
Nem kisebbségi turista. 
Magyarországon.
Sosem gondoltam volna, hogy itt, az ország közepén. A világ közepén. 

Pedig ha mi nem, akkor ki tudná, mit jelent kisebbséginek lenni. És magyarnak. A többségitől, az uralkodótól eltérő rasszhoz tartozónak lenni. És magyarnak. Kussolónak lenni. Magyarnak.
Mert valóban az a legjobb most nekünk, ha elhisszük: turisták, vendégmunkások vagyunk csak itten, három hónap múlva hazamegyünk. Túlélünk addig. Valahogyan. Legyen meg a kolbász, a szalonna, a hagyma, a hamuban sült kézműves cipó, a vonatjegy a fiókban. A magyar. Aztán hazamegyünk a románok közé.
Pedig ezt így nem lehet. 

Nem lehet csak remélni, hogy nem lesz látható határsáv a városon belül, amely rasszokra oszt, őslakosokra és magyarokra, mert emellett is megkülönböztetnek, nem egy, hanem számos jegy, anyajegy szerint. Néha raccsolunk, pehrsze, néha őzünk, persze, í-vel is beszélünk, persze, sejpítünk is, perse, egyre többször, ahogyan öregszünk. Beleöregszünk. Belefáradunk a rasszolásba. Mi mint dolgos magánemberek. Magyarok, itthoniak. Magyar polgárok.

Kérnénk, képviseljenek bennünket is, a 38-as és 45-ös magyar cipőt viselőket, a kívülről gyütt magyar mezítlábasokat, a lukas fogúakat, a magyar reumásokat, a magyar ábécékben vásárlókat, a magyar almát eltevőket, akik természetszerűen magyar polgárok, magyarul olvasók, magyar edényben magyarul főzők, magyar virágokkal magyarul koszorúzók. Magyarok, magyarabbak, nagyon magyarok és legmagyarabbak. Magyar polgárok és magyar emberek. Demokraták, keresztények. Párban élők, magányosak. Férfiak, nők. Magyarok. Magyarok a Kunságban és a Jászságban. Ellenben nem kunok, nem jászok, nem románok, nem sokadrangúak. Magyarok!

Szavazati jogunkhoz, kérjük, rendeljenek hozzá jelölteket. Magyar jelölteket. Kárpát-medenceieket, közép-európaiakat, Tamásokat, Andrásokat, Lajosokat, Bélákat. Magyarokat a magyar polgárokhoz. Delegáljanak, nevezzenek ki, kenjenek meg, avassanak be, szenteljenek fel. Magyarokat. Kérem, kérjük. Magyarokat. Nekünk, magyaroknak, a mindenkori kisebbségi magyaroknak, az elégedetlenkedőknek. Itt, Új-Kaukázuson.

*Hát miért kell folyton elszenvednünk ezt az etnikai megkülönböztetést, fajokra és alfajokra bontást, kirekesztő s manipulatív intelligencia-mérést?


2014. október 1., szerda

Írjunk helyben!

Nélkülözhetetlenül szükséges


Egyes galériákat én több mint százszor láttam, és még ott helyben leírtam megjegyzéseimet, mégis sokszor kételkedem, amikor elkezdek valamit fölvázolni.

A skriblerek nagy tévedései a régiségek dolgában legtöbbször abból erednek, hogy a távolból hazatérve látnak csak neki a vázlatkészítésnek. 


2014. szeptember 27., szombat

A sírját elfoglalták, a büsztjét elfogadták

Szobrot állítottak a múzeumalapítónak

Halála után 120 évvel Ormós Zsigmond múzeumalapító nem sírhelyet, hanem szobrot kapott Temesváron. Az általa létrehozott közgyűjtemény ugyan nem az ő nevét viseli, de állandó kiállítással állít neki méltó emléket. 

Az első múzeumépület és a későbbi (a mai képtár)
A felvidéki származású csicseri Ormós Zsigmond (1813‒1894) azon jeles magyar tudósok, közéleti személyiségek egyike, akit egész élete a Temesközhöz kötött. Érdemei előtt a város mai lakói is egyöntetűen fejet hajtanak. Nem is ok nélkül, hisz több ezer műtárgyból, régiségből álló világszínvonalú gyűjteményt hagyott az utókorra, s a megyei levéltár alapjait is ő vetette meg. Megszállottan gyűjtötte, rendszerezte mindazt, ami a régió kultúrájáról, történelméről tanúskodott, ám honi vásárlásai mellett Nyugat-Európából is számos értéket hazahozott.








2014. szeptember 25., csütörtök

Majd ha eljönnek jeles elődeink a csillagösvényről

 

Más út nincsen.

Sztálin elvtárs már akkor megígérte Erdélyt a hegyi pásztoroknak, amikor azok fogcsikorgató szívélyességgel lemondtak Besszarábiáról. Mert Sztálin megérte a pénzét. Hiába jött a nagy elveivel, hogy ő milyen f. antifasiszta, ha Hitlerrel már lepaktált. Ettől még Trianon is jobb volt, kisebb érdek.

Sebaj, visszajönnek majd a nagy elődeink, a sumérok meg a hun Attila egy másik, idegen bolygóról, és akkor lesz itt haddelhadd, igazságszolgáltatás. 

Amikor ilyeneket mondunk, úgy teszünk, mintha viccelnénk, de azért komolyan mondjuk, hittel abban, hogy ott, a bolygókon áll a felmenők rettenthetetlen hadereje, támaszpontként, készenlétben. Hittel az ősmagyar utókban, mert nemigazán van más, amiben higgyünk. Kacsintunk is mellé, hogy ne más röhögjön ki bennünket, hanem mi saját magunkat, legalábbis megelőzzünk másokat a nevetésben. Aztán kacagva jelezzük, ha ez így megy tovább, tényleg nem marad kiút, ami magyarán azt jelenti, hogy a nagyhatalmak elleni küzdelemben tényleg csak az idegen bolygókon élő közeli rokonaink hozhatnak feltámadást a nemzetiségeknek.


2014. szeptember 22., hétfő

Angyali üdvözlet

Hamza D. Ákos Annunziata című olajképe Brazíliából érkezett egy jászberényi műgyűjtőhöz, aki nevének elhallgatását kérte. 

A Hamza Múzeum tulajdonában lévő olajkép részlete
A festményt, amelynek párja a Hamza Múzeum tulajdona, a közgyűjtemény révén ismerhetik majd meg az érdeklődők, hisz az intézmény elvállalta, hogy bemutatja a nagyérdeműnek a hónap műtárgyaként. A rendezvény időpontja még nem tisztázott.  



2014. szeptember 15., hétfő

Felsőbb parancs nélkül ezt a posztot tilos elolvasni

Emberfaló 

A huszonnégy óra nagyon hosszú. De a kétszázharmincszor huszonnégy óra sokkal hosszabb. Vajon hány óra lehet összesen? 

Lássuk csak.
Száz nap kétezer-négyszáz óra, szorozva héttel, nem is nehéz, az annyi mint tizenhatezer-nyolcszáz óra, meg a harminc nap, a harminc is szorozva huszonnéggyel, megvan, hétszázhúsz óra. Összesen: tizenhatezer-nyolcszáz meg hétszázhúsz, ha nem tévedek, annyi mint tizenhétezer-ötszázhúsz óra. 

Tehát tizenhétezer-ötszázhúsz órát kell agyonütnöm ebben a vadállatoknak való kalitkában. 
De azért nem kell azonnal túlzásokba esni. Mert az lényegtelen, hány másodpercet. Ami ellenben fontos: a hónapoknak, napoknak, óráknak nevezett űrkupacokat be kell tölteni, s csakis egyedül, önmagammal.

Ezenkívül bőven lesz időm százlábúakat nézegetni. A magasból hullanak alá, pontosan rám, a középpontomra, s ha belegondolok, elfog az undor. Hagynom kell őket átsétafikálni a ruhátlan testemen, hisz még egy szőnyegem, de még egy priccsem sincs, ami alá berugdoshatnám a fajtájukat.

Ribilliót (ezért) túlságosan könnyű lenne csapni.

2014. szeptember 6., szombat

Egy hagyaték revíziója


Művészként nem tartozott az élbolyba, karakteres személyisége viszont örvényeket kavart: karizmája miatt nevezetes műtermek és jeles művészek nyíltak meg előtte. Kortársai befogadták, az utókor nem. Lehel Mária életművének revíziója több évig is eltarthat.

Fájdalmasan fonák a helyzet, hisz a több évtizedes lappangás után előkerült világklasszisok egyből felrázzák csipkerózsikaálmából a szakmát, médiaszenzációt teremtenek, a magyar művészettörténet újdonságai fölött ellenben szemlesütve, süketen elsiklunk. Pedig a becses honi műtárgyak felbukkanása is megérdemelné, hogy a műértő közönség önfeledten, hangosan értékelje, függetlenül attól, kinek (muzeológusnak, avagy magángyűjtőnek, kereskedőnek) a fáradozása vezetett eredményre. Bár a műtárgypiac szereplőinek hatékonysága ilyen téren régóta a költségvetési pénzekből gazdálkodó közgyűjtemények előtt jár, ildomos elfogadni, hogy a felfedezés közkincs, belőle a kutató, a kalmár és a publikum egyformán részesül.


2014. szeptember 2., kedd

Az ismeretlen Lehel Mária


Egy leánygyermeket ábrázol az a Lehel Mária által jegyzett pasztellkép, amely pénteken érkezett meg a Hamza Múzeumba, ahol október 10-ig tekinthető meg.

A műalkotás Cselényi István műgyűjtő közvetítésével került az intézménybe, azt követően, hogy legújabb időszaki kiállításához kapcsolódóan a közgyűjtemény közzétette, keresi a lappangó Lehel Mária-alkotásokat. Erről értesülve az 1940-ben készült portré tulajdonosa úgy döntött, a nagyközönségnek is bemutatja a festőnő szignóját viselő képet, amit elmondása szerint egy budapesti műkereskedőtől vásárolt.


2014. augusztus 28., csütörtök

Eladó a zaguzséni Jakabffy-kúria


A  vidéki házként árult műemlék jellegű kúria
udvarra néző homlokzata
Az ingatlan megmentése, visszaszerzése fontosabb lenne az évtizedes sértődöttségből, büszkeségből fakadó bomlasztó-romboló vitáknál.

Jakabffy Elemér kultúrpolitikus, kisebbségkutató
A zaguzséni kúria 800 ezer eurót ér most a piacon. Nem túl sokat.

De kár, hogy nem tehetek Jakabbfyért semmit!

2014. augusztus 27., szerda

A dohányt rágni, rágni szüntelen


A' dohányrágás, és ennek következtében az undorító köpködés az egész országban általános. A' congressus' termeiben az ülések' megnyitása előtt egyik kitűnő gond mindig a' köpőládákra fordíttatik. Hamilton egy törvényszéki ülésen volt jelen, 's "ott, úgy mond, bíró, ügyvéd, esküdt, tanú, hallgató, szóval mindenki köpködött, 's a' padolat' tekintete valóban undort okozott, melyet most is érzem, midőn ezt írom. Körülményesb leírásától olvasóimat megkímélem. 

Más alkalommal egy respublikai tisztelgésnek lévén tanúja "alig hittem" magamnak, midőn az elnök termeiben embereket láttam, kik nem csak veríték- és portól valának ellepve, mit napi munkájok okozott, hanem, úgy látszik, munkásságuk' e' jeleit egész héten át szorgalommal gyűjtögették ez ünnepi napra. 

A' congressusban az amerikai ékesszólás' ismertető jelét egyedül a' faragatlanság és minden illendőség' elfeledésében mondja állani. "Az ott ülő férfiak' külseje mutatja, hogy 'a finomabb világ' módjaitól nem csak idegenkednek, hanem magukviselete által még mindazon ismeretek' megvetését is kijelenteni nem szégyenlik, mellyel nem hoznak legott kész pénzt."

Religio és Nevelés, 1847

2014. augusztus 26., kedd

Ghitta

Lehel Mária különleges portréfotója

Talán sokaknak fel sem tűnik, mennyire különleges fotó került fel a Hamza Múzeum legújabb időszakos kiállításának plakátjára. Pedig a fényképet a világhírnévre szert tett magyar származású Ghitta Caroll, azaz Klein Gitta készítette 1935-ben Rómában.

Talán sokaknak fel sem tűnik, mennyire különleges fotó került fel a Hamza Múzeum legújabb időszakos kiállításának plakátjára. Pedig a fényképet a világhírnévre szert tett magyar származású Ghitta Caroll, azaz Klein Gitta készítette 1935-ben Rómában. - See more at: http://berenycafe.hu/kultura-kiallitasok/lehel-maria-kulonleges-portrefotoja#sthash.PJWzphKa.dpuf
Talán sokaknak fel sem tűnik, mennyire különleges fotó került fel a Hamza Múzeum legújabb időszakos kiállításának plakátjára. Pedig a fényképet a világhírnévre szert tett magyar származású Ghitta Caroll, azaz Klein Gitta készítette 1935-ben Rómában. - See more at: http://berenycafe.hu/kultura-kiallitasok/lehel-maria-kulonleges-portrefotoja#sthash.PJWzphKa.dpuf

2014. augusztus 18., hétfő

Leitmotív: a jövőre várni nem könnyű kenyér


Döcögő nevetést csiholtam ki magamból. 
Azóta viszont már ez a hangulat is lefoszlott rólam. 

Micsoda sivárság, micsoda fáradtság. 
S a legrosszabb, hogy beleeszi magát a magánszférámba. Küzdeni nem tudok ellene, nincsenek meg hozzá az eszközeim.

Pedig nem is bonyolult, csak egy mélyről jövő sóhaj, hisz már régóta túl vagyok a krízisek veszedelmén. Felnőttem. De baj, hogy nemsokára, a nyár végeztével ismét a semleges szemlélődés rabszolgája leszek. Ez az egy, a közömbösség kényszerűsége, úgy tűnik, hű lesz hozzám mindhalálig. 

Bár kezdettől fogva reménytelennek láttam mindent, mégis vakon nekimentem. Hátha, gondoltam, új érzéseket kapok, amelyek majd látványos alkotásra ösztönöznek. Ám ebben is csalódtam. 

Nem csupán magamról van szó. Nem az egyik vagy a másik ügy ment gallyra, hanem az egész. Lagymatag, se hideg, se meleg módon fogadtak, habitusuk szerint. A királynak természetesen megvannak a követői, egy lelkes kis csapat, olyanféle, amilyenje odahaza volt, a sufnijában. Ám ő is úgy érzi, ez itt negatívabb, lehangolóbb, depresszióba hajló. Nincsenek benne vad hajdúviták, lázas ellentmondások. Nincs benne szeretet, élet-lélek. 

A jövőre várni nem könnyű kenyér. És egyre nehezebb, hogy mindig csak a jövőre. Rosszabbá teszi a helyzetet, hogy távol az otthontól, a reménytelenségben vagy kénytelen várakozni, miközben sejted, hogy a nagy semmire.

Hát megálltam egy pillanatra, hogy elmondjam az igazat.


2014. augusztus 17., vasárnap

Két jó vasárnapi tanács

Vigyázzatok, ha möghaltok, mer ezzel életötök éggy fontos része mögy veszendőbe.
Mindig mönjetök el mások temetésire, mer különben ők se gyünnek el a tiétökre. 

2014. augusztus 13., szerda

Határon túli hungarikumok*

A kisebbségi lét előnyt is jelenthet

A hungarikumok gyűjteményét a határon túl is létre kell hozni ‏– hangzott el a Kisebbségben sikeresen című kerekasztal-beszélgetésen, amelyen határon túli és anyaországi művészek, kutatók és vállalkozók fejtették ki nézeteiket a VIII. Magyar-magyar konferencia szombat délutáni ülésszakán.


A Táncház módszer is hungarikum, éppúgy mint a pálinka, a csabai és a gyulai kolbász, a magyar akác és a magyar akácméz, a Zsolnay kerámia és a herendi porcelán, a kalocsai és a matyó népművészet, a Béres Csepp és a Kürt Adatmentés, illetve még sok minden más, tudományos találmány és termék, amely annyira jellegzetesen magyar, egyedi és kiváló minőségű érték, hogy méltán tett szert világviszonylatban is rangos elismerésekre – hangsúlyozta bevezetőjében Paládi-Kovács Attila akadémikus, a Hungarikum Bizottság tagja. 

*első körben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt javasolnám felvételre
 

A hungarikumok gyűjteményét a határon túl is létre kell hozni ‏– hangzott el a Kisebbségben sikeresen című kerekasztal-beszélgetésen, amelyen határon túli és anyaországi művészek, kutatók és vállalkozók fejtették ki nézeteiket a VIII. Magyar-magyar konferencia szombat délutáni ülésszakán. - See more at: http://berenycafe.hu/jaszsag-szines/kisebbsegi-let-elonyt-jelenthet#sthash.F8WyLkYI.dpuf
A hungarikumok gyűjteményét a határon túl is létre kell hozni ‏– hangzott el a Kisebbségben sikeresen című kerekasztal-beszélgetésen, amelyen határon túli és anyaországi művészek, kutatók és vállalkozók fejtették ki nézeteiket a VIII. Magyar-magyar konferencia szombat délutáni ülésszakán. - See more at: http://berenycafe.hu/jaszsag-szines/kisebbsegi-let-elonyt-jelenthet#sthash.F8WyLkYI.dpuf

2014. augusztus 6., szerda

Egyszer csak valaki megpacskolta a vállamat


Egy bokaficam és egy szemműtét nem akadályozhatott meg abban, hogy elmenjek a dán király vacsorájára, amelynek legnagyobb élménje az volt számomra, hogy találkozhattam Shakespeare-vel.

Mellém ültették, jól megnéztem magamnak.

Utána elhívtam az albérletemre, Csángóberénybe, de mivel az autenticitás jegyében itt épp a hegyi emberek fesztiválját ülte mindenki, aki tarisznyás, meg aki nem, a Meredek és a Görbe utca sarkán dákó terepjárója beleragadt a sárba. Helikoptert kellett ezért hívnom, a szúnyogirtósat, mert a sürgősen elszállítandó népi ivászok miatt egyéb nem akadt, ami legfőképpen azt eredményezte, hogy kifogytam a zsetonokból. Ezt követően már csak a költőfejedelem étkeztetését kellett megoldanom, és mivel az élet megedzette a keleteurópait, ez is simán ment. A szomszédom, aki a közeli svéd hidegből menekült át ide, a füstölt állati bensőségek, egészséges véreshurkák, ropogós pecsenyék és diétásan fűszerezett grillek, rétesek, dobostorták mellé, átvállalta a vendégemet.

így* hát nyugodtan nézhetem az előadást. 

*nincs nagy i a csángó billentyűzetemen (kérek egy betűkombinációt!)



2014. augusztus 5., kedd

Még mindig középkor: Magyarremete

KERESZTKÉRDÉS

A Nagyváradtól közel 65 kilométerre, a Belényesi-medencében fekvő Magyarremete 13. században épült temploma már több mint száz éve felkeltette a művészettörténészek figyelmét. Rejtélyeit illetően ismét neves középkor-szakértők bonyolódtak izgalmas vitába.

Ami látható, s ami nem

A magyarremetei „lelet” rendkívüliségével valójában mindenki tisztában volt és van, csupán a folyamatos állagmegóváshoz, értékmegőrzéshez szükséges pénzösszeg hiányzott a helyi református parókia kasszájából. Jóllehet az ortodoxok a sajátjuknak tekintik az évszázadok alatt többször is gazdát cserélt szent hajlékot, a Teleki László Alapítvány nagylelkűsége nélkül nem kezdődhetett volna meg a restaurálás, feltárás. A romániai országos műemlékvédelmi hatóság ugyanis akadékoskodott, így a szükséges engedélyeket nem volt egyszerű beszerezni. Adakozásról, áldozatkészségről természetesen a Károli Biblia nyelvét máig hithűen őrző maroknyi remetei magyar is bizonyságot tett.


2014. július 27., vasárnap

El a költőkkel?

Amikorra egy művészeti irányzat polgárjogot nyer, addigra már úgy fel van hígítva, annyira impotens, hogy nem érdemes küzdeni érte.

Ugyan miért is mondja Platón, hogy a költőket ki kellene kergetni az államból? Pontosan azért, mert minden költő és minden művész antiszociális lény. Nem azért, mert az akar lenni, hanem mert nem tud másmilyen lenni. Az államnak önnön érdekében persze joga van az ilyet elkergetni, nem is baj, mivel szándéka ellenére intézkedésével még csak kárt sem okozna, inkább helyzetet teremtene, lehetőséget egyesek számára. Mert ha az illető, az üldözött valóban művész, a természetében rejlik, hogy ne kívánja a saját befogadását, tudván, ha befogadják, az csakis azt jelentheti, hogy olyasmit csinál, amit megértenek, helyeselnek. Vagyis ócskát és értéktelent. Ami valóban új, amit érdemes folytatni, tovább vinni, az nem számíthat elismerésre.

Lehet a kultúrát védeni egy tágabb, általánosabb értelemben, amikor a múlt idők örökségére gondolunk, de a szabad kifejezés jogát magunknak kell megragadnunk. A szabad szólás ugyanis nem olyasvalami, amivel fölruháznak bennünket, aminek mindenképpen lennie kell. Az egyetlen benne rejlő elv, ha van ilyen, arra való, hogy a fönnálló rend ellen küzdjünk vele, általa. Látnokok sem születnének, ha nem létezne elnyomó állam, apparátus. Kell a pillanat, a maximális elnyomás, hogy megnyilvánulhassanak a látnokok, és kell a legmagasabb korlát áthágása, hogy a bátrak, a bölcsek művésszé érlelődjenek. Épp ezért helyteleníteni, nem pedig ajnározni illene a művészetet. 

A modern alkotóművészetnek az a baja, azért haldoklik, mert kiveszett az erőteljes, hatékony akadémizmus, szertefoszlottak a szabályok, amely ellen érdemes lenne harcolnia. Az apró-cseprő akadályok elhárítása csak elsekélyesíti, gerinctelenné, értelmetlenné teszi a mozgalmakat.

2014. július 11., péntek

Jobb, ha tőlünk tudod*


Tu káre din Blázs veneáj -
Blázsin de lok nu jeráj!

Ezt a rigmust a balázsfalviról a moldvai faragta, aki nem szívlelte.

Ilyen csúfolódást persze mi is szoktunk csinálni, mert mi is szeretünk röhögni mások nevein, beszédin. Mint amikor a vígjátékban is kacagnak azon, hogy a kínai vagy a néger lakáj miként töri a nyelvet a színpadon. Hogy mink tudunk jól beszélni, ők meg hozzánk képest nem, pedig mennyire nagyok, erősek. 

De ez már gyermekkorunkban is így volt, én kifigyeltem. Jobb, ha nevetünk, mintha félünk egy-egy furcsa szótul. A Bukarestbe felköltözött cselédlány sem ismerte a tangót, a rockot, mert tőletek nem tanulta, nem tanulhatta meg, de mindig akadt egy helyi tanító, akitől meg igen, mert azok modernebbek, ő meg nem szeretett félni.

Így olvad el a sok bukaresti cseléd, mint a kockacukor egy pohár vízben, nemzedékről nemzedékre, nevetve. Csak az erőse marad meg, ezt már a kefebajszos megmondta. 
De nem csak ez van. 
Most odajutottunk ismét, hogy bárki belehalhat a náthájába, hisz bármikor kirúghatják a kórházból, bármikor elfogyhat a pénze, s akkor nincs se fásli, se antinevralgic, se hely, se dilis doki. Ezek pedig együttesen kitesznek egy-két Dolfit, nem is kell már a kipurcanáshoz cédulás ház, szögesdrót, kohó, egyebek.    

*Szitkozódni akarsz? Hát van nyugaton épp elég potentát, akire káromkodj.


2014. június 30., hétfő

Az ellenségnek nem jár feltámadás


Ebben a kis hegyi temetőben fakeresztek, de fejfák is voltak, egy-két református. Az embereké magasabb, mint az asszonyoké, épp, mint a valóságban: az ember legyen idősebb és magasabb, az asszony fiatalabb, de törpébb, merthogy a férfit a kucsma, a kalap is magasítja, nem igaz? A gyermekek sírján persze kisebb a kereszt és a fejfa, akkora, mint egy játékszer, szinte nyakbavaló, a popsztárokon láthatsz ehhez hasonlót, hisz még a kalugyer is nagyobbat visel a szőrös mellén, pláne a hegyekben, Moldvában. Az asszonyok keresztjén, fejfáján bevésett vonások jelzik a szaporulatot: mi kártyázás közben húzunk ilyen jeleket.

Ez a temető nem az errefelé honos csicsás fajtából való, itt nem repdesnek hópehely gyanánt össze-vissza a gipszangyalok, és ide az sincs kiírva, hogy FELTÁMADUNK. Lehet, itt nem akartak senkit félrevezetni, mert egyszerűen nem hittek a túlvilágban, de az is lehet, hogy tényleg igaz, amit állítanak, aztat tudniillik, hogy valamikor régen ki volt írva, de a hitetlenek leverték a FELTÁMADÁST, amikor a kulákokat idetemették. Az ellenségnek ugyanis nem jár feltámadás. 

Láttam én már pusztai temető is, á, az egészen más. Kétujjnyi a por a sírköveken, akár a tordai cementgyár körül, ahol mindenki lisztesmónár, zúzmarásak a szempillák a kőportól.

Eltekintve attól, hogy a hozzátartozó fatornyos harangláb szerint Építtetett anno 1805-ben, tehát nem olyan régi, mint a szedresi református, tiszta temetőnek mondható, takarossága a szétbontott segesvári patika régi rendjével vetekedhet. Azért van ez így, mert itt lefelé mossák az esők a piszkot. Nem más miatt, nem is azért, mert sokan dolgoztak azon, hogy ilyen legyen.


2014. június 23., hétfő

Lechner Ödön karjaiban

Hogyan került Lehel Mária festőnő Lechner Ödön karjaiba, s épp a 20. század eleji pesti piktorok, hírlapírók jeles, kitüntetett társaságban, mindemellett egyetlen hölgyként? Jó kérdés, de nem megválaszolhatatlan. Tovább...

2014. június 14., szombat

Éjszaka a múzeumban

Szeretem elhinni magamról, hogy a legnagyobb kultúrfalók közé tartozom, hogy imádom és támogatom a művészeket, a régészeket, a művelődés valamennyi válfaját, terét, és nem csak akkor, amikor díjtalanul vehetők igénybe a kulturális szolgáltatások. Beismerem viszont, hogy az ingyenesség a legrövidebb út a valós értékhez. Sokak számára pedig az egyetlen.

2014. június 11., szerda

Barbarikum


Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek a kultúra közterein, és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot, árucserét bonyolítanak le. 


Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül.

2014. június 3., kedd

Egy kis jó hazai rossz hír


Odahazulról hallottam: egy hegyi gróf büntetésből medvebőrbe varratott egy lázadó embert, éppen a nagy heti vadászat előtt. Ha szerencséje van a pasasnak, nem őt lövik le az erdőben medve helyett, ám amennyiben medvékkel találkozik, az állatok megérzik majd rajta az emberszagot. Vagyis: ha nem a vadász fogja lelőni, a medve tépi szét. 

Nahát! Én nem így jártam? Mi is így jártunk. Se medvék, se vadászok nem lehetünk. Mint a küszöb: kint is, bent is útban vagyunk.

Hát én tehetek róla, hogy a lázadók mind magyarok voltak? És még a munkások is?! Máj álesz a munkások, meg a munkás értelmiségiek. 

Az asztalos unokabátyám is gyári párttitkár volt eleinte. Azzal jött, hogy jó, ha ott vagyunk a pártban, magunk intézhetjük a magunk sorsát. Aztán mit intézett?

Én is csak munkás vagyok ebben a faluban, nem aktivista. Figyelmeztettek is, hogy hallgassak, mert úgy járok, mint a gróf embere. 

A gutaütéses képű valamikori kommunistától pedig, aki most raktáros nálunk, a következőket hallottam: se egy gyengus szövetség, se egy erős párt. Hát akkor nem csuda? Nincsen se politikai, se gazdasági, se kulturális érdekvédelmünk. Emiatt vagyok én most raktáros, mondta. A régieket mind raktárba zárták, mert maguktól nem akartak félreállni. 
[Pedig már olyan fáradtak, hogy nagy bajuk nem eshet (bárhová is állnak).]

Valaki mástól viszont ezeket hallottam róluk: "Ezek mind renegát kommunisták, dörgölőző felkapaszkodottak. Azt állítják, ők csinálták meg itten a közéletet. Ők. Annál rosszabb, mert ők a nemzeti kisebbség egyesületét hozták létre, nem a nemzeti többség pártját, amire szükség lenne*.

*[, elsősorban azért, hogy nekik is jobb legyen] 

2014. május 21., szerda

Múzsák mezben

BORTNYIK SÁNDOR LEVARÁZSOLJA ÁKOS ERZSIRŐL A TRIKÓT
SZŐNYI ISTVÁN EÖRY ERZSI SZÍNMŰVÉSZT RÖNTGENEZI
GOMBOS ERZSI FELÖLTÖZTETI MODELLJÉT, BÉRCZY GÉZÁT
HERMAN LIPÓT IS MÁSKÉNT LÁTJA KÓNYA LUJZI SZÍNMŰVÉSZT
KERNSTOK KÁROLY SZŐNYI LENKE SZíNMŰVÉSZT BOMLASZTJA
LAMPEL ICA SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ CZIGÁNY DEZSŐT BŰVÖLI
Karafiáth Jenő kultuszminiszter 1932 szeptemberében elrendelte, hogy a folytonos szülői aggályokat mérséklendő a Képzőművészeti Főiskola azon felvételi vizsgáin, ahol női jelentkezők is vannak, a férfi aktmodellek »megfelelő« előkötőt viseljenek. Csók István professzor a rendeletet remek tréfának minősítette, ezért néhány nappal később menesztették állásából.

A Színházi Élet munkatársai ellenben vették az adást, és azonnyomban felöltöztettek néhány gyönyörű, mutatós hölgyet és egy urat, így vitték el őket a művészekhez, azzal a kéréssel, próbáljanak meg róluk röntgenszerű rajzot készíteni.

Kernstok Károly a következőképpen értékelte Karafiáth úr ötletét: "Ha így haladunk, odajutunk, hogy az orvosnövendékek viaszbabákon fogják gyakorolni a sebészetet."

Herman Lipót is megszólalt: "Mindenki a maga módján iparkodik a halhatatlanságot biztosítani. Kemal eltörölte a fezt, Karafiáth behozta a mezt."

Bortnyik Sándor sem hagyta annyiban, kimondta: "Pont ősszel adják ki a függefa-rendeletet, amikor a levelek mind lehullanak?".

Gombos Lili sem bizonyult viszafogottabbnak: "A rendelet hatására egy jótékony egyesület megszervezésével foglalkozom, amelynek az a célja, hogy a szegény modelleket télire felöltöztesse."

Különben Karafiáth is művészkedett, vagy inkább publikált, többek között ilyen és ehhez hasonló zaftos mondatokat: "A napsugár csókolja most helyette / megcsillanó, gondszőtte könnyeink."
Az irodalomtörténetbe nem is került be halhatatlanként.

 

2014. május 20., kedd

A múzeumok ma


Ma már senki sem cáfolja, hogy a muzeális intézmény létrejöttéhez nyugati típusú társadalomra volt szükség, és arra a felismerésre, amely szerint létezik egy olyan értékes örökség, amelyet feltétlenül át kell nyújtani, meg kell menteni az utókornak. A múzeumokat tehát a törődés hozta létre, vagy ha úgy tetszik: saját múltunk elvesztésének a félelme. A megvalósuláshoz persze megfelelő anyagi fedezet, hozzájárulás is kellett.  
A mentés akarásának intenzitása, módja azóta is közösségenként változik, mivel maguk a közösségek is különböznek egymástól. A trópusi őserdőkben élők esetében az átörökítendő tárgyi eszköztár szemernyi, kiképzését nézve nem igazán kimagasló, a szellemi hagyaték viszont annál inkább. Azokban a társadalmakban pedig, amelyek az előbbitől teljesen eltérő fejlődési utat jártak be, megélték az átmenetet a középkorból az újkorba, majd később a jelenbe, a kulturális örökség különféle kategóriái közti egyensúly egészen más, mint például az Amazonász vidékén. Nem szeretném azt állítani, hogy az immateriális örökség alacsonyabb rendű, szegényebb a materiálisnál, ám minden bizonnyal pregnánsabb, kifejezőbb (gondoljunk csak a történelmi emlékhelyekre, a műemlékek által hordozott tartalomra).

2014. május 17., szombat

A szellemi erőt parancsszóra gyarapítani nem lehet*


Emberek
nem vagytok ti mind szürke verebek
vannak köztetek énekesek
az egyik a nádi a másik a sziklai a harmadik a kanári
előnevet viseli
különböztök egymástól a nemesi oklevéllel

különbség van tehát az Isten adta képesség és a rendeltetés között

a valóság tehát az
hogy egy méhkasban csak egynek adatott meg a képesség a faj fenntartására
és ezreknek adatott erő a munkára
vannak még szolgálatban rendőrök és fajfenntartásra herék
tartalékban

a békét kereskedelmi szerződésekkel államfő nem közvetítheti
mert a kimenetelét magasabb rendű bölcs látja csak
a tapogatózás hiábavaló 
lemondás nélküli kérelem a végzettel szemben

Csontváry festője, Tivadar** 


* sima füzetlap, festett, fényes, 139x106 mm
** kézirata alapján


2014. május 13., kedd

Egy zsenivel találkoztam

aki úgy tud festeni 
mint a madár az ágon énekelni az ember hangosan beszélni a lovak nyeríteni a kutyák ugatni s a lányok szerelmesen kacsintani
a levegő mozgásban vonul a szemünk előtt és jön a nap forró lehelettel 
és látjuk a holdat fölkélni bágyadtan a csillagokat tündökölni a rózsákat nyílni a pilléket szállni a tengert hullámozni a cápákat ceteket keringeni
azután egy fergeteget közeledni porfelhőket levegőbe dobni
s azután nem látunk semmit sem
hallunk mennydörgést villámlás követte mennykőütést s mi megdermedve állunk a zseni tudománya előtt moccanni nem tudunk

vén hordár vén kötélre való vén takonykirály poloskaintéző vén tulok vén kullancs vén tekergő vén mázoló vászonnyaló vén morconyós kecske vén réce vén taknyos penészes hasú
a vén satrafa
vén döglött életű vén zsugori vén gombóc szárnyas egér vén rühes vén xxxxx
a fene boriccson be
vén cirmos vén görény vén kéjenc beteg csacsi farka
a rabok fasza
vén gyomorgörcs vén sárkány vén hiéna akasztófa címere vén állatszelídítő vén szipojozó Haramija vén verbunkos csikó vén trombitás vén tetűkormányos vén rühtanya vén koszmadzag vén ribancz vén csira vén lócsiszár vén libériás vén gyomorrák
seggbe billentem az urat
vén tetű kormányos beteg csacsi farka tetűbarlang szarlángos tekefejű vén páva
villanylámpás megállj, te
vén kócos kimustrállak vén köszörűs vén vászon
incselkedik mint egy 18 éves fiú
vén pinacsősz vén kiaszalt szilva vén korhadt gyomor vén szartarisznya uborkás bélű vén csimbók
a kutya bassza meg a seggit kend sógor de nehezen eszik mint valami beteg birka süket fülű Jxxxx
baszni kéll hogy szaporodjon
basszék hogy ne lógjék
Tivadar festő* 

kinek volt stílusa
tagadhatatlan

*a kézirat elveszett, csak a bizonytalan eredetű gépelt szöveg maradt fenn, most így árverezik, vesztegetik

én Mezei művészettörténész úr ajánlására a debreceni könyvtártól kértem kölcsön, nem bántam meg, viszont a  sorokat kénytelenségemben megcsinosítgattam, átrendeztem, versbe faragtam, hogy itt megjelenve túl nagy botrányt ne kavarjanak
ez lenne Csontváry festője, Tivadar illusztrált eposza

2014. május 8., csütörtök

Kiegyezés. Nem lehet indiferent****


A szép régi házak helyén Temesváron is cipőskatulyákat raktak össze, de nem a kőművesek, hanem a Főtitkár, a csentrála, akinek az árhitektje* a hotelt is átépítette bizáncira. Pedig a házat mindig lentről, a fundamentumról kell felhúzni, nem pedig a füstölgő kémény mellől. Csakhogy a lakók gusztusában soha senki nem bízik meg.

Kolozsvár-Kluzs-Napokán is a farkas emlőjit szopó római srácnak állítottak monumentet** Mátyás mellé, így most a lúval egy vidéki farkas néz szemet. Ellenszoborként. Azt mondják, azért, hogy konkuráljon Fadrusszal. Aztán semleges betűkkel rávésték, hogy Rex Mathias, mert a Mátyás király nem lenne indiferent a románnak, a Regele Matei pedig a magyarnak izgatná a csőrét. Végül a felek beleegyeztek a latinba, mert az régen a magyar iskolában is élő nyelvnek számított, csakhogy a népköztársaságban meghalt, a románnak meg máig rokona, sőt, egyre inkább, úgyhogy még tapsolói is akadtak szép számmal az ötletnek.

Az aradi színházépületben azóta nincs magyar színház, amióta az jelent meg a revisztában***, hogy a palotát két vajda építette, s nem az osztrák Kellner (a pincér?).

Na ilyen itt a bölcsesség.

* udvari építésze
** emlékművet
*** a folyóiratban
**** közömbös, felejtős, figyelmen kívül hagyható, szőnyeg alá söpörhető

Gerlóczy in situ*


(...) 1925-ben Párizsban rendezték meg az első világháború utáni világkiállítást, Korányi Frigyes volt a követünk. Első ízben Románia is bemutatta kulturális, történelmi emlékeit, kincseit: a brassói Fekete templomról, Kolozsvár építészeti remekeiről, az erdélyi magyar virágos reneszánszról, a Farkas utcai templomban őrzött hagyatékról, Rákóczi és Báthory hagyatékáról (nyújtott be fotódokumentációt). Annyira vérlázító volt, hogy felfutottam a követünkhöz, mondván, ez ellen tiltakozni kell. A válasz az volt, hogy az Istenért!, semmit se csináljatok, mert most tárgyalják a létkérdést jelentő kölcsönünket, így mindent elronthatok stb., stb. A kölcsön elúszott, no meg sok minden egyéb is. Ma már Benczúrt, Csontváryt, Mednyánszkyt északról követelik maguknak, és nemrégiben hangzott el hivatalos helyről, hogy Romániában már nincsen nemzetiség. Sajnos, lassan, de biztosan már sehol sincs.

Gerlóczy Gedeon
Bp., 1966. VI. 28.

*részlet egy máig publikálatlan levélből

2014. április 28., hétfő

Playboy-történelem


RÉGEN ROSSZ, HA EGY NÉP CSAK AZ ÜNNEPEIRE, A LÁTVÁNYOSSÁGOKRA BÜSZKE, MERT A HÉTKÖZNAPJAIRA NEM LEHET.
Ilyen helyzetben előbb-utóbb újból rászokik a képek imádatára, akár úgy, hogy a régi rámákba újakat rajzol.

Ismertem egy embert, akinek fogalma sem volt a távolabbi őseiről, mígnem egyszer be nem tért a házába a városi rokon, aki hosszasan elmesélte, milyen nemes-nevezetes elődeik is voltak. Ettől a perctől kezdve a jámbor parasztnak megváltozott az élete. Nyugtalanság fogta el, mintha kiragadták volna a kincses testamentumokból: izgága lett, kötekedő, szilaj, tűzön-vizen át keresni kezdte őseinek kivételes jogát. 

Mégsem hibáztathatjuk, mert a félműveltség, a féltudás megbolondítja a derék népeket. Ha viszont az ellenpólusból közelítjük meg a kérdést, akkor azt kell mondanunk: azért nem áshatjuk, boronálhatjuk el a jelenséget, mert a teljesebb tudáshoz csakis a féltudáson át juthatunk. Márpedig a jóravaló, sokféle tálentumos népességeknek meg kell békélniük egyszer, és nem csak átmenetileg; ráadásul ha nem így, akkor hogyan?

Az alapproblémát tehát más okozza.

A tömeg szemét az ünnepi görögtüzek máig elvakítják. Európa délketeli részeiről még mindig sugárzik a bizantinizmus túldíszített, eltunyító fényű kupolája, az enyém csak az, amit ellophatok szelleme, bocsánatos világa. De vigyázhatja-e őszintén és jól a közösség tulajdonát az, akinek sosem volt saját birtoka, hogy legalább azt megbecsülje? A lelenc is a végletekben él, másképpen nem tud: vagy gyűlöli a sosem látott szüleit, vagy eszményíti őket. 

2014. április 25., péntek

Önmagad utókorát hagyd az archivátorokra


Mégsem hagyja, saját maga utókorának lenni nindennél jobban szeretne. 

Csúf irigység fogja el, mert úgy gondolja, jobb szót talált rá, mint a másik, akinek majd betudják a nagy felfedezést. Lapoz egyet, lapozgat a remélt végtelenségig, letölti, megmenti magának azt, ami zsenge, tiszta. 

És mert ő írja, ő is magyarázza. Kikutatja saját nyelvemlékét, még büszke is rá, megjegyzi: „Lám, nemcsak a nagy nemzeteknek, nekem is vannak töredékeim”. 

És válogat, felidéz, kibeszél, mintha elsüllyedt palotavárosokat rakna össze.