„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2015. június 6., szombat

Ezt is csinálom, amikor dolgozom


Többször is elismételem, hogy el szeretnék menni nyaralni.

Pedig nem is volt nehéz nap ez a mai. Sőt, mondhatnók, sikeres voltam, megtapsoltak.
Ennek örömére holnap dedikálok a Vörösmarty téren. A regény még be van fiókolva, hiányzik a végéről három sor meg egy pont, de úgy gondolom, ez nem akadályoz meg abban, hogy megelőlegezzem pozitív fogadtatását. Utólag így hiába akar majd bárki leordítani, írott bizonyíték lesz a kezemben. Jobb biztosra menni. A helyet is kiválasztottam, kitettem rá a székemet. Ügyeltem, hogy az olvasóim jól érezzék magukat. Arra is figyeltem, hogy amikor leülnek velem szembe, rálássanak a várra, kellemesek legyenek az első benyomásaik. Vigyáztam, hogy legyen a közelben étterem, ahová ha betérnek aláírásommal a hónuk alatt, és rácsodálkoznak a várra, engem is lássanak. A hírnevet fel kell építeni, sőt, az embernek saját magát is fel kell építenie, ilyen apró kis trükkökkel, mindennapi dolgokból. Az a feladatunk, hogy ne haljunk meg névtelenül. Ez pedig munkával jár.

1 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Székely Jánostól kölcsönözve: "Nekem nagyon hiányoznak majd a föld, a fák, a csillagok, / S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok. // Pedig eltűnik belőle a szem (s vele a látomás), / Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más. // Új látomássá rendeződnek a föld, a fák, a csillagok, / Világ lesz még, de más világ lesz hiánytalan, ha meghalok."