„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2017. március 23., csütörtök

Baromfiudvarról sosem álmodoztunk


Drága egyetlen Juliette!

Szeretettel olvastam soraidat, amelyekben aprólékosan leírod, mekkorát utaztatok! És még azt is felveted nagyon kedvesen, hogy menjek utánatok! Abbáziába? Drágám!, akkor most tájékoztatlak én is arról, mi a helyzet nálunk.

A helyzet a következő:
egy kéthetes kirándulás jelenleg rettenetesen nehezemre esne, de még egy félnapos is, hidd el ezt nekem, mert kacsa-liba tojáson ül, csirkéim kelnek, és ha a jószágokat nem én gondozom, több lesz a kár, mint a haszon.

Mindez még mindig semmi a valósághoz képest! Merthogy a már meglévő kis gazdaságunkat megtoldottuk egy szőlőskerttel. 1500 öles, igaz, ebből csak 800 öl a szőlő, a többi veteményes. Azért vettük ki felesbe, hogy a konyhára beteremjen a zöldfőzelék-féle. Úgyhogy veteményeztünk, karóztunk szakadásig az elmúlt napokban. Mind-mind olyan munka ez, amit korábban nem csináltunk. Azt sem tudom, fog-e menni a kapálás, mert Gyula bizony erősen szuszog, és nem csak azért, mert szokatlan neki a kerti munka, hanem a 62 év is nehézkessé, pöfögősé teszi.


2017. március 22., szerda

Ahol jól bánnak az emberrel


Édes Életem! Szerelmem!
Isten jóvoltából épségben és egészségben olasz hadifogságba kerültem. De ne aggódj! Se a testemmel, se a lelkemmel nincsen nagyobb baj, a gyomrom is jobban viselkedik, mint odahaza, még csak kétszer szorultam gyógyszerre, sokat sétálgatunk le-fel a lövészárokban, szaladgálunk, olvasgatunk, napi nyolc órát alszunk. Itt tényleg jól bánnak az emberrel! Hetente fürdő, diétás koszt, könnyű, egészséges. Ne félts, csak magatokra vigyázz! Aludni tudsz? Ha nem, használd az én ágyamat, talán megfelelőbb a fekvése.


2017. március 21., kedd

Kísértésálló


Édes Liza!

Mit gondolsz, honnan írom neked ezt a levelet? Biztos vagyok benne, hogy magadtól nem találnád ki. Képzeld, épp abban a cukrászdában ülök, ahol tizenöt éve megismerkedtél az uraddal! Emlékszel?, nem hitted el nekem, hogy egy szép barna fiú folyton téged figyel a sarokból. Még rosszul is esett, amikor azt mondtad, hogy csak ugratlak, és szinte arcul ütöttél. Pedig tapasztalatból mondtam, amit mondtam, és láttam, amit láttam. Nem dicsekvésből vallom most be neked, akkoriban valósággal küzdenem kellett a hódítók ellen, mivel annyira viruló, feltűnő megjelenésű leány voltam (hisz tudod, erre te is folyton felhívtad a figyelmemet), hogy még az utcán is mindig leszólítottak, követtek, ismerkedni akartak velem a férfiak. Én viszont oly ridegen utasítottam el ezeket a szemtelen gavallérokat, mintha nem húszéves, hanem érzéketlen öreg nő lettem volna.


2017. március 20., hétfő

Visszavágó



Kedves barátném! 

Hát tudd meg, borzasztóan felháborodtam! Képzeld, itt volt nemrég a Nemzetközi Nőnap, amely néhány éve avval a bájos szokással jár, hogy a nagyon gáláns úriemberek meglepik egy kis ajándékkal a kedvesüket. Biztosan hozzátok is bekérezkedett már ez a nemes hagyomány. Kérlek szépen, már korán reggel felkelten, annyira izgultam, és vártam, hogy Lajos felköszöntsön, és hozzon nekem legalább egy szál virágot. Rá voltam készülve, hogy megteszi. Még egy finom zserbót is sütöttem hajnalban, hogy legyen, amivel megkínáljam. A frizurámat is rendbe szedtem, kicsinosítottam magamat, rúzs, körömlakk, gyöngysor, szóval készültem. És vártam, és vártam, és nem jött.


2017. március 19., vasárnap

Odett meglepett


Van az a pillanat

Sosem járt még Gyulán, és sosem énekelt még néma közönségnek, mondta Odett a koncert elején, mintegy jelezve, nem bánná, ha a közönség aktív hozzájárulásával beindulna a buli. A kezdeti feszültséget versenyeztetéssel is oldotta: az egyedi tervezésű tarisznyát az vihette haza, aki vállalta, hogy mellé áll, s vele együtt énekel. A nyertes egy hölgy lett, ő viszont megőrizte névtelenségét. Nagy kár, hogy a publikumot ez sem bátorította fel kellőképpen, és szinte az utolsó ütemekig kellett várni, hogy az őserő istenigazából felszínre törjön a teremben.


2017. március 18., szombat

A víz szeretete



Úszástörténeti kiállítás nyílt a gyulai Tájvízházban

Gyulai vonatkozású sporttörténeti ritkaságok is megtekinthetők a gyulai Tájvízház legújabb időszaki kiállításán, amely március 17-től április 30-ig tekinthető meg a Városház u. 25. szám alatt.


A Hogyan tanultak meg úszni elődeink, úszásoktatás az őskortól napjainkig című tárlat anyagát a Duna Múzeum munkatársai állították össze az esztergomi Szent István Strandfürdő részére. Városunkba a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) kezdeményezésére és a Gyulai Várfürdő támogatásával jutott el. A gazdagon illusztrált tablókon a magyarországi fürdőkultúra fejlődésébe kap betekintést a látogató, a látványosan bemutatott időszak az őskortól a 20. század derekáig tart. Külön fejezetek foglalkoznak a nők részvételével és szerepével, illetve Gyula úszókultúrájának múltjával.


2017. március 17., péntek

Ízlett a marhás gyulai szalámi a japánoknak


A kínai piacot is megcélozza a Gyulahús Kft.

Marhahúsból készült szalámival vett részt idén a Gyulahús Kft. a Foodex Japan 2017 elnevezésű világkiállításon. A cég a kínai piacon is jelen szeretne lenni.

Eredményesnek nevezte a Gyulahús Kft. részvételét az idei Foodex világkiállításon Daka Zsolt, a cég ügyvezetője. A március 16-i sajtótájékoztatón elhangzott, a japán világ nagyon összetett, ezért akár 3–4 évbe is beletelhet, amíg meggyőzik az ottani vásárlót.



2017. március 16., csütörtök

Hazádnak rendületlenül


Az ELTE leánykórusa énekelt Gyulán nemzeti ünnepünkön

Az Erkel Ferenc Társaság Hazádnak rendületlenül légy híve című, 28. történelmi hangversenyét a Gyula város önkormányzata által szervezett március 15-i ünnepség keretében tartották meg. A városháza dísztermében a budapesti Musica Nostra Kórus a kettős Kodály-emlékév jegyében énekelt.

Somogyváry Ákos, az Erkel Társaság elnöke, Erkel Ferenc leszármazottja köszöntőjében elmondta, a meghívásukra Gyulára érkezett leánykar 1994-ben alakult az ELTE BTK Zenei Tanszékének hallgatóiból, Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy kezdeményezésére. Az egyetemi énekkar azóta számos hazai és külföldi eredményt ért el kitartó munkával és rengeteg jókedvvel.

A hangverseny Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versének egyik megzenésített változatával indult, amely a hallgatóságot a 18. századba repítette. A költeményt Kossovits József csellista 1794-ben szerzett dallamával adták elő.


2017. március 14., kedd

Valami elhomályosít


Édes Szerelmem!

(...) barna szövetkabátban, barna filckalapban, drapp harisnyában és barna bőrtáskával megyek, mint a legtöbb elegáns utazó, s mindenik darab elég kopott is lesz ahhoz, hogy ismertetőjelnek megfeleljen.


2017. március 12., vasárnap

Jól vagyunk, de betegen


Édes, jó Ági néni!

Nagyon köszönjük kedves levelét, jót tett nekünk, hogy nem tetszett elfeledkezni rólunk. Mikor látogat meg bennünket Hunyán? Jövetelének nagymama is örülne, legalább lenne, kivel beszélgetnie, nekem sajnos nincs időm rá.

Doktor úr szerencsés visszaérkezésének igen örültünk. Nem tudjuk, mi lehetett vele, de nem tűnik túlságosan megviseltnek… Bizony, eléggé hiányzott ő innen, nekem különösképpen. És nem véletlenül említem mindezt, hisz magunkról sajnos nem sok jót írhatok. Tíz napos korom óta három beteget ápolok: Zsuzsó szamárköhögéses, a kisfiam hörghurutos, amiből valószínűleg szamárhurut lesz szintén, annak ellenére, hogy a kislány szigorúan el van különítve.

2017. március 11., szombat

Gyuri bácsi bekapcsolódásra intett


A bükki füvesember szerint a természet nem csap be

Közel félezren hallgatták végig Szabó Gyuri bácsi kétórás előadását a gyulai művelődési házban március 7-én, kedden este. A bükki füvesember elsősorban nekik mondta el: ne várják el másoktól, hogy helyettük éljenek egészségesen.

Az elsődleges szabály az, hogy magunk vigyázzunk az egészségünkre. Igyunk-együnk helyesen, mozogjunk rendszeresen, naponta izzadjunk legalább tíz percig, járjunk orvoshoz minél sűrűbben, és nem utolsó sorban: fogyasszunk gyógyteát. Együnk a kertből, vásároljunk magyar terméket, kerüljük a tápszereket, az adalékanyagokat, a műanyagot, nagy mértékben a mérgeket. És mindezeket mi tegyük meg, ne bízzunk abban, hogy a doki elmegy majd helyettünk sétálni, elvégzi helyettünk az időszakos vizsgálatokat, megteszi helyettünk mindazt, amit nekünk kellene. Vegyük kezünkbe az életünket, ne halogassunk, lássunk neki már húszévesen.

Gyuri bácsi a művelődési ház nagyszínpadán egyetlen asztal és néhány félliteres ásványvíz társaságában uralta a terepet. Előrehaladott kora ellenére fiatalos lendülettel tartotta meg előadását, amelyben azokhoz szólt leginkább, akik még mindig nem értik: a megelőzés a legfontosabb. Ne várjunk csodákat, annak ellenére se, hogy valóban léteznek varázslatos erejű növények, tőlünk nem is túlságosan messzire, sokszor csupán egy karnyújtásnyira, de hiába vannak ott, ha nem élünk velük. Inkább megvesszük és megesszük a bizonytalan összetételű külföldi gyorstermékeket, aztán teli hassal beülünk a tévé elé.


2017. március 10., péntek

Szeretlek vajban, szeretlek bajban

Jól hazudnak a pestiek, mert elhittük


Habkönnyű vígjátékkal kedveskedett a gyulai közönségnek március 9-én a Turay Ida Színház társulata. Nem hazudunk, amikor kijelentjük: a közönség jól szórakozott, és ez a lényeg.

Nem bocsátkozunk részletekbe azt illetően, miről szólt a Gyulára is elhozott Hazudni tudni kell! című vígjáték, hisz aki valóban kíváncsi volt a darabra, ott volt a csütörtök esti előadáson. Mondhatnók, elég sokan meg is jelentek, közel félezren. És mindnyájan jól szórakoztak.

Felvetődik tehát a kérdés, mit tud annyira jól a két világháború közti korszak színműirodalma, hogy közel három órán át képes távol tartani az izgalmas mobilapplikációktól az izgatott modern embert? A darab ugyanis a 20. század első évtizedeinek látszólag mézédes világát idézi fel, az akkori társadalom ma már banálisnak számító, elcsépeltnek tűnő poénjait tolmácsolja. Valószínűleg tudatos döntés volt a budapesti teátrum részéről, hogy a szöveget nem íratta át korunk nyelvére, s a díszlettel, a kosztümökkel és a játékmodorral sem idomult hozzá a 21. századi minimalizmushoz. Amit csütörtök este láttunk a művelődési házban, semmiben sem különbözött attól, amin a száz évvel előttünk élők mosolyogtak a párizsi színházakban. Idősíkokon átlépve (most az egyszer) belebújhattunk a bőrükbe, velük együtt nevethettünk azon, hogy Suzy Flute színművésznő előrehaladott kora ellenére még mindig fiatal leányzóként rázza a ronygot, a nem éppen csitri szobalány nagyobb jelentőséget tulajdonít magának a kelleténél, ezért pofátlanul becsapja, átveri a munkaadóját. Kuncoghattunk azon is, hogy az éttermet, ahol nagy lebukás és leleplezés történik, Csacska Macskának hívják (persze csak a magyar fordításban), hogy a menynek való egy bohókásan jópofa-jóforma szöszi, s természetesen azon is heherészhettünk, hogy a kisasszony édesapja pont az ő édesanyját csalja meg a parókás dívával, amiből aztán egész bonyodalom kerekedik. És ott van még a törött kínai vázába kapaszkodó engedelmes kisfiú is, aki persze már nagyfiú, hisz nősülni készül, és akin most mi is röhögtünk, éppúgy mulattunk, mint a párizsi kabarék hajdani bérletesei.



2017. március 9., csütörtök

Ő is lőtt, de őt is lőtték


Medveember

Berman hitt abban, hogy élete medvelét, mert ő valójában egy Bear-man. És erről fényképet is készített.

Ha medveember éppen nem is volt, kétarcú, kétstílű mindenképp. Nagyon kevés felvétel készült róla, ám a megmaradtak ilyennek mutatják. Elegáns, divatos férfinak, akin jól áll a modern szabású kabát és a kalap. Tartása fegyelmezett, egészében véve pedig úgy fest, mintha abban a pillanatban lépett volna ki valamelyik lapból, egyik kezét zsebre vágja, a másikban pedig egy Contessa-Nettel-gépet óv, tart, ölel. Vagy pedig éppen ellenkezőleg, bakancsban és elnyűtt kopott pulóverben áll a kamera mögött, onnan kattintgat, lő, rögzít a fényképezőjével.

A korabeli közfelfogás és az utólagos értelmezés szerint Iosif Berman ízig-vérig városi ember, művészlélek, akire falun mindig furán néznek. Hiába a szakadt ruha, munka közben a csapzott arc, elfoglaltsága miatt a sártenger közepén mindvégig csodabogárnak számít. A paraszt nem fogadja be, a városi pedig nem igazán tud mit kezdeni vele.


Visszaemlékezések utalnak arra, hogy született vadásztermészet volt, folyton lesben állt, mindig várta a legmegfelelőbb pillanatot. Viszont sosem gyilkolt, életet nem oltott ki, inkább maga szolgált céltáblaként. Fotóit saját kezűleg dolgozta ki, képes volt éjjeleken át bíbelődni, vacakolni a sötétkamrában. Amíg a fotó tökéletes nem lett, addig maradt talpon.


2017. március 8., szerda

Meddig cipeljük még a hullát a hátunkon?


Csernus doki át- és rávilágított

Vele beszélgettek közel két órán át a párkapcsolatokról.
Végül szinte mindenki avval távozott, hogy holnaptól boldogabbá teszi az életét.


2017. március 4., szombat

A társadalomkutatás fotódokumentumai


Létezik egy hely Bukarestben, amely nemcsak, hogy az ország egyik legkorszerűbb közgyűjteménye, hanem valóságos paradicsoma (is lehetne) a társadalomkutatónak.


Adataink ugyan nincsenek arról, hány magyar etnográfus járt már kutatóúton a román fővárosban, de feltételezzük, hogy nem túlságosan sok. A helyszín nem kellemes, a nyugati kultúrkörben nevelkedettek számára szokatlan is, sőt, néhány napig biztosan elviselhetetlen, de talán túlélhető a kaland annak tudatában, hogy páratlan forrásokkal szolgálhat a néprajzosnak, például.