„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2011. november 27., vasárnap

Munkamegosztás...

Ehhez a képhez már nincs is mit hozzáfűzni. A nő teker valamit* a kezével, az biztos, de hogy minek, kérdéses. Illetve valószínűleg azért, hogy a férfi is haladjon mögötte.
(Bizonyára könnyen lehetett közlekedni ezzel a szerkezettel, főként az akkori forgalomban és az akkori utakon (bár nem kételkedem már abban sem, hogy jobbak voltak a maiaknál). És bizonyára felszállni rá is könnyen lehetett, főként az akkoriban divatos cipellőkben és ruhácskákban. Kipróbálnám mindenképp!)
*pedálnak azért nem nevezném a fogantyút

Erről jut eszembe, hogy a munkamegosztás előnyeire hagyatkozva tegnap este szinte minden cuccomnak megtaláltam a helyét, legalábbis egy időre. Mert a cipők nem oda kerültek, ahol lenniük illene, így majd lesz min törnöm a fejemet az elkövetkezendő időszakban, és néhány holmim is még mindig dobozokban hever. Nem beszélve arról, hogy vagy két zsáknyi szemét is összegyűlt (azaz ismét), ami azt jelenti, hogy két zsáknyi öltözéket hiábavalóan cipeltem egyik albérletből a másikba. Nem utolsó sorban a ruhaszárítónak is megtaláltam a helyét: felállítottam a fürdőszobában. Vagyis ha mosakodni vagy fésülködni támad kedvem, előbb ki kell onnan húznom a tákolmányt, hogy beférjek. Vagyis: kicsi a hely, de meleg. Végülis a cél az volt, hogy elkerüljem a fagyhalált. Hát sikerült!
A számítógépem még mindig nincs összeszerelve, de mint láthatják, egész jól elboldogulok nélküle. Ettől eltekintve számítok rá a továbbiakban.

2 megjegyzés:

anyus írta...

Pedig én úgy láttam h a férfi teker. Mármint a pedált hátul. A nő kezében van a fék :)

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Meglehet. Mint az életben? Fel kell tennem a szemüvegemet.