„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. augusztus 31., péntek

Saroltavár, Mercyfalva. Pofátlankodok.



Facebook-oldalam legfrissebb bejegyzéseiből megtudhatjátok, kik lakták a 18. és a 19. században Mercyfalvát, azaz Merczifalvát (magyar írásmód szerint), no meg azt is, mi teszi egyedivé Saroltavárat (német írásmód szerint Scharlottenburg-ot). A helyzet tisztázásához a Magyar Országos Levéltárat hívtam segítségül. De tényleg, tehát a MOL ANU írásmódja nem csupán egy félrevezető címke az antik hatású képeslapon*.

Aki kíváncsi a részletekre, keressen meg a k.-i portálon. 

Egyébként: 
meg sem lep, hogy a mindenkit egyazon mód lesajnáló felsőbbrendű svábjaink újfent képtelennek bizonyultak magyarra is lefordítani Saroltavár anglo-román webfelületét. Ami nem éppen válik a dicséretükre, hisz mi másra gondolna ilyenkor az ember, mint arra, hogy hiába vont köréjük védőfalat, amikor nagy bölcsen és folyamatosan nekimentek az egész világnak, és mintha ránk haragudna azért, hogy némi moldvai surmók elégették csicsás házikóikból a padlót, az ajtót és az ablakot.

*Amennyiben a facebook-on olyan régi képeslapokkal találkoztok, amelyeken azt írja, hogy származási helyük a MOL, és mindezt románul, lapozzatok, ne dőljetek be a provokációnak. 

2012. augusztus 25., szombat

Magyar-magyar párbeszéd

Kedd
- Helló!
- Helló!
- Hallottam, hogy nálatok medvék járnak az utcán.
- Hol hallottad?
- Láttam a tévében.
- Rosszul láttad. Nálunk csak ravasz rókák és éhes oroszlánok járnak az utcákon.
- Tényleg?
Nem hitte el.

Szerda
- Helló!
- Helló!
- Te honnan jöttél?
- Temesvárról.
- Olyan messziről?
- Mondom, Temesvárról, nem Izlandról.
- Ja. S hány órát utazol?
- Kettő, kettő és felet. De 2014-ben, miután átadják a Makó-Temesvár autópálya-szakaszt, hamarabb fogok hazaérni gyalog, mint vonattal.
- Tényleg?
Láttam, hogy nem hiszi el.

Csütörtök
- Helló!
- Helló!
- Mennyi nálatok egy kiló cukor?
- Miért?
- Olvastam, hogy a Székelyföldön olcsóbb, mint nálunk.
- Én is olvastam.
- És igaz?
- Honnan tudjam, nem én vagyok a Székelyföld, ritkán találkozom vele, tízévente egyszer.
- Tényleg?
Láttam, hogy nem hiszi el.

Péntek
- Helló!
- Helló!
- Hallottad, hogy Horvátországban fogunk nyaralni?
- Nem hallottam, de tudtam.
- Ki mondta?
- Te.
- Tényleg?
Láttam, hogy ezt sem hitte el. 
Én meg azt nem hiszem el, hogy még saját magára sem figyel oda.


2012. augusztus 23., csütörtök

A 148. bejegyzés

(folytatás)
Tudom, naplót nem illik folytatásokban közölni abban az esetben, ha ugyanazon napnak az eseményeiről van szó. Épp ezért most muszáj elnézést kérnem.
De
tegnap du., este 8 órakor már semmihez nem volt energiám, legfőképpen ahhoz sem, hogy folytassam azt, amit de. abbahagytam.
Újabban szinte mindennel így vagyok. Amíg fiatalabb voltam, mondjam úgy, hogy gyerek, semmi pénzért nem dobtam volna félre egy könyvet kiolvasatlanul. Mostanság ezt is megteszem - sok minden egyéb gazság mellett.
Korábban pl. azt sem mertem volna magam ellen elkövetni, hogy ne fejezzek be egy izgalmasnak induló blogbejegyzést. Ez a módi akkor vágódott be nálam, amikor feltűnt a facebook. Mert a kettőt párhuzamosan művelni nem lehet. Nincs rá idő. No meg - mint már említettem - erő.
Miután tegnap, látván, hogy közeledik az ötszázadik napom itt, a Hun vagyok?-on, kicsit visszagörgettem magamat a linkeken, és azt láttam, hogy egyre szűkszavúbb lettem. És egyre ritkább. Megfontolandó tehát, érdemes-e ezt ily módon folytatni. 
Az is igaz, hogy időnként inkább ezen a felületen osztok meg betűket, vegyjeleket, köbgyököket, mintsem odaát, ahol legalább 2x1hónap-ban előfordul, hogy ketten-hárman is hozzám szólnak, ami csak bonyolítja a helyzetet, mert ilyenkor igen nagy gondban vagyok azt illetően, mit is válaszoljak, hogy senki ne sértődjék meg. Nos, jobb ezt kivédeni.
Főként, ha az embert azzal riogatják, hogy vége a nyárnak, jön a hideg. Ekként még élni is nehéz, nemhogy értelmes gondolatokat kifejteni.
Nem is tudom, szerettem volna még valamit ide lejegyezni, ami nem függ össze a kánikulával
(mindkét lábam egy lavór hideg és esetes vízben),
csupán a feladatokkal, amelyekkel szembe kell majd néznem az elkövetkezendőkben. Ezzel arra utaltam többek között, hogy még mindig nem jöttem rá, milyennek is kell lennie egy naplóbeli megszólalásnak valójában. Hosszúnak és szépnek? Rövidnek és csípősnek? Okoskodónak? Bocsánat, kioktatónak? Nevettetőnek, tudományosnak, jól dokumentáltnak, kitaláltnak, emlékezetesnek, színesnek? Esetleg tragikusnak, szexisnek? Vagy se-se? 
Vagy is-is?
Na de hát ki bír mindezen követelményeknek megfelelni?

2012. augusztus 22., szerda

Mennyiségek 1.

Te szórakozottságból vagy véletlenül leejtesz egy poharat, nem is csapsz nagy zajt, egyesek mégis azt mondják rólad másoknak, hogy bosszúból összertörted a szálloda teljes készletét. Nem voltak jelen, nem látták, de szentül tudják.
Istenem, hol tartunk?

Majd délután folytatom, hisz közeledek az ötszázadik bejegyzésemhez, miért ne tegyek úgy, mint a győzelemhez közel jutott pólósok a medencében egy perccel a finálé előtt?

Hisz az én hatáskörömben is létezgetnek olyan illetők, akiket nem tudok szeretni. Egyáltalán. 

2012. augusztus 14., kedd

Ördögöm volt

Az utóbbi időben kegyetlen módon távoznak el mellőlem a kisállatok. Nehéz így visszatérni.


A folyóparton találtam, néhány kanálnyi tej volt előtte egy pillepalack aljából kialakított tányérkában, és csak miután közelebb kerültem hozzá, akkor vettem észre, hogy a két hátsó lábát csak vonszolja maga után, mozgásukat koordinálni nem tudja. De csillogott a fekete bundája és a sárga szeme.

Aprósága szinte belefért a tenyerembe, mégsem voltam képes kényelmesen belehelyezni abba a szatyorba, amely nálam volt. Megfordult a fejemben, hogy talán fájdalmai vannak, nem tudtam, miként is nyúljak hozzá, néztem jobbra-balra, nem-e keresi valaki, hisz ápoltnak tűnt, nem kereste. Ott hagyni nem volt szívem, sötétedett.

Elsiettem erősítésért, noha rettenetesen féltem attól, hogy amíg visszaérek, baja esik, vagy már nem találom a helyén, a fa alatt.

A kis cica azonban megvárt, igaz, már kint kúszott-mászott a kocsiúton, ahonnan olyan tekintettel nézett rám, mint aki ismer, mintha én lennék a legjobb barátja, mint aki velem akar jönni. Gondolom, páran elmentek mellette aznap... Meg sem lep, hisz a sánta, púpos, béna, elesett embert is kivetik az utcára, s ha lehet, még rúgnak is bele egyet.

Hazavittem, megetettem, ő dorombolt. Aztán minduntalan ugrándozni, szaladgálni próbált, hiába, így juttatta kifejezésemre, hogy törődést, szeretetet igényel, ezért reggelig játszadoztam vele, nyugtatgattam, annak ellenére, hogy a lakótársulási közösség képviselőtestének határozata kimondja, nem tarthatsz kisállatot az ágyadban, cipődben, csuprodban, mert sérti a szomszéd jogait. 

Ilyen világban élünk.

Délelőtt vizsgálat és röntgen következett, amely sajnos gerinctörést állapított meg, amit vagy ütés, vagy biciklis gázolás okozott már három héttel ezelőtt...  

A dokival közösen Ördögnek neveztük el. 

Sosem foglak elfelejteni, kedves kis macsek.

2012. augusztus 10., péntek

Maradjon inkább a kakiszag

Így, hétvégén, amikor megdicsérnek, hogy szép volt a hétfői frizurád, és milyen jól néz ki a ruhád, majdhogynem úgy, mintha új lenne, csakis azt tanácsolhatom: ne akasszatok be illatosítót a vécékagylóba. Elsősorban azért ne, mert onnan ki kell emelni valahogy, amikor véletlenül (vagy szándékosan) beleesik a löttybe. Ha nem megy, marad alternatívaként a dugulás felvállalása, ami viszont azzal jár, hogy az egész házat elönti a szar, sőt, még az alsó szomszédhoz is lefolyik.
Harmadik megoldásként hívni lehet a vízvezeték-szerelőt. Ő ugyanis nem sokat vacakol, hanem egyből belenyúl a budiba, ha jó kedvében van, akkor szét is szedi darabokra, mi több, még a fürdőszoba egyéb tartozékait is összetöri, felvágja, szétreszeli, beleértve a méregdrága csempét, amit egyedi elgondolások alapján készíttettek maguknak a lakástulajék. Utána - nyakig kakisan - a szerényen névtelensége burkolózó melósod, akit most látsz életedben először (és reméled, utoljára), kimegy a konyhába, s ott annak ürügyén, hogy rohadtul szomjas, mindent összefogdos. Ilyenkor kerül sor az év első igazi nagytakarítására, mert ilyenkor van csak lelkierőd kidobni a szemétre a teljes étkészletet, pohár- és csészerendszert, végül pedig a mosdót és a mosdó felszerelését, a hűtőt és a hűtő tartalmát. Egyszóval mindazt, amivel a duguláselhárító legény munkaidejében összetalálkozhatott.

2012. augusztus 7., kedd

1,3 milliárd

Ugye senki sem gondolta komolyan, hogy 1,3 milliárdnyi kínaival akar versenyre kelni az Olimpián?* Szerintem nem. És azt sem, hogy majd legyőzzük az AE Államokat, mármint a begyűjtött érmék számát nézve. Az USÁ-t, ahol egyetlen városban többen élnek, mint Magyarországon összesen. Azt a majdnem kontinenst, amely gondol egyet, és megvásárolja Afrika összes atlétáját. 

Na de hát már Párizsnak is több lakója van, mint magyar az egész világon**. 

És ezzel le is zárhatnám rövid észrevételemet, például azzal, hogy ennyit a sportszerűségről. Meg az arányokról. Meg a kapacitásról.

Ám ha körülnézek, márpedig megteszem, azt látom, hogy ebben a gyönyörű szocreál városban, amit mostanság kentek-fentek ki sárgára, rózsaszínre, csak nagyon nehezen találni olyan iskolát, amely rendelkezik tornateremmel, vagy akár egy szépen kivitelezett, füvesített, salakosított, homokosított, pályásított, kosarasított udvarral, olyanfélével, amely sportolásra is alkalmas lehetne, nem csupán díjkiosztásra és zászlófelvonásra. 
Nem, ilyen tanodák itt nincsenek, és mondom ezt elsősorban azért, hogy elkerüljem az általánosításokat. Mert előfordulhat, hogy Orosházán minden közintézményhez tartozik egy mindennel felszerelt uszoda és egy világszínvonalú teniszpálya. Nincs honnan tudnom. Sirokon ugyanis láttam egy sportcsarnokot az iskolaépület közvetlen szomszédságában. Talán használják is. Talán épp testnevelési órán. Talán már a bölcsődések (is). Ám ha ez igaz lenne, így lenne, akkor most (a sérülteket, a túl fiatalokat, a lelki válságban szenvedőket leszámítva) lennének öttusázóink, lovasaink, gerelyhajítóink, tornászaink, bringásaink, és így tovább.

Ilyen feltételek mellett miként is tartsunk lépést Kanadával, Németországgal, Ausztráliával és társaival?

Azt hiszem, még mindig nem arra figyelünk, amire szükséges. Hanem továbbra is a főtéri díszkőburkolatra, a fény- és hangeffektusokat produkáló szökőkutakra. 

*Törpék ellen nyerni egy 21. századi olimpián? Szegény Kína. 
**Ennek alapján én érezzem magamat felelősnek a kudarcainkért? Nem megy, nem érzem.