Az ellenségnek nem jár feltámadás

Ebben a kis hegyi temetőben fakeresztek, de fejfák is voltak, egy-két református. Az embereké magasabb, mint az asszonyoké, épp, mint a valóságban: az ember legyen idősebb és magasabb, az asszony fiatalabb, de törpébb, merthogy a férfit a kucsma, a kalap is magasítja, nem igaz? A gyermekek sírján persze kisebb a kereszt és a fejfa, akkora, mint egy játékszer, szinte nyakbavaló, a popsztárokon láthatsz ehhez hasonlót, hisz még a kalugyer is nagyobbat visel a szőrös mellén, pláne a hegyekben, Moldvában. Az asszonyok keresztjén, fejfáján bevésett vonások jelzik a szaporulatot: mi kártyázás közben húzunk ilyen jeleket.

Ez a temető nem az errefelé honos csicsás fajtából való, itt nem repdesnek hópehely gyanánt össze-vissza a gipszangyalok, és ide az sincs kiírva, hogy FELTÁMADUNK. Lehet, itt nem akartak senkit félrevezetni, mert egyszerűen nem hittek a túlvilágban, de az is lehet, hogy tényleg igaz, amit állítanak, aztat tudniillik, hogy valamikor régen ki volt írva, de a hitetlenek leverték a FELTÁMADÁST, amikor a kulákokat idetemették. Az ellenségnek ugyanis nem jár feltámadás. 

Láttam én már pusztai temető is, á, az egészen más. Kétujjnyi a por a sírköveken, akár a tordai cementgyár körül, ahol mindenki lisztesmónár, zúzmarásak a szempillák a kőportól.

Eltekintve attól, hogy a hozzátartozó fatornyos harangláb szerint Építtetett anno 1805-ben, tehát nem olyan régi, mint a szedresi református, tiszta temetőnek mondható, takarossága a szétbontott segesvári patika régi rendjével vetekedhet. Azért van ez így, mert itt lefelé mossák az esők a piszkot. Nem más miatt, nem is azért, mert sokan dolgoztak azon, hogy ilyen legyen.