Verniszázs

a kiállító szép, legalább ő az

a képeit szépen elhelyezi a falon, amely szintén szép, szép egyenes

a komisszár szép címet választ hozzá, érthető, hogy kifejezőt: csak képek a falon

az érdeklődőket szépen beterelgeti, hisz szereti a szépet, igyekszik stílusos lenni

a hallgatónak ezek után már csak egy a dolga: a legszebb ruhájában feszíteni az első sorban, demonstrálni, hogy őt becsülni kell

mivel sokan begyűltek, nem lehet tudni pontosan, melyik az első sor, azt sem lehet tudni, kinek kellene eldöntenie, melyik a sorok közül az első, s az elsők közül a legszebb sor, kinek kellene megmondania, ki ebben a sorban a legszebb, és azt sem, miként lehetne a legszebben vele elfogadtatni a legszebb munkát, amely, legyünk őszinték, úgy ahogyan van, pocsék, és még a legszebb elme sem érti, mi az üzenete, milyen szemszögből lenne ildomos megtekinteni, mert az egész cirkusz, amelyre a legszebbek összecsődültek, ennyi: csak képek a falon

a legszebb, hogy szövegét a komisszár a legszebben olvassa fel, és eltitkolja, hogy mindeközben szépen plagizál

neki szabad, még nem doktor

az érdeklődő a legszebb arcával hallgatja végig, megigazítja magán átizzadt ingét, és úgy tesz, mintha nem tudná, s úgy is, mintha valóban érdekelné

hóna alatt már szép nagy az izzadságfolt

végül a legszebben elmegy

a legszebb megkönnyebbüléssel hagyja ott a sok legszebbet