„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2013. március 24., vasárnap

Mária Terézia emlékeztet

Mária Terézia pénteken sajtótájékoztatót tartott, és bejelentette, hogy jövő évben ugyanitt és ugyanebben az időpontban ismét közlendője lesz az újságírókkal. Az ORFK News online riportere megkérdezte, Őfelsége miről fogja 2014 márciusában tájékoztatni a médiát. Mária Terézia erre leszögezte, nyilván a szabadságjogokról, amelyekkel elhalmozta az országot. Úgy vélte ugyanis, hogy a népet állandóan emlékeztetni kell az ellene elkövetett jóttetekre, mert a nép villámgyorsan felejt. Erre egy másik akkreditált meghívott afelől érdeklődött, milyen minőségében formál erre jogot magának Mária Terézia 2013-ban és 2014-ben. A császárnő szűkszavú válaszában így fogalmazott: titkos paktumot kötött a katolikus egyház újonnan megválasztott fejével, ezért erről bővebb tájékoztatást egyelőre nem adhat. 
Az értekezletet állófogadás zárta, amelyen az uralkodónő húsvétra való tekintettel egy-egy bécsi szelettel kedveskedett a jelenlévőkkel.

4 megjegyzés:

motymoty írta...

Császárnőnek igazán nagy rutinja lehet, ahány pápát túlélt, amennyiben még él.

Vajon hány gyereke született azóta mióta nem tudosítanak róla a röténelemkönyvek?

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Szerinted akadt olyan férfi, aki megkívánta?

motymoty írta...

Azt nem tudom, hogy megkívánták-e, vagy parancsra csinálták, arról nem írnak a történelemkönyvek, amiket feljebb oly szépen elgépeltem.

Hunfalvy Délibáb:* írta...

A parancsra való utalásoddal annyira megzavartál, h észre sem vettem.