„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. szeptember 14., kedd

Legyen világörökség a ripa Pannonica!

FELHÍVÁS



Kézzelfogható közelségbe került Magyarország számára, hogy a Római Birodalom egykori tartományának, Pannoniának a Duna mentén húzódó határa, a limes, vagy másik nevén a ripa Pannonica is az UNESCO világörökség része lehessen. A magyarországi limes szakasz világörökséggé nyilvánítását célzó pályázatnak legkésőbb 2012 januárjára el kell készülnie, mely eredményessége nagyban függ az önkormányzatokon, múzeumokon, civil szervezeteken, magánszemélyeken, akiket érinthet a védelemmel járó előny és kötelezettség. Önmagában a római limes, mint örökségi helyszín nem magyar adottság, hiszen a Római Birodalom egykori határvonala a mai Nagy Britanniától egészen a Fekete-tengerig, majd a Közel-Keleten át Afrika északi országait érintve egyetlen hatalmas helyszínként kerülhet a világörökségi listára. Ennek lehet része – immáron negyedik nevezőként – Magyarország is.

Tisztelettel felkérjük a Felhívást olvasó önkormányzatokat, szervezeteket, magánszemélyeket, vállalkozásokat, hogy vegyenek részt a Magyar Limes Szövetség munkájában!


A szervezet céljai:

– Kulturális útvonal kiépítése és működtetése

– A világörökségi helyszín folyamatosságának biztosítása

– Segítségnyújtás a világörökségi pályázat elkészítésében

– Ismeretterjesztés

– Közös pályázatok és fejlesztési tervek kidolgozása



Dr. Visy Zsolt sk.,

a Magyar Limes Szövetség elnöke


Lásd még:
http://www.ripapannonica.hu/magyar/infok.php?id=7

Nincsenek megjegyzések: