„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. augusztus 7., vasárnap

Naplón kívül

1.

a kérdések elvésznek a homályban, amely nappali is, meg éjszakai is, mikor milyen, hol fényesebb, hol szürkébb, annak függvényében, mit kíván épp a történet, de végül minden egységes egésszé áll össze, mint a szimfóniákban

Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, sosem kérdezte meg urát, hová járt iskolába, mert illetlennek tartotta. Azt gondolta, urát akkor is tisztelnie s szolgálnia kell, ha egyáltalán nem járt iskolába. Hogy az ő férje esetében ez nem állt fenn, sejtette, hisz a fontos hivatalokba nem alkalmaznak akárkit, felelős beosztásokba pedig egyáltalán. Sosem fordult meg a fejében, semmi bizonyítéka nincsen arra vonatkozóan, hogy József tényleg felelős beosztást tölt be. Azzal persze tisztában volt, hogy a képnek, amely benne él férjéről, saját maga a szerzője. Mégis elégedett volt, és magabiztos. Egy ideig, jó ideig, addig a pillanatig, amíg fel nem tűnt környezetükben a Matild-féle képeslap, a lapon pedig a meghökkentő aláírás.

József és Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, a nappaliban ültek egy-egy könyvvel az ölükben. József Beethoven életrajzát olvasta, naplóírónknak erről jutott eszébe egyik régi beszélgetésük, amelyből kiderült, hogy József zongoraművész szeretett volna lenni, de édesapja ezt mondta neki: „Fiam, tanulj orvosnak! Mert az orvos akkor is boldog lehet, ha csak közepes képességű, de a középszerű zongoraművész élete csupa szenvedés!”. Hogy József végül orvosnak tanult-e, avagy sem, nem derült ki, de hogy nem lett zongoraművész, kétségbevonhatatlan, hisz sokszor járt el otthonról úgy nevezett üzleti tárgyalásokra, ám távollétei nem tartottak hetekig, mint például egy koncertkörút, hanem csupán néhány napig. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, ebből vonta le a következtetést, hogy férje inkább lehet orvos, mint zongoraművész.
Zongora a szállodai lakosztályukban ugyan nem volt, de akadt egy a temesvári otthonukban, amelyet viszont József sosem érintett meg. Legalábbis amióta házastársa figyelemmel követi napjait. Valószínűleg a kellemetlen fiatalkori tapasztalatai miatt nem nyúlt hozzá a hangszerhez, hisz a szülői ajánlás legfőbb gyermekkori álmát oszlatta szét. Felesége egyetlen egyszer hallotta játszani, több évvel ezelőtt következett ez be Buziásfürdőn, amikor a jelenlévők közül szinte már mindenkit megfelelő mértékben felmelegített a fütyülős, amit felszolgáltak. Naplóírónk úgy emlékezett vissza erre az alkalomra, hogy ura akkora könnyedséggel tolmácsolta a világ leghíresebb komponistáinak szerzeményeit, mintha naponta reájuk lenne hangolódva. Pedig nem volt, állítólag.
A barna zongorával ezen a héten is összetalálkoztak Gézánál, aki arról is ismert volt pajtásai körében, hogy kiváló muzsikus. Virtuóz hangversenyeket adott cimboráinak, főként, ha nagy bánat érte. Remélt bevételeinek elmaradása elegendő ok volt számára a kiváló zenéléshez, úgy tűnik, mert azt követően, hogy kitárgyalták szakmai sikereiket és bukásaikat, leült hangszeréhez és óriásit alakított. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, furcsa fényt látott ekkor megcsillanni József szemében. A nő a férfi jobb kezének ujjait is látta táncolni, le s föl pattogni a barna nadrág szövetén, a comb tájékán Géza fergeteges dallamára. Kivételes pillanatok voltak ezek számára. És felejthetetlenek.

A fiatalasszony elérzékenyülve emelte fel fejét a monográfiából, és először életében őszinte szeretettel a férjére tekintett.
– Mondd, József, boldog vagy? – kérdezte, s megpróbált fizikailag is közelebb kerülni urához. József azonban meg sem rendült, olvasmányából fel sem pillantott, mintha még a kérdést sem hallotta volna meg.
Órákkal később, amikor lefeküdni készültek, a feleségére nézett, és így szólt:
– Miért érdekli, hogy boldog vagyok-e? Hogy jutott ez most eszébe? – s kioltotta a fényt az éjjeli lámpában. – Talán boldogtalannak látszom? – érdeklődött, de mint aki fél valamitől, teljesen magára húzta a takarót. Mária, Virág, Boglárka, Margaréta, vagy ahogy tetszik őt nevezni, nem látta értelmét, hogy ezek után kifejtse, mire kíváncsi. Úgy tett, mintha mélyen aludna.

2 megjegyzés:

A*pusztai farkas írta...

Szerintem, mostanra írásaid és stílusod sokkal érettebb, egységesebb
Látható, ahogy megjósoltam, tehetséges vagy! Nyugodtan elhiheted magadról, hogy íróvá formálódtál, nincs okod szerénykedni ! Erre biztatlak és drukkolok Neked !

Üdv

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Köszönöm. Drukkoljál!