Interjú a hónap élmunkás elvtársnőjével (1.)

Pacaltöröly az Alföld peremén található, Budapesttől nem messze. A település akkor indult látványos fejlődésnek, amikor a Magyar Népköztársaságnak sikerült eltüntetnie innen az elnyomó imperialista rendszer legutolsó nyúlványát is. Ebben a kicsi, de modernizált falucskában él Orosz Szonja, akit a helyi Néptanács ebben a hónapban a Vörös Birodalom Tiszti Nagycsillagjával tüntetett ki irigylésre méltó élmunkásnői tevékenységéért. 

Az elvtársnőre csak kisebb nehézségek árán találtunk rá az Egységes Népi Kartondobozgyár negyedik emeleti öltözőjében, noha az üzem vezetősége bizakodóan és reményekkel telve kalauzolt végig bennünket a Magyar Kommunista Párt eme nagyszerű megvalósításának minden szintjén, abban bízva, hogy a körültekintően elhelyezett feliratok majd megkönnyítik a hatalmas terek bejárását. A szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően egyúttal bepillantást is nyertünk a dolgozók mindennapjaiba, hisz legtöbbjük csak este tér haza a családjához. Egyikük lapunknak azt nyilatkozta, hogy az ország felvirágoztatása, a Párt szolgálata, a Szovjetunió igényeinek termelés útján történő kielégítése mindennél előbbre való számára.

Hasonló lelkiismeretességről tett tanúbizonyságot a 19 esztendős Orosz Szonja is, akinek szerénysége, visszafogottsága még a szakszervezeti körökben is páratlan. A hónap élmunkásnője csak állhatatos rábeszélésünkre adta beleegyezését abba, hogy a nevét kiírjuk az újságba. Kollégái egyöntetűen azt mondták róla, hogy roppantul rendszerető, öntudatos, szorgalmas és igazmondó. Amikor megszólítottuk, épp a nemrég felújított öltözőben lévő szekrénykéjében keresett helyet csillogó-villogó munkaeszközeinek. Előkészületeit így le is fényképezhettük. Amint a mellékelt ábra is igazolja, a feladatainak teljesítéséhez használt ollók, kartondarabkák, ceruzák felejthetetlen rendben sorakoznak munkahelyének polcain. 

- Elvtársnő! Kérjük, tájékoztassa olvasóinkat arról, mikor határozta el, és miért, hogy munkásnő lesz!?

- Nagyon szívesen állok a rendelkezésükre! Már egészen pici koromban elhatároztam, hogy munkásnő leszek! A mi családunkban mindenki munkás volt! A nagyszüleim is!

- De a nagyszülei sokkal rosszabb körülmények között dolgozhattak!

- Ez így igaz! A nagymamám többször is elmesélte, hogy már nagyon korán reggel kivitték őket kapálni a mezőre, ahonnan csak éjszaka térhettek haza. 

- Ezek szerint iskolába sem járhattak!

- Az iskola pár száz kilométerre volt a házuktól, a földesúrral szembeni kötelezettségeiket pedig teljesíteniük kellett.

- Ám nem csak ez volt az oka annak, hogy nem járhattak iskolába! A burzsoá imperialista rendszer tandíjra kötelezte a diákokat!

- A nagyszüleimnek nem volt pénzük, szülők nélkül nőttek fel a gróf birtokán, ahol csak ritkán kaptak enni-inni, talán egyszer hetente, s a tető nélküli istállóban kellett aludniuk!

- De jött a szocialista forradalom, és felszabadította őket az iga alól!

- Szovjet barátaink igazságot szolgáltattak! A panel, amelyben most lakom a szüleimmel, épp a rossz emlékű kastély helyén áll. Nem messze tőlünk, a másik tízemeletes épület pedig az istálló alapjaira épült fel. Talpunk alatt régen mező volt, ahol a parasztok verejtéket izzadtak a gazdagok jólétéért. Mint láthatják, néhány nap alatt itt remek üzem létesült, a munkásosztálynak már nem kell hajnalban gürcölnie, mindenünk megvan, sőt, délutánonként orosz nyelvtanfolyamra és táncolni is eljárunk, marad rá idő. Van már fodrászszalon is a faluban, manikűr, pedikűr, szóval minden, ami kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Elődeink álmodni sem mertek ekkora kényelemről!

- Úgy tudom, a napi kétszeri étkezés is megoldott!

- Pontosan. Az üzem korszerű éttermében reggelizünk és ebédelünk. Ma borsóleves volt babfőzelékkel. Reggel borsóleves, délben babfőzelék. Ki kell emelnem, hogy nagyon finom és laktató a koszt! A konyhát a volt KISZ-titkár irányítja, aki szakácsnak tanult ki a Moszkvai Akadémián! Odahaza így már nem azzal bajlódunk, hogy megfőzzünk a családnak, nem is lenne, hol.

- Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében fontosnak tartom itt leszögezni, hogy a munkásotthont előre gyártott elemekből, a legkorszerűbb technológiával húzták fel, számolva azzal, hogy a dolgozók igénybe vehetik a közös étkezési lehetőséget.

- Ez azzal az előnnyel is jár, hogy mindenki megőrizheti az intimitását, vagyis nem tudjuk, ki mit fogyasztott aznap, mint az arisztokrácia idejében, amikor a falu apraja-nagyja felelősséggel tartozott a kizsákmányolói réteg menüjéért.

- Korábbi találkozásunkkor említette, hogy nagyon összetartó, fegyelmezett a lakóközösség. Hányan élnek együtt?

- Emeletenként hat család lakik, mi a tizedik emeleten kaptunk helyet, így kijelenthetem, tényleg semmiféle probléma eddig nem merült fel, sőt, így legalább van, hogy kivel megbeszéljük a kongresszusok határozatait. Az embernek ettől olyan érzése támad, hogy nincs egyedül, tartozik valahová, van kihez fordulnia segítségért.

- Segítségre viszont nem lesz szükségük! Miért is lenne?

- Ezt én is megerősíthetem, hisz eddig a Párt mindent megtett azért, hogy ne kelljen bekopogtatnunk a szomszédhoz még egy pohár vízért sem.

- Mik a tervei?

- Szeretném mindig időben és pontosan teljesíteni az Ötéves Tervet, hogy ezzel is megköszönjem az MKP-nak azt a sok jót, amit értünk tett és tesz.

- Merre indulna, ha most lenne 18 éves?

- Semmit sem változtatnék jelen életemen. Elégedett vagyok, elértem, amire vágytam, a Kommunista Internacionálénak köszönhetően kitanulhattam a kartondoboz-hajtogatást! Meg is ragadom az alkalmat, hogy még egyszer megköszönjem az elismerést, amely egyfajta bizalmat jelent irányomba.

Orosz Szonja elvtársnőtől, aki a 458. azon pacaltörölyiek közül, akik megkapták a Vörös Birodalom Tiszti Nagycsillagját, könnyekkel a szemünkben búcsúztunk el, mert ismét beigazolódott, hogy amíg hozzá hasonló dolgozó nők építik az országot, nem kell aggodalommal szemlélnünk a fajtalan nyugati imperializmus térhódítását!

Magyarul a ficujkáról

Ne tévesszétek szem elől, hogy az egyedik (1.) nem azonos az elsővel, a megnyitását esetleg egy zöldséges boltnak szokták megünnepelni, a kiállításoknak megnyitóik vannak, amiként arra is ügyeljetek, hogy a virtuális bemutatót látni kell – és lehet -, mert nézni szokták (ha már szerepel a műsorrendben), tehát nem csak úgy van, mint a levegő, vagy a lófing a szélben. Hirtelen csupán ennyi megjegyzésem lenne.

Nem utolsó sorban: az, hogy nem fért fel a nevem a plakátra, ne ijesszen meg senkit, mert az aktualizált szándékos múlasztás nem azt jelenti, hogy a köszöntőt mondó bácsik után nem fogok felszólalni a publikum nagy-nagy örömére s megnyugvására. De, fel fogok, fel fogok fejlődni a brazil nagykövet úr és a kulturális államtitkár mellé, sőt, beszélni fogok a tárlat megszületésének körülményeiről. Hisz Schmidt Mária asszony is megmondta: a szokványostól eltérőeket sehol és soha nem szeretik, az új gondolatok zavarják a kényelemben élők szürke hétköznapjait, idővel viszont kénytelen mindenki elfogadni, hogy az igazság kimondása nem vár sem engedélyekre, sem engedményekre.

S ha már megpróbáltak "véletlenül" elromlani a napjaim, miért is ne?

Rólunk

A nevem Hunfalvy Délibáb.

A nevem Író Kéz.

A nevem Gurzó Enikő (Klári).

Keress, kövess és ismerj meg a facebook-on!

56

leginkább Két gondolat bánt engem 56 kapcsán.

Elsősorban az, hogy 56 sokaknak 7.
Másodsorban, hogy az otthoni közegből máig nem sikerült kiebrudalni az ötvenhatosok* gyilkosait. És ezt a Szabad Szó kistökösének is üzenem, aki bizonyára jobban ért a kiflisütéshez, mint jómagam, hisz vele szemben ideológiailag én még ma sem felelek meg az elvárásoknak. 
Sem az újságnál, sem a színháznál, sem a múzeumnál. 
De ez lényegtelen, amíg az ötvenhatost le tudjuk írni, ki tudjuk mondani, el tudjuk szavalni, 
s amíg az újság, a színház és a múzeum közül egyik sem felel meg nekem ideológiailag. 

*Szívesen adok róluk tájékoztatást, ha esetleg az okozza a fennakadást, hogy az idő leple alatt összemosódnak a fogalmak. Mármint a hóhérok és az áldozatok.

Félelem

Még csak október van, én mégis félek kinézni reggelente az ablakon.* Félek, hogy meglátom a havat. Félek a fehér háztetőktől. A fekete macska lábnyomaitól a fehér háztetőkön. Nem is a hidegtől félek, inkább a suszter arányérzékétől. 

*Országos előrejelzés:  vasárnap

Erősen felhős időre számíthatunk rövid napos időszakokkal. Szórványosan zápor, a hegyekben hózápor kialakulhat. Az erős északi szelet helyenként viharos széllökések kísérik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 0, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2, 7 fok között alakul.

OMSZ: 2012. október 22. 17:45 (15:45  UTC)

Csere

Elég rossz érzés, amikor lecserélnek egy náladnál húsz évvel idősebb kurvára.

Az elkeseredés mértéke persze attól is függ, hány esztendős az ember. Mert ha pl. csak tizennégy, akkor a ballépés még megemészthető.

Feladom

A pult mögött alacsony vörös nő, hangja vékony és idegesítő, haja lófarokban vergődik a hátán. Eltépázottan nyújtom felé a borítékomat, hogy aztán ő hosszasan és alaposan át- és megvizsgálja, majd a legnagyobb természetességgel megkérdezze:

– Parancsoljon, mit óhajt?

– Feladnám – mondom, holott a legszívesebben krákognék egyet a több mint félórás várakozás lezárásaként.

–        És hová? – kérdi nyugodtan és őszintén.

–        Parancsoljon? – nézek rá rettenettel, mert tényleg nem tudom eldönteni, mire érti.

–   Tehát hová? – ismétli meg erre korábbi kérdését abszolút határozottsággal. Végre én is megértem, valóban azt kérdi, hová, milyen címre kívánom eljuttatni általa a borítékot.

–       Arra a címre, amit ráírtam, magyarázom, mint aki nem végezte el jól a rábízott feladatot.

–        Biztos ebben? – hökken meg ismét.

–       Már hogy ne volnék ebben biztos? Igen, biztos vagyok benne, teljes mértékben biztos. Azt hiszem, félreértettem valamit.

–       Csak azért, mert ráírta a saját nevét és címét is.

És igaza volt, mert ráírtam. Magyarul, olvasható betűkkel.

Nem csodálkoznék, ha holnapután kiesne a postaládámból.

Mármint a boríték. A boríték, amit feladtam.

Zsoldos Baráthokkal nem foglalkozunk.

Zsoldos barátokkal sem.

 "(...) a személyi változások megalapozhatják a város jövőjét biztosító új stratégia megalkotását, egy olyan világot, ahol nem idegenből hozott zsoldosok, hanem Jászberényért tenni akaró, Jászberényben élő emberek építik föl jövőképünket, és irányíthatják közösségünket" - üzente a város egyik ellenzéki önkormányzati képviselője.

Vitéz barátunk valószínűleg nem a magyarországi tankönyvekből tanulta a történelmet. Mert a zsoldos az a katona, aki pénzt kap azért, hogy harcoljon valaki ellen. 

 

A ---------- nevében

Amíg ma este meg nem ebédeltem, sosem éreztem azt, hogy úgy fel vagyok puffadva, mint egy víziló mások nevében koszorút kellene elhelyeznem jobb helyeken. Most, hogy napok óta tasakos gulyáslevest nyalogatok langyos dobozos tej helyett, határozottan megfogalmazódott bennem a vágy, hogy megkoszorúzzam a Bundás kutat a marhapásztorok nevében. Vagy éppenséggel a tasakgyártók nevében.

Aláhúznám, érdektelenül tenném, hisz önkéntes beavatkozásomért köszönet gyanánt max egy címert (ha) kapnék a pólómra, s egy lógót a blogomra. Egy címert és egy lógót, amely a tasakos porleves szimbólumrendszere jegyében foganna. Aki képes a jelképek mögé látni, s a sorok között olvasni, megértené: ez csupán enyhe utalás lenne arra, hogy porból leszünk mindnyájan, és porrá is leszünk mindnyájan. Nyilván a heraldika eme értelmezésében a címerkoronát a koszorú foglalná el méltóságteljesen. 

Én pedig a gyakorlott koszorúzók frontvonalait 

(már most megígérhetem, mindent megtennék annak érdekében, hogy: 

1. a koszorút ne fújja el a szél, 

2. a koszorúzókat se fújja el a szél, 

3. és persze a szoknyámat sem, 

4. a kampó időben felkerüljön a falra (legyen kampó), 

5. a koszorúzás helyszínét és időpontját a szervezők pontosan kommunikálják a médiával, 
6. velünk is, 

7. legyen mivel koszorúzni, 

8. ne törjön le a kampó a koszorú súlya alatt, rögtön, 

9. legyen kéznél egy pótkampó, egy pótkoszorú és egy szaki, aki azonnal mellőzni tudja a váratlanul felmerült problémát, 

10. a fúvószenekar csak épp annyira produkálja magát, hogy hallani lehessen, kinek ki után kell feltennie a koszorút a kampóra*).

A gyümölcsborászoknak is adóznék, írom megjegyzésképpen. Lévén, hogy az őszi cipőpucolást napok óta a málnabor mámorító hatása miatt hanyagolom. Igaz, cipőt sem pucolt még senki a nevemben, de málnabort sem ivott. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy visszautasítanám, ha fel kívánnának venni dámának a lovagrendjükbe.

*a vakolat szilárdsága, teherbíró-képessége is feltétlenül leellenőriztessék az ünnepség előtt, mert lehetetlen kiszámítani, hány koszorú kerül fel végül a kampóra.

Meglepetés

Semmit sem kívántam volna kevésbé magamnak, mint egy rózsaszínű plakátot sárga felirattal.

Hát megpaktam!

Omul sfinţeşte locul.

Ezt**** már megfestette valaki?

Jó kérdés****. Mármint hogy ezek után miért - kik és kiknek - tartanak még világtalálkozót?* A puli mindenesetre aranyos, mi szeressük nagyon, és hogy nem a kunok a krónikákban szereplő sápadt arcúak, az is egészen biztos.**

*Egyezzünk ki abban, hogy a marhagulyás és a bogrács köré font buli megérdemel ennyit.
**Régóta tudjuk, hogy a már megtanult történelmi ismereteinkből semmi sem igaz.***
***De most már van mesemúzeumunk.

Saint André már feni

Nem, nem, még véletlenül sincs rossz napom. Hisz kinek ne használna a Szentendrei Akadémia antiprotekcionista rendszere, amely nyilván az ismerettségi körön kívülieken hajtja be az ismerősök kiképzésének minden költségét?

Akad elég hülye, aki majd fizet alapon ezúttal a fővárosiak sem átallottak vidékinek mutatkozni. Mert ugye van egy paragrafusa az uniós szerződésnek, amely ezúttal a szerencsétleneket öleli a keblére, vagyis azoknak biztosítja az ingyenes fejtágítón való részvételt*, akik Budapest körzetén kívül veteményeznek - hangsúlyozom: éhbérért. 
De csak papíron.

És mint kiderült, ebben a rendszerben még a traktorista főiskolán diplomázott is többet ér, mint a helyette güríző szaki. Amennyiben pénzről van szó, s a drágáikról, akkor mindent lehet, mindenkibe bele lehet rúgni, s főként azokba, akik mögött nem áll egy-egy kiskapu, a kiskapu mögött pedig a földi paradicsom.

Ehhez kellettek az egyetemek?

Tiltakozom!

*a fizetős kurzusokon bárki részt vehet

Kicsik és nagyok

Kiosztották a múzeumpedagódiai nívódíjakat.

Találos kérdés: mely intézmények részesültek kitüntetésben?

Kulcsszavak a megoldáshoz: nem szakítunk a hagyományokkal.

Mi sem, hisz továbbra is az intézmény megőrzése a legfőbb feladat, nem a nívós kiadványszerkesztés.

Egészen pontosan fogalmazva: egyáltalán nem a kiadványszerkesztés.

Persze lehetne másképpen is.