A Grand Hotel

nagy titkokat rejt, de nem nagyobbakat, mint a helyszín, ahol a varrónő hihetetlenül lassú, a barátok szeszélyesek, a bekecs meleget is tart, meg nem is, a gyógyfürdő a hideg ellenére is tárt kapukkal várja a vendégeket, a lakók kisvárosiak, mégis szó szerint értelmezett arisztokrata szokások szerint tengetik napjaikat, a bőröndbe a világ összes kacatja belefér, csak a legfontosabb kellékek nem

A régóta várt nagy nyári üdülési szezon beköszöntével a család összepakolt és elutazott a közeli Buziásfürdőre. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, önmagától is megkérdezte már több ízben, miért nem máshová vonulnak el pihenni, hisz az efféle kivételes alkalmakkor főként kényeztetésből szokott neki kevés kijutni, választ azonban nem kapott. Néha ugyan Herkulesfürdő lett a végső célpontjuk, a Dunánál és a hegyeknél messzebbre azonban sosem merészkedtek. Főhősnőnk gyanítani kezdte, hogy férje nem bírja a megterhelő hegyi levegőt, talán megzavarja elméjének logikai futamait, ám elképzelését a későbbiekben korrigálnia kellett, hisz egyszer Svájcba is ellátogattak, ahol József remekül érezte magát, sőt, úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Ekkor gondolta azt felesége, hogy ezentúl minden évben a 2000 méternél is magasabban fekvő svájci falucskában kellene eltölteniük szabadságukat, távol ismerőseiktől és a hivatali közegtől. Ebből persze nem lett soha többé semmi, mert a döntő órában hitvesének mindig közbe jött némi halaszthatatlan elintéznivalója, amely miatt tényleg csak pár nap erejéig volt képes elhagyni városát.

Márpedig Buziásfürdő megengedte neki, hogy sebesen visszatérjen, ha hívták. Barátaik amúgy is tárt karokkal és fejedelmi lakomákkal várták őket, főként a legidősebb, aki még nem nősült meg, és hajszálnyi remény sem mutatkozott arra, hogy ezt a későbbiekben megtegye, magányos unalmának fájdalmait pedig József és felesége által próbálta csillapítani. Ő volt azon legények egyike, akik borzasztó rövid idő alatt rettenetesen kifárasztották hősnőnket. A két férfi ugyanis, ha egymás közelébe került, igen csak az üveg fenekére nézett, ami azt eredményezte, hogy fölöttébb megeredt a nyelvük, éjszakába nyúló beszélgetéseik pedig még a csillagászatra is kiterjedtek, amelyhez egyébként egyikük sem értett.

Az ifjú pár tehát egy időre Buziásfürdőn rendezkedett be, a Grand Hotel legelőkelőbb szobájában, mert József úgy vélte, ott a helyük, jóllehet cimboráik teljes ellátással kecsegtették a szabadságukat töltőket. József azonban, aki erősen finnyás volt, és betegesen ragaszkodott ahhoz, hogy úri életmódot viseljen, hallani sem akart erről a lehetőségről. Kijelentette, Géza nem önzetlenül tesz ilyeneket, biztosan elvárná, hogy cserében rendben tartsuk az udvarát. Ágoston sem jobb, állította, mert jegyzői mivoltából kifolyólag ő is haszonleső, bár kevésbé, mint Géza – ismerte el megemelve kalapját és letörölve homlokáról az út porát –, hosszú távon viszont, ami legfeljebb egy-két napot jelenthet, rá sem lehet számítani. Sőt, neki még tehenei, kecskéi is vannak, ezért reggelente biztosan fejni kellene reggeli tornagyakorlat gyanánt. Ezt követően hitvese felé fordult: „Maga szívesen menne ki a marhák közé ébredés után, amikor inkább a napfelkeltét figyelné a hotel erkélyéről kedvenc citromteáját szürcsölgetve?”. A fiatalasszonynak nem volt, mit szólnia ehhez, szemeit lesütötte, s újabb hurkot kötött cipőfűzőire.

Nyaralásuk fürdőzéssel folytatódott a gyöngyöző buziási gyógyvízben, amely jótékony hatásairól József semmiképp sem kívánt lemondani, noha zuhogott az eső, s a szél is őszi hideget hozott a déli havasok felől. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy nevezzük az ifjú hölgyet, ahogyan jól esik, ennek egyáltalán nem örült, hisz vastag ruhát egyáltalán nem pakolt be, sem magának, sem férjének, következésképp vendégszerető pajtásaikhoz kellett folyamodniuk segítségért. Csakhogy Géza nejének váratlanul haza kellett utaznia, Ágostontól pedig illetlenség lett volna női ruhát kölcsön kérni. Ágoston amúgy sem nyúlt volna be felesége szekrényébe, a bejárónőt pedig elküldte, mégpedig pont amiatt, hogy ne zavarja a barátaival való társalgást és a meghittnek tervezett borozgatós együttlétet. Az egyetlen, akihez fordulhattak, az oláh főjuhász volt, akit nagy nehezen, de megleltek a domboldalon, messze Buziástól, hatalmas kutyák társaságában. Végül vásároltak tőle egy subát és egy bekecset, amelyet a kocsiban magára terített a házaspár, és amely az udvari beszélgetésekkor is használhatónak bizonyult, az utcán viszont nem lehetett benne végigsétálni, s a cukrászdában is nagyot néztek volna a fizetővendégek, ha a parasztok viseletében tér be közéjük férjének oldalán. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy nevezzük az ifjú hölgyet, ahogyan jól esik, egyéb megoldáshoz kellett folyamodnia. Előbb úgy döntött, két ruhát ölt majd magára, egy világosabbat alulra, s egy sötétebbet felülre. Később jött csak rá, hogy elgondolását gyakorlatba nem ültetheti, mivel a sötétebbiket szűkebbre szabták a nyárias világosabbiknál, annyira keskenyre, hogy gyorsan még átalakítani sem lehetett, addig pedig nem várhatott, amíg a szállodai varrónő megváltoztatja az arányokat. Bár Hortenziának éppen nem volt munkája, a felkérést sürgősségi eljárásban is csak négy nap alatt tudta volna teljesíteni, ennyi idő alatt pedig akár Temesvárról is hozathatott volna maga után melegebb felöltőket.

A főszereplő ekkor kezdett el keresgélni a bőröndjeiben, abban bízva, hogy mégis csak talál valami használható darabot. És miközben a holmijai közé temetkezve kutakodott, eszébe jutott a naplója, amelynek írását akár folytathatná is ebben a hidegben, és akkor legalább lenne mentsége arra vonatkozóan, miért nem tart Józseffel a fürdőbe. Mélyen beletúrt a csomagjába, de hiába mert a naplója nem került elő. Már minden szétdobálva hevert körülötte a földön, amikor rányitott József, akiről felötlött benne, hogy féltve őrzött füzetecskéje legutóbb a városházán járt a kezében, akkor, amikor magánnyomozásának hevében betért a polgármester fogadóirodájába, s ott összetalálkozott urával, aki szintén az elöljárót kereste. A primáriusz azonban nem jelent meg, hiába vártak rá annál az íróasztalnál, ahová naplóírónk jegyzettömbje is felkerült a már ott lévő lomok, fecnik, határozatok, hirdetmények, törvénytervezetek, rendeletek és közlemények közé. A rendetlenség feltételezhetően írónőnket is megfertőzte, hisz miután alaposan megerőltette eszét, akkor is pusztán arra emlékezett, hogy rengeteg papír és dosszié borította az asztallapot, amelyről József is elemelt egy paksamétát, mielőtt kijöttek. Ez kétségkívül megtörtént, mivel József az ajtóból fordult vissza, mondván, bent felejtett valamit. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy nevezzük az ifjú hölgyet, ahogyan jól esik, utánanézett, ám nem előre megfontolt szándékkal, nem azért, mert gyanúsnak talált bármit is, hanem egyszerűen csak megszokásból, illendőségből. Hogy a naplóját visszatette-e a retiküljébe, avagy sem, nem tudja, de nem hiszi, hogy magával hozta volna Buziásfürdőre.