Mindent rólam

Önismereti és személyiség-fejlesztő TESZT


*Előrebocsátom, hogy a kérdőív házhoz szállítható. Aki igényt tart rá, MOST hívjon a megadott telefonszámon, amin majd megadjuk a kérdőív elérhetőségének telefonszámát - a visszaélések elkerülése végett! Ajánlatunk a készlet erejéig tart. Megértésüket köszönjük.

1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?

Amikor elolvastam a következő üzenetet: „Hőőőő, mekkora nagy nap ez a mai! Négy magyar arany úszásban! Szavamra, boldog vagyok!”

És amikor reggel belenéztem a tükörbe.

2. Mikor sírt utoljára?

Amikor elolvastam a következő üzenetet: „Az idén sokéve először nem megyek a búcsúra, sem gyalog, sem mással, mert megkeseredtem...”

Illetve amikor rájöttem, hogy a legfontosabb férfitulajdonságok közül – a teszt kitöltésekor - kifelejtettem a tisztát, a szépet, a jó szakácsot, a szorgalmasat, az előzékenyt, a teherbírót, az örökifjút, a türelmeset, az állatbarátot, a jószívűt, a figyelmeset, a szeretőt, az önfeláldozót. A szobafestőt, a villanyszerelőt, a susztert, a szabót, a bicikliszerelőt, a lakatost, az ablakpucolót.

És amikor felfogtam, hogy reggel belenéztem a tükörbe.

3. Min tud igazán felháborodni?

Azon, hogy a mesebeli farkas valóságos.

4. Minek tud leginkább örülni?

Hogy vannak még csodák.

5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?

Hogy megmérgezték az almát.

6. Mi a kedvenc színe?

A zöld.

7. Mi a kedvenc étele?

Nincs.

8. Mi a kedvenc itala?

A hangulatomtól függ.

9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?

Erre a kérdésre már válaszoltam.

10. Ki a kedvenc írója/költője?

Kende István László (1896-1992).

11. Ki a kedvenc festője?

Kalmár Csaba Endre (1884-1965).

12. Melyik a kedvenc filmje?

Jelenleg csak kedvenc filmsorozatom van.

13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?

Az adáshibáért, amikor odakint süt a nap.

14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?

Éva és Ádám.

15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?

Egy másik énemmel.

16. Kivel békülne ki a legszívesebben?

Akivel összevesztem, azzal biztosan nem.

17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?

Egyiket sem ismerem annyira, hogy csodálni tudjam.

18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?

A tömeggyilkosokat, az öngyilkosokat, a felbujtókat, a lefizethetőket, a hazugokat.

19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?

Azokat az önzetleneket, akik őszinték is.

20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?

Hímneműség, önzetlenség, hűség, őszinteség, jó humorérzék, bölcsesség, igazságérzet, segítőkészség, kedvesség, empátia, racionalitás, szerénység, kitartás, határozottság. Hasonlók.

21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?

Hogy nem született férfinak.

22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?

Érdekből még az éhségemet sem csillapítom.

23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?

Érdekből még az éhségemet sem csillapítom.

24. Mi az, amitől a legjobban fél?

Hogy egyszer érdekből kell majd csillapítanom az éhségemet.

25. Hol élne a legszívesebben?

Őszintén? Sehol.

26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?

Feladatok, elvárások, fájdalmak, országok, uralkodók, pénz és bestiák nélkül, egy reneszánsz várudvarban, rózsák között, tavasszal, a szerelmem ölében.

27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?

Igen.

28. Miben vagy kiben hisz Ön?

A csodákban.

29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?

Nem szeretném látni a saját síromat.

30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?

A születésem pillanatát.

31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?

A gyermekem megszületésének napját.

32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?

Hogy elbeszélgethessek a teremtővel.

33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?

A jóistenére.

+1

34. Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?

A jóistennek.

Periféria

Azt hiszem, a periférikus látásom a legjobb. Oldalra ugyanis mindig látok, ha rajtam van a szemüveg, ha nincs, nem is kell elmozdítanom a fejemet az illető irányba. Például percekkel korábban meglátom a kávéfoltot a szőnyegen, ha gépelés közben leverem a csészét magam mellől.

Megfigyeltem viszont, hogy előre szemüveggel is rosszul fókuszálok, mondhatnám azt is, hogy sehogyan sem. A legtöbb esetben csak tippelek, mert matektudásom csapnivaló, tehát még arra sem jó, hogy megsaccoljam, hány nap, hét, hónap, év kell ahhoz, hogy felismerjem, mi jön szembe velem.

Visszafelé azért könnyebb, mármint tekintgetni, persze segítséggel, ami lehet könyv, egyetemi jegyzet, tévéműsor, rádióadás, pletyka. A perspektivikus látásom azonban ilyen tekintetben is kifogástalan: nem szorul segédeszközökre.  

Érdek jobbról, balról

Mégis csak arcátlanság olyan okmánnyal belépni a Műcsarnokba, amin nagy betűkkel írja azt, hogy orbáni diktatúra. Meg azt, hogy ordináré budapestiek, kis betűkkel. És ehhez hasonlókat - mindenféleképpen. Arcátlan tett, de nem lehetetlen, sőt, inkább tűnik úgy, hogy a PIM ajtajai is kinyílnak, ha valamelyik liberális* határon túli előáll egy opportunista, politikailag tehát elkötelezett irodalmi gyűjteménnyel. Amolyan múltba tekintő, lankadó önvallomással, amely azt sugallná, ha tudná, hogy igen, én valóban tartok az enyéimhez, nem úgy, mint ti, akik csak tömegrendezvényeken, zászlólengetések közepette kiabáltok a nemzetről, ráadásul jelen időben, ám nem tesztek érte semmit. Azon kívül semmit, persze, hogy rontjátok a hitelét, szégyent hoztok rá. S ránk. 

No, nem akarok én itten megbántani senkit sem, mert írnak ők elég régóta és elég jól ahhoz, hogy ne zavarjanak. De ha nem ismerném, még elhinném neki, hogy azért kozmopolita, mert kolozsváriként az anyanyelvi hovatartozástól függetlenül szeret mindenkit (kivéve a fajtájukra büszkéket, akiktől túl sokat előmenetelében nem remélhet). És persze azt is elhinném neki, hogy az értelmiséginek kizárólag a kozmopolitizmus áll jól**. Nem is a kalap - fényellenzővel. 

Csak tán nem olvasott valamelyik híres orosz regényben arról, drága, hogy a szem a lélek tükre? Akkor miért húzza a szemébe azt az édes kis sapkáját?

Hihetetlen, hogy ezek után még mindig értékelem.   

*olyan transzszilván személy, aki csak abban az esetben vállalja magyarságát, ha esélye adódik megmutatnia magát Budapesten (mert különben akkor és ott figurázza ki népét, államfőjét és kormányát, amikor és ahol tudja***)

**hisz szerinte aki nem világpolgár, értelmiségi sem lehet

***és tényleg tragikus, hogy én érzem nevetségesnek magamat, ha leírom: nép, nemzet, államfő, kormány, mert ma a magyar mindazokat megbélyegzi, kigúnyolja, kineveti, akik valahová tartozónak érzik magukat, és naivan, tisztán, fonetikusan leírják, hogy nép, nemzet, államfő, kormány

Útbaigazítás

Képzeld el, hogy egy számodra idegen településen vagy, alighogy leszálltál a vonatról, megpróbálsz magabiztosnak tűnni, ezért figyelmesen követed a tömeget, nehogy eltévedjél. A tömeg megy is szépen előtted egy darabig, aztán hirtelen szétoszlik, te pedig magadra maradsz a tájékozatlanságoddal. Mit csinálsz ilyenkor? Általában eldöntöd, hogy a központba a legszélesebb és legegyenesebb út vezet, így hát elindulsz az egyetlen széles és egyenes úton, amely a nálad lévő térkép szerint is a Fő utcára vezet. Egy idő után azonban olyan érzésed támad, hogy rossz helyen jársz, mert ezen a szakaszon nincsenek járókelők, az autók pedig mind szembe jönnek veled. Egy villanásnyit pánikba esel, és úgy gondolod, két lehetőséged maradt: vagy visszamész az állomásig, vagy kerítesz egy helyi lakost, hogy tőle kérjél segítséget. De mivel senkivel sem találkozol, marad az egyes és a kettes változat kombinációja, vagyis visszatérsz az állomásra, hogy segítséget kérhess valakitől. Az egyik várakozó mosolyogva fogad. Hozzá fordulsz:

- Mondja, kérem, melyik út vezet a központba?

- A központba?

- A központba, igen.

- A városközpontba?

- Igen, kérem, útba tudna igazítani?

- Hát persze. Gyalog akar menni?

- Gyalog, igen. 

- Gyalog. Hm.

- Igen, gyalog. 

- Jó, akkor várjon egy kicsit. Azt mondja, hogy... Elég hosszú lesz az az út. De csak úgy mondom, ne értsen félre. Hö-hö.

- Nem számít, mindig gyalog megyek mindenhová.

- Aha. Szóval akkor figyeljen egy kicsit rám. Azt mondja, hogy... Tudja, ha autóval lenne, már megmondtam volna. Hő-hő.

- Hö-hö.  

- Akkor most magának el kell mennie a központig. Tudja mit, menjen végig ezen az úton, és már ott is van. 

- Ezen? De hisz erről jövök.

- Ja, akkor valamit félreértettem. Bocsásson meg. Hát nem a központba akar eljutni?

- De, de, igen, a központba. Gyalog.

- Gyalog, igen, értettem. Gyalog. Akkor mondom én magának, ezen az úton kell elindulnia. Csak ez az egy út vezet a központba. 

- Érdekes.

- Nem, nem, de azt előrebocsátom, fárasztó lesz magának odáig elgyalogolni. De van egy másik is. 

- Egy másik?

- Ja-ja. Attól függ, melyikhez akar eljutni.

- Mármint? Hogyhogy melyikhez?

- Tudja, kedves, itt két központ van. Magát melyik érdekli? Mert az ottaninak itt a közelben is van egy kirendeltsége.

- Miféle kirendeltsége?

- A Városházának. Két Városháza van. Egy nagyobb, meg egy kisebb. A nagyobbhoz ez visz ki.

- Ez a szemközti?

- Ja-ja, ezen ott kell elindulnia, látja? Elmegy a sárga házig, ott lefordul balra, aztán elmegy egészen a Molnár Kft.-ig. Ott lesz egy kis híd. Azon átmegy, majd követi a reklámtáblákat. Elgyalogol egészen a cukrászdáig. De vigyázzon, mert abból kettő lesz. Egy sárga és egy lentebb, a Halászé. Na, nem megy el a Halászig, hanem a zöld ház mögött (majd meglátja, lesz ott egy szép nagy zöld ház erkéllyel, és meg fog ijedni, mert van ott egy nagy kutya, s ha Jolán nincs odahaza, akkor a Marci eléggé haragos), szóval a zöld ház mögött lefordul jobbra. Tud követni? Szóval lefordul jobbra, megy vagy 300 métert előre, ott lesz egy lámpa. Egy jelzőlámpa, tudja. Na, a lámpa után balra kell letérnie, aztán végigmennie azon a hosszú, hosszú utcán, amit látni fog, egészen a patikáig. Na, onnan már nagyon egyszerű. Ott bárkit megkérdezhet, mert mindenki útba fogja tudni igazítani. 

- Ó, nagyon köszönöm.

- Szívesen, szívesen. De mondom, sokat-sokat kell mennie odáig.

- Nem baj, hozzá vagyok szokva.

- Na jó. Ja, várjon csak. Azt nem mondtam, hogy a patikáknál a piros keresztet keresse, ne a zöldet, mert a zöldben új nők dolgoznak, azok nem fogják tudni megmondani magának, hol van a központ. 

- Köszönöm szépen. Minden jót!

- Nagyon szívesen. És ha még javasolhatnék valamit(?): ha siet, akkor inkább erre menjen. Majd odébb megkérdez valakit, hol térjen le a Kossuthra, mert a Kossuthtól már tudja, mert elmagyaráztam. Ha mégsem boldogul, bárkit megkérdezhet, itt mindenki nagyon segítőkész. 

- Viszlát!

- Kezitcsókolom! Aztán ne feledje, amit mondtam. A patikáknál!

Egy biztos: a visszaút mindig rövidebb.

   

Eső

A vonaton többen is kinéznek az ablakon, majd a látottakról néhányan elbeszélgetnek.

B.: - Nézze csak, itt esett az eső!

N1.: - Tényleg. Tényleg esett.

B.: - Minden csupa tócsa.

N1.: - Tényleg.

B.: - Hogy nálunk miért nem tud esni? Itt talán jobb emberek élnek? 

N1.: - Ha-ha-ha. Úgy van, ahogy mondja.  

B.: - Na nézze már meg, mennyi eső esett itten. 

N2.: - A reggel, amikor a lányommal beszéltem telefonon, akkor mondta, hogy Budapesten zuhog.

B.:  - Ilyesmit. Pedig mennyire kéne az eső. Csak úgy áll itten a víz.

N1.: - És még fog esni.

N2.: - Bizony, bizony, nagyon úgy néz ki.

B.: - Na nézze már meg! Tócsa tócsa hátán.

N1.: - És be is van borulva.

Sz.: - Siófokon is zuhogott. 

N1.: - Na ne mondja!

Sz.: - Reggel, amikor eljöttem, csak úgy esett.

B.: - Mekkora víz!

N1.: - A lányommal mindjárt találkozom, és akkor majd elmeséli, mi volt. De mondta, amikor beszéltünk, hogy zuhog.

Sz.: - Siófokon tegnap is esett.

B.: - Nézze, itten már megint csepeg.

N1.: - Tényleg.

N2.: - Én nem látom. Hol?

N1.: - Szemerkél.

N2.: - Lehet, tudja, kicsit rossz a szemem.

B.: - Lesz ebből nagyobb eső is. 

Sz.: - Lesz, bemondták, hogy Siófokon is nagy esőzések várhatók.

N1.: - Esik, de meleg van.

N2.: - Most még igen, de szombatra lehűl.

N1.: - Én is hallottam a rádióban. Lehűl néhány fokkal az idő, de legalább nem fog esni. Úgy a legjobb, ha süt a nap, de nincs az a fülledt melegség.  

B.: - Csak nálunk nem tud esni. Hogy a fene vinné el!

Nyugdíjasok

A társadalmi jólét és az egymás iránti tisztelet csúcsa, amikor a nyugdíjas megpályázza a megye egyetlen állását. Aki még nem hatvan, hetven, ilyenkor kezdi elhinni, hogy már nagyon vén a mai világ dolgaihoz.

Feladat

Létezik-e olyan pillepalack, amit ha felnyitunk, nem ömlik ránk a benne lévő bubis víz 60 százaléka?

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy ilyen palackot.

Paradigma

El tudná valaki magyarázni, mi a paradigma?

Könnyítésül: paradigma

A gulyásszocializmus doktorai

Ez egy vicc, mert az egyik ex-opponens, aki ma már kutató és tudós, azt mondja, a PhD-k megszületése előtt elég volt leadni egy papírköteget, magasba emelni a vörös zászlót, és úgy tartani egy ideig ahhoz, hogy a bizottság jóváhagyja az egyetemi doktor cím viselését. Ha tehát Kiss Márti csillagász ma benyújtott egy esszét a kukoricatermesztésről, utána pedig lenyelette az opponensekkel meg ezek barátaival azt is, hogy ő ideológiailag perfekt, akkor holnaptól őt doktornak (Dr. Kiss Mártinak) nevezték. 

Ettől függetlenül, ill. evvel az eljárással párhuzamosan az orvos is megkapta a rövidítést, csakhogy tőle többet vártak el egy esszé megírásánál, a rendszerrel szembeni főhajtásnál, és többet annál, amit a mindenkori jogásznak fel kell mutatnia ahhoz, hogy praktizálhasson. 

Senki sem titkolta: azért, mert az orvosi és a jogi szakma jövedelmező.

De álljunk is meg itt egy szóra, javasolja az ex-opponens, mivel aki ma PhD-s akar lenni, például azért, hogy többet keressen, vagy azért, hogy megtarthassa a tanári katedráját a óvónőképzőn, azt többnyire a gulyásszocializmus doktorai teszik mérlegre.

Akinek mindez nem tetszik, és nem kíván elégedetlenül, esetleg elégedetlenségben meghalni, mert lenni szeretne valaki a tömegben, olyan valaki, akit a halál beálltát követően is a nevén neveznek, forduljon az MTÁ-hoz, sugalmazza az asszony. Kevesebb pénzbe kerül, ám megér egy próbát. Szerinte.

Vadak a tó fokán

Leülni a folyópartra, rá a macskára, a macska puha testére, s ott megülni, okkal ülni ott a legjobb, a legjobb, ami érheti az embert, ha szépen süt a nap május valahányadikán. Vagyis ma. Te a parton, a part a folyó mellett, a nap feletted, a macska puha teste alattad, a szőrös farka a szádban, ott csapdos jobbra-balra, amitől olyan érzésed támad, mintha mosná valaki a fogsorod, pucolná szélesen csodálkozó szádat a bokacipős fodrásznő karosszékében. Nála, mert csak nála tolnak puhaságot a feneked alá, kivéve a konyhát, de a konyhában nem száll annyi szőr körülötted, hogy még érezd is; hogy érezd, mennyire szúrja acélszínű fogtöméseid, főleg ha nincsen macskád. Legalábbis nem látod. Nem látod sem a szőrt, sem a macskát a szomszéd konyhaasztalán, amint beleköp a levesébe.

Legyen bármilyen is, támadjanak bármiféle gondolataid is, muszáj ezt tenned, mert a folyóban, a csak kicsit bűzlő szép zöld löttyben ott a vadkacsamama, mellette a vadkacsababák tarka serege. Rohannak, futnak, siklanak a víztükrön, követni sem tudod őket a tekinteteddel, te pedig csak hümmögsz, nyelsz, hümmögsz és nyelsz, honnan ez a gyorsaság. 

De jó is lenne, ha a macska farkának nem kéne belelógnia a szádba. Hanem csak simán ülhetnél a füvön, néznéd a korizókat. De inkább elviseled, mintsem hogy lenyeljék őket, pont őket, az egyetleneket, akik időnként megszépítenek. Megkímélnek az összeomlástól, amikor kimész a partra, hogy megmentsd szerethető kis családjukat a ravasz cicától.

Szemközt egy lemustrált horgász legyezget, akasztgat, dobigál, a legszívesebben ráülnél. Megtaposnád, ha puhátlan lenne a teste. Ám hat méter távolságból is kiszagolod, fizikumát dohánylevelek, parafadugók, kupicák gyurmásítják. 

És te tudod, hogy nem szabadna felügyelet nélkül hagynod a drágákat éjjelre.

Konferencia 1., 2., 3., 4.

1. 4 órája
   

   Milyen jó, hogy a konferenciákon kívül is van élet, sőt, a tanácstermek, aulamagnák küszöbén túl kezdődik a valódi, a szerethető. Halálközeli élményt képes generálni, amikor naponta 5-6 szimpózium hírét küldik ki villámpostán az embernek. Mi a fenét csináljak velük? Legalább ingyenesek lennének... De hát mindig az olyan ostobaságokat, mint amilyen a sznobizmus, árulják a legtöbb pénzért. Egyébként is: a tyúkhúslevesen élő, kertészkedő, krimiket olvasó, kötelező előadásokat csak ritkán tartó tudósokat szeretem.

   
   

   3 órája

   Az álláspontom semmit sem változott, csak azt nem tudom megfejteni, mit jelent a virágocska a 4 órával előtti bejegyzésem előtt. Talán azt, hogy ez lenne az első véleménynyilvánításom? Az első ebben az ügyben.

   Talán. Nehéz visszatekinteni, ha nem csavarható le a nyak.

   
   

   2 órája

   A délelőtti 5-6 értesítéshez újabbak csatlakoztak. Programom elméletileg most már annyi, hogy szelektálnom kellene, anélkül viszont, hogy kizárnám magamat a fontos csatornákról.

   Elővigyázatosságból már megnéztem, kik és hány évesen vannak ezekre feliratkozva, s persze azzal a céllal, jó lenne-e nekem, ha őket elveszíteném. Ezt a válogatást - kásztingolást - néhányszor már végigjátszottam, de mindannyiszor arra jutottam, hasznosabb lenne, ha elkérném az illetők telefonszámait, mert azt kétlem, hogy naponta felhívnának többször is konferencia-ügyben. Bár tőlük kitelne. Akinek egynél számosabb készüléke van, az ugyanis nehezen tartja nyilván, kivel mikor miről beszélt. 

   
   

   1 órája

   Vehemensen összevesztem egy hölggyel, akitől még sosem kaptam meghívót, de aki azért jött be hozzánk, hogy konferenciát szervezzen. Mindenkinek. Úgyhogy megelőztem, és szerveztem neki egy kis konferenciát. Szerintem most nagyon boldog lehet, mert amúgy is az. Látom a haján.

Szerepcsere

A múlt hét a nemeké volt, vagyis a tagadásoké, a mostani a munkáé. Sokat tehát nem javult a helyzet, talán csak annyiban, hogy változatosabb lett, hisz a munkára időnként lehet igent is mondani, mert ettől még senki sem fog megharagudni.

Bár ezért a kijelentésért sem tenném tűzbe a kezem. A jelen állás ugyanis pont ennek az ellenkezőjét bizonyítja. 

Vegyünk csak egy példát.

Ha az utcaseprő hirtelen bekattan, ami azt jelenti, hogy postásnak kezdi képzelni magát, és leellenőrzi az összes keze ügyébe kerülő levelet, küldeményt, biztosan szerez magának néhány ellenséget. 

Ám ha a postásra jön rá, hogy ő az utcaseprő, s a levélkihordás helyett inkább a szemetet tünteti el az útjából, a sajátjából és a közösségéből, de legfőképpen a sajátjából, annak már kampányszaga van, hisz/és mindenki szeretni fogja. 

Túl sok logika ugyan nincs a szerepcserében, mivel a papír alapú levelezés kiment a divatból, műanyagseprűvel pedig nem igazán alkalmas, kellemes közteret takarítani. Az utcaseprő azonban épp emiatt akar kiszúrni a postással. 

Nem szeretem

a teát tejjel 
az uborkát málnaszörppel
a sonkát édes tejszínhabbal
a kötött pulóvert lakcipővel
a selyemblúzt szövetszoknyával
a csíkosat virágmintással
a horgolt terítőt kristályvázával
a perzsaszőnyeget bokállyal
az aranygyűrűket műkörmökkel
a karikagyűrűt karikagyűrűvel
a fiút fiúval
a nőset hajadonnal
a kakast a pelikánnal
a páros rímet páratlannal
az á-t az á-val
a pirosat a barnával
a hazugságot az ostobasággal
a munkaundort nagy fizetéssel
a kétoldalit
a multikulturális dilettantizmust
a kalapálást kalapács nélkül
a hegedűt húr nélkül
a tengert hajó nélkül
a sajtot luk nélkül
a parkot fű nélkül
az erdőt fa nélkül
a mennyországot isten nélkül
a szövegelést pont nélkül.

Időutazás

Mindentől, de főként az időtől függetlenül tegnap délután 5 óra előtt tíz perccel egy számomra ismeretlen számról állítólag felhívott valaki (azért mondom, állítólag, mert a csörgést biza nem hallottam), majd - se perc múlva - a telefonszolgáltató értesítést küldött arról, hogy 2012. április 16-án volt egy nem fogadott hívásom. Előbb csak a tizenhatodika tűnt fel, később viszont már az áprilisban is kételkedni kezdtem, mi több, a májusban is, miután megnéztem a naptárt, illetve a térképet. Utóbbit a biztonság kedvéért. Aztán rájöttem, még mindig jobb így, mintha arról tájékoztatott volna a robot, hogy 2012. június 20-án beszélni szeretett volna velem valaki.

Amúgy: vagy a készülékem, vagy az énem zavarodott meg, hisz csak úgy, észrevétlenül két óra tizenvalahány perc is eltűnt az életemből, tehát nem csupán több, mint egy hónap. (Ha tehát azt tapasztaljátok, hogy egyre csak fiatalodok, kérlek, azonnal forduljatok orvoshoz.)

Birge, bige, szőr és Mary

VAN VALAMI, amit nagyon utálok a férfiakon. Nem egyéb ez, mint a tetkó. A nagyon tetkó. A tutira megmutatom tetkó. Az a tetkó, amely büszkén villan ki nyaranta a lúdbőrös combikákon kalimpáló színes-mintás gattyagatya alól. És ha még szőrtelen is, esetleg medveszőrös az a kövér vagy sovány láb, amelyre a teljes Csillagok háborúja felkerült tintakékkel, illetve kiegészült a városszéli napraforgó-földdel, sőt, még a káplán juhaival és birkáival is, no meg a templomtornyot díszítő feszület hasonmásával, illetve a passióval, akkor egyenesen gutaütést kapok. 

(Persze az is nagyon megható, ha a vastag szőrös lábikót csupán egy-két szerény szívecske, pillangócska, két női MELLI, a csajszi muffja vagy a helyi arab sejk csónakjának horgonyocskája színesíti.) 

Fokozni ezt már csak a gumipapuccsal tudják, avval a fajtával, amelynek már a tavalyelőtt elfogyott a talpa a sok sörsúlyú bicegéstől. 

És maradt helyette a retek&a repedt sarok.

Na de mindegy, mit számít mindez, ha az illetőnek színarannyal, -ból írja a nyakán, hogy Vittorio?

 

   Ez is gyönyörű!

Tűz és víz. Szawassze

Zündzsübarduag, ki a tűz istensége volt, egy szép napon azt javasolta az értelem és a lelkek istenének, olyan embert teremtsen, aki a parázson fizomeget süt és imádja teremtőjét.

Válaszképpen Isten hajnalban megteremtette Szawasszet*, Zündzsübarduag pedig megedzette: előbb tűzben, aztán vízben.

Ezt követően Szawassze kovácsműhelyt rendezett be magának, nyílhegyeket gyártott és vadászott.

Egyszer, amint épp vad után kajtatott, fehér szarvasra bukkant. Rálőtt, de az állat hirtelen hasra feküdt, így a nyíl elrepült fölötte. Szawassze a nyomába vetette magát, minekutána eljutott a Forgótóhoz, amelyben a víz urai, a donbettirek** laktak, akiknek a szarvas volt az anyjuk. Szawassze addig ólálkodott körülöttük, amíg beleszeretett az öreg donbettir és a szarvas lányába, akit végül feleségül vett. Három fiuk született: ők lettek a nartok ősatyái.

A vén donbettir lánya, Dzaressza ettől eltérő szerepkörben is megőrződött a történelmi emlékezetben, hisz holló képében ő lopta el a nartok aranyalmáját.
 
*Szawassze: Hajnalcsillag, avagy a tűztől született
**don: víz, donbettir: a víz teremtője

  

  

Kávéval mérgeznek

És szennyeznek. Szennyeznek lelkileg. 

Mert amúgy nem iszom a kávét, csak reggel. De amikor úgy kelek fel, mint ma, hogy egyetlen percet sem aludtam, akkor már a kávé sem segít rajtam, és annak a biztonsága sem, hogy öt nap múlva ismét szombat, és nem szükséges hatkor kivergődni az ágyból. 

Addig viszont valahogy ki kéne bírni, s úgy kibírni, hogy a hétfő kialvatlanul indul, mert valaki koffeint kevert este a kakaómba, amitől most igazoltan kóválygok, mert határozott, tudatos magatartást a jelenlegi állapotom nem eredményezhet.

(Jut eszembe: vajon milyen a kamilla tea kávéval? Nagyon elszíneződne a keveréstől?)

Ilyenkor igazán hasznos lenne otthon maradni, otthon aludni egy jót. Ha itt lenne a vezérhím, akitől a többi hím megengedte, hogy elkérezkedjek, meg is tenném. 

Ám ez lehetetlen, sőt, több ennél, mert semmi ez egész, ha azt veszem figyelembe, hogy a kábultságomat megfejeli a szándékos kiéheztetésem ("nem hiszem, hogy jót tenne a napi fél kiló fagyi", jóllehet súlyban nem sokkal vagyok több egy ötödikesnél), a rám erőszakolt önkielégítés ("a gyerek sok pénzbe kerülne, jelenleg nem engedhetjük meg magunknak", mintha előttem állna még vagy száz esztendő), vagy a kérlek, adjál kölcsön tizedikéig már-már unalomig ismételt szólama. 

Öt és fél év, talán hat is már. Ha viszont összeszámolom, hányszor aludtam át az éjszakát, előfordulhat, hogy a hetediken is túl vagyok.

És mit tehet a szenvedő fél mindez ellen, ha nő, kapcsolatok nélküli, s mondjuk ki: fél, mert gyenge? Panaszt nyújthat be az Esélyegyenlőtlenség Hivatalához, a mennyei atyához és Szűz Máriához, akit némelykor Teréz anyának hívnak, máskor Csernusnak. Vagy elviselhet még 4x6,5 esztendőt, amennyiben nincs kedve egymagában visszaszámolni.

Szerencsére zuhogott az eső, aztán a madarak is nótázni kezdtek, így legalább volt mit hallgatnom.

Nem a valóságokról

Meglepetésemre telefonon keresett meg az egyik régi rossz ismerősöm, hogy a távolból megkérdezze, miről fog szólni a regényem, és hajlandó lennék-e erről egy interjú keretében is beszélni. Érdeklődését nem tudtam, mire vélni, egyfelől azért nem, mert xxxxxx xx xxxx, xxx xxxxx*, másfelől pedig xxx xxxxxxxx, xxxxx xxx**. Úgy éreztem, a leghelyesebb az lenne, ha elküldeném a fészkes fenébe, mégis visszakérdeztem, melyik könyvemre gondol?, mert jelenleg több párhuzamos történeten, projekten is dolgozok, mire ő csalódottan hallgatott bele a kagylóba. 

Aztán felvilágosítottam, hogy a hamarosan megjelenő kiadvány, amelyről érdeklődik, sokak szerint lófing lesz a szélben, mert nincsenek benne sem bukások, sem kiábrándulások, sem élők, sem holtak, sőt, a valósággal még köszönő viszonyban sincs, hisz például az is kimaradt belőle, hogy 2006. február 5-től 2006. augusztus 25-ig szerelmes voltam egy villanyszerelőbe, lévén, hogy én sem szerepelek benne. Az viszont már előfordulhat, hogy holnap reggel, miután felébredek, azonnal átírom, a vezérfonalat pedig a tegnap köré fogom kifeszíteni, amikor is pénz nélkül mentem le vásárolni, mégsem ripakodtak rám a kasszánál. Akkor sem, amikor kiderült, hiába állították ki a nevemre a kért számlát. Nem, mert a főgóré rájuk parancsolt, hogy a vevőkkel csak finoman, kedvesen, mert ha nem, páros lábbal rúgja ki őket, mint a macskát szarni. 

Ja, s egyszínű vászonborítója lesz, nem 3D-s díszkötése.

Az illető valószínűleg most azt hiszi, hülyére vettem, pedig dehogy. Én csak a színtiszta igazságot mondtam fel neki, mint hajdanán 

• a jó tanuló 
• a leckét 
• a tanárnak 
• az iskolában.

*mert egyelőre nem vagyok fekvő betege a megyei kórház intenzív osztályának

**azért nem, mert amíg ott éltem a közelében, folyton balra bukott a feje, ha a jobb vállamat súrolta, miközben elhaladtunk egymást mellett

A kutya, ha nemzetiségi

A kutya, ha alán, emberi tulajdonságokkal bír, többek között hosszú, 2 ezer éves történelemmel, ha hinni lehet a forrásoknak*. Eredetileg ugyanis asszír volt, aztán tibeti lett, majd szkíta, hun, gót. És így tovább, amíg végleg el nem alánosodott**. Ennek megfelelően jellemző tulajdonsága nem a szépségében*** rejlik, hanem a munkaszeretetében, ami kb. annyit jelent, hogy ő szabja meg a maga számára, mi az, amit szeretnie kell, és mi az, amit nem.

Továbbá: pontosan tudja, miként lehet úgy elfogni a hegyi tehenet, hogy ne essék kár benne****. Természetesen a fülébe csimpaszkodva, s rajta maradva mindaddig, amíg a pásztor elő nem kerül, és meg nem kötözi a marhát (legalább az egyiket). 

A már említett szakirodalomnak megfelelően***** az alán eb hihetetlen bátorsággal és nemes lélekkel van megáldva, többek között életet kioltó agyarakkal******. Következésképp: kiegyensúlyozott, nyugodt és erős kutyafajta, de hű, odaadó, gyöngéd is képes lenni, engedelmes a családon belül. Kinezológusok állítják róla, hogy szívós és igénytelen, ám (vagy pont emiatt) szobakutyaként nem tartható. Egyebek mellett azért sem, mert az állatoknak ugyan jó barátja, az ismeretlenekkel szemben viszont bizalmatlan.  

*titkosított

**bizonyos források szerint erőszakos asszimilációnak voltak kitéve, Spanyolországban például aláno-spanyoloknak, illetve spanyol alánoknak nevezik őket

***az alán ebről elsőként Goya készített részletes rajzolatot

****a történelem folyamán néhány példányukért többet fizettek, mint egy katonáért

*****Igazságos Alfonz király a 11. században a következőket jegyezte fel: "Az alán kutya nem azért harap, mert éhes, hanem azért, mert a természete megköveteli tőle, hogy levadássza mindazt, ami mozog."

******ibidem

Együtt nézni

Heten béreljük a lakást, hogy heteződjék az összeg, de csak hatan lakunk benne, így általában hatan nézünk esténként tévét, mind ugyanabban az időben, a dokit közösen.

A következő személyek nézik tehát együtt a tévét:

• „A”, aki informatikus(a egy multinak) és jól keres. Ő programozás közben nézi a tévét, néha nagyon dühösen.
• „B”, aki zenész és tűrhetően keres. Ő fülhallgatóval és gitározva nézi a tévét, néha énekszóval is kíséri magát.
• „C”, aki filmszínész. Ő a hetedik, őt is szoktuk nézni, mi, otthonülők.
• „D”, aki fogtechnikus egy magánklinikán és halálra keresi magát. Ő műfogsor-készítés közben nézi a tévét, néha le is teszteli rajtunk két keze munkájának gyöngyfogsorait.
• „E”, aki állatidomár egy grófnál, állítólag önkéntes, alapítványi pénzekből éldegél, akár egy herceg. Ő a kutyáit kefélgetve nézi a tévét, néha ugatni is szokott.
• „F”, aki fodrásznő ♥, belőlünk és általunk él, mi tartjuk el. Ő úgy nézi a tévét, hogy közben bennünket fésülget, felváltva, esetleg két főt párhuzamosan.
• „G”, aki én lennék, hírlapíró és rikkancs, fizum hol van, hol nincs, de megvagyok (mert nyilván akad egyéb eladnivalóm is hébe-hóba, pluszmelóm, közölnivalóm a lappal). Én a többieket hallgatva nézem a tévét.

Stílus

Újabban a férfiakat ábrázoló fotóimat is igen gyakran előveszem (tudniillik gyűjtő vagyok - ha ezt valaki még nem tudná -, hangyaszorgalommal töltögetem le a jónak tűnő fényképeket a netről), azokat, amelyeket eddig még soha. Érdekes viszont, hogy nem az érdekel velük kapcsolatban, szép-e a fogsoruk (jóllehet a képeken ritkán vigyorognak), egyenes-e a lábuk (jóllehet a képeimen ritkán pózolnak rövidnadrágban), van-e sörhasuk (jóllehet a legtöbbször elrejtik), hanem azt, milyen a rajtuk lévő öltöny, ing, cipő, meglehetne-e velük jelenni színházban, hangversenyen, könyvbemutatón. Nem mintha a ruházatuk bármit is elárulna az intelligenciájukról, ám egy icike-picikét azért mégis megmutat belőlük. Például azt, hogy milyen beosztásban dolgozhatnak, kis szerencsével pedig még azt is, hol. Mert attól, hogy az illető orvos vagy ügyvéd, esetleg filmcsillag, nem biztos, hogy szívesen hallgatja Brahms-ot, de ha egy second hand-ben vásárolt farmer van rajta (árcédulával), akkor biztosan elkísérne engem bárhová bármikor (lévén, hogy nem vagyok az a fajta, aki bárhová, bármire beül nézőnek-hallgatónak).   

Az utcán viszont nem szoktam ezekkel a muksókkal összefutni, s csak azóta nézegetem őket a fotóimon, amióta ritkábban járok előadásokra. Félek ugyanis, hogy jóvátehetetlenül elromlik az emberismeretem, bocsánat, a stílusom, ezt igyekszem rendszeresen megelőzni.