Bejegyzések
Tisztelt Apus!
Elbújtál, sehol sem láttalak, és ettől roppantul dühös
lettem. Felfoghatatlan marad számomra, miért pont erről a beteg, lufieregetős
rózsaszín rendezvényről kellett tudósítanom. Borzalmasan éreztem utána magamat.
Napokig nem aludtam, csak szedtem az afrodiziákumokat, talán még rosszul is
lettem tőlük, pontosan már nem emlékszem, mindenesetre valami nagyon rossz
történt velem. Azt mondják, bevettem egy marékkal. Igaz, hogy gyógyhatású bogyó
volt az összes, ám nagy mennyiségben méregként hatott. Én csak azt tudom, hogy
a kórházban kötöttem ki, szinte meghaltam. Kezem-lában fel volt kötve, az
államon gipsz, az orromon horpadás, és még szemüveget is adtak rám, a számat
meg kitömték egy ocsmány műfogsorral. Elképzelheted, milyen képem lehetett.
Bele se mertem nézni a tükörbe, pedig erőltették, folyton azt ismételgették,
hogy nézd csak meg magad, kislány, nézd meg, mit tettél magaddal! Ha pedig ki
kellett mennem, kínszenvedés lett a nyomorúságos kis életem. Nem is azért, mert
segítség nélkül a tolószékbe se tudtam beleülni, hanem inkább a szégyenérzet
miatt. Egész egyszerűen szégyelltem magamat a doktoroktól. Van köztük egy remek
kinézetű is, hű! Folyton incselkedett velem, tetszett is, amiket csinált,
lábujjhegyre állt, szamárfülezett, meg ilyenek, na de amikor arról lett volna
szó, hogy kiguruljak a folyósora ebben az állapotban és a csíkos pizsamában,
amit rám adtak, inkább lemondtam róla. Nem akartam, hogy meglásson. Pedig hát…
Nem is értem, mi volt ez az egész. Hisz állítólag vagy nekem te. Szeretném, ha
ez így lenne. S látod, már el is múlt minden haragom.
De: kérem, ilyen kétértelmű, antiszociális eseményre tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése