Nem veszünk össze, ha beleszeretsz

mint műalkotásba

Vendégblog

 

* Annyit azért muszáj hozzáfűznöm, hogy sajnos azokat is itt felejtették, akik ezt a táblát kihelyezték. Mivel tovább mérgeznek, velük is kezdenünk kellene valamit. Lopkodjuk össze őket, majd tegyük be mindeniket a raktárba? Biztosan feltűnne valakinek, hogy már nincsenek a régi helyükön.

A Gondatlan elhanyagolás című írásra nemcsak hozzászólások érkeztek, de egy feladvány is. Remélem, jól oldottam meg az Ady Endre út egyik táblájára vonatkozó kérdést.

Mivel a műalkotás képe nélkül semmit sem ér a bejegyzés

Tisztelt Blogger!

Miért háborogsz azon, hogy a közterületesek nem vesznek észre régi táblákat, amikor ez veled is előfordul? Nem akarlak megbántani, de ballagj el a Ságvári - nekem már csak az marad - körúton túlra az Ady Endrén, és a Vízügyi székház előtt csodát fogsz látni.

Áll ott egy kopott kék tábla, amire olykor mindenféle plakátokat is ragasztanak. A formája nekem nem tetszik, de nem veszünk össze, ha beleszeretsz, mint műalkotásba. Nem ez a lényeg. Hanem, hogy az a bizonyos tábla legalább 25 éve áll ott. És ezt nem onnan tudom, hogy láttam, amikor kirakták. Meg nem is onnan, hogy a ma már nem létező magyar légitársaságot hirdeti. Hogy honnan?

Te is megtudhatod, ha az Ady Endre útnak arra a részére is eltévedsz. Legyen ez egy feladvány. Várom a megfejtésedet.

L. Zoltán, Szolnok

Kedves Blogszolnok!

A közterületeseknek nem az a dolga, hogy ezeket a hülyeségeket vegyék észre, amiket rajtad kívül senki. A képviselőktől se várd már el, hogy majd az utcán járkálnak, és minden ilyen vackot feljegyeznek. Még jó, hogy ezt a kedves írásodat a választások után tetted fel, mert még azt hihetném, szekálni akartad a polgármestert.

Nem másokat akarj ugráltatni! Mindenki takarítsa el maga után a szemetét.

Zounuk papa

Kedves Zsolt!

Én is naponta járok az Ady Endre úton, és őszintén megmondom, eddig én is elsétáltam ezek mellett a vasállványok mellett. Talán azért, mert mindig a másik oldalra nézek, és összeszorul a szívem a főiskola épülete miatt. Az is úgy lett magára hagyva, mint a maga által bemutatott vaskeretek. És nekem úgy tűnik, azzal se foglalkozik senki.

Nem biztos, hogy erről a város és a képviselők tehetnek. Bár akkor nem tudom, hogy ki.

Amióta elolvastam az elhagyott táblákról szóló cikkét, azóta nekem is jobban feltűnnek. Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy optimista legyek, és azt mondja: hátha másoknak is feltűnik az a pár rom.

Maga megtette, amit tehetett. Hátha, más is megmozdul.

Üdvözli egy lelkes olvasója

Kedves Zoltán!

Őszintén mondom, felcsigázott a feladványával. Remélem, ugyanarról a tábláról beszélünk. Amit én találtam, az az Ady Endre úton a Vízügyi székház parkolójánál van, pontosabban a közút melletti járda után következő füves területen áll. Nagyjából a Kolozsvári úttal szemben.

Alakja valóban figyelemre méltó, mintha az Eiffel-tornyot akarná mintázni a két oldalsó tartóoszlop. Színe valamikor szép kék, talán éppen MALÁV kék lehetett, nem tudom, mikor festhették le utoljára. Ha abból indulok ki, ami a feladványa, akkor azt kell, mondjam, ehhez tényleg majdnem huszonöt éve nem nyúltak.

Ezt pedig abból gondolom, hogy az októberi színházi műsor alatt olvasható a tábla eredeti szövege. Mint reklámeszköz a MALÉV-ot, a ma már nem létező magyar légitársaságot, pontosabban annak szolnoki irodáit hirdette. És ez a megoldás a tábla korára. Mert az egy dolog, hogy a Pelikán szállóban már jó ideje nincs MALÉV kirendeltség. Ennél sokkal árulkodóbb, hogy éppen 24 éve nincs Szolnokon Beloiannisz utca.

Tehát most már csak az a kérdés, hogy ez a közterületen álló tábla 24 éve nem érdekel senkit, avagy nem is érdekelhetne, hiszen legalább 24 éve nincs gazdája. Ami elég érdekes megoldás lenne, ugyanis azt gondolom, minden ember által építette dolognak kell tulajdonosának lenni. Azaz erről a tábláról is meg kellene tudnia valakinek mondani, hogy kié. És azt is, vajon fizet-e a városnak - azaz nekünk - azért, hogy reklámeszköze van a közös területünkön. Avagy ez egy elfelejtett tábla, ahol bárki szabadon hirdethet.

Feltűnne valakinek, ha ezeket a táblákat egyszerűen ellopnánk?

Tovább Az elhanyagoltakra...

Social inclusion

A rassz

Sosem gondoltam volna, hogy ismét értelmet nyer majd kijelenteni: magyar vagyok, nem turista. És nem kisebbségi.* 

Nem kisebbségi turista. 

Magyarországon.

Sosem gondoltam volna, hogy itt, az ország közepén. A világ közepén. 

Pedig ha mi nem, akkor ki tudná, mit jelent kisebbséginek lenni. És magyarnak. A többségitől, az uralkodótól eltérő rasszhoz tartozónak lenni. És magyarnak. Kussolónak lenni. Magyarnak.

Mert valóban az a legjobb most nekünk, ha elhisszük: turisták, vendégmunkások vagyunk csak itten, három hónap múlva hazamegyünk. Túlélünk addig. Valahogyan. Legyen meg a kolbász, a szalonna, a hagyma, a hamuban sült kézműves cipó, a vonatjegy a fiókban. A magyar. Aztán hazamegyünk a románok közé.

Pedig ezt így nem lehet. 

Nem lehet csak remélni, hogy nem lesz látható határsáv a városon belül, amely rasszokra oszt, őslakosokra és magyarokra, mert emellett is megkülönböztetnek, nem egy, hanem számos jegy, anyajegy szerint. Néha raccsolunk, pehrsze, néha őzünk, persze, í-vel is beszélünk, persze, sejpítünk is, perse, egyre többször, ahogyan öregszünk. Beleöregszünk. Belefáradunk a rasszolásba. Mi mint dolgos magánemberek. Magyarok, itthoniak. Magyar polgárok.

Kérnénk, képviseljenek bennünket is, a 38-as és 45-ös magyar cipőt viselőket, a kívülről gyütt magyar mezítlábasokat, a lukas fogúakat, a magyar reumásokat, a magyar ábécékben vásárlókat, a magyar almát eltevőket, akik természetszerűen magyar polgárok, magyarul olvasók, magyar edényben magyarul főzők, magyar virágokkal magyarul koszorúzók. Magyarok, magyarabbak, nagyon magyarok és legmagyarabbak. Magyar polgárok és magyar emberek. Demokraták, keresztények. Párban élők, magányosak. Férfiak, nők. Magyarok. Magyarok a Kunságban és a Jászságban. Ellenben nem kunok, nem jászok, nem románok, nem sokadrangúak. Magyarok!

Szavazati jogunkhoz, kérjük, rendeljenek hozzá jelölteket. Magyar jelölteket. Kárpát-medenceieket, közép-európaiakat, Tamásokat, Andrásokat, Lajosokat, Bélákat. Magyarokat a magyar polgárokhoz. Delegáljanak, nevezzenek ki, kenjenek meg, avassanak be, szenteljenek fel. Magyarokat. Kérem, kérjük. Magyarokat. Nekünk, magyaroknak, a mindenkori kisebbségi magyaroknak, az elégedetlenkedőknek. Itt, Új-Kaukázuson.

*Hát miért kell folyton elszenvednünk ezt az etnikai megkülönböztetést, fajokra és alfajokra bontást, kirekesztő s manipulatív intelligencia-mérést?

Írjunk helyben!

Nélkülözhetetlenül szükséges

Egyes galériákat én több mint százszor láttam, és még ott helyben leírtam megjegyzéseimet, mégis sokszor kételkedem, amikor elkezdek valamit fölvázolni.

A skriblerek nagy tévedései a régiségek dolgában legtöbbször abból erednek, hogy a távolból hazatérve látnak csak neki a vázlatkészítésnek.