Kívánság

K. tegnap előrejelezte, hogy vásárolni fog. Kicsit meghökkentem, mert mi mást is tehettem volna. Aztán felsoroltam, mit hozzon, ha már megkérdezte.

- Sót, csipeszt, Axe-t, két krumplit, antioxidánst, kollagént, Biovant, margarétát, ob-ét, köményt, marcipánt, gombostűket, tűket a varrógépbe, Tix-et, calgont, függönytartót, mozsárt, almát, kekszet, sovány tehéntúrót, gyűszűt, szilikont a cipőm sarkára. Kb. ennyit - mondtam, és megtöröltem a kezemet a húsvétról visszamaradt szalvétába.

- No de milyen kollagént? - kérdezte tágra nyílott pupillákkal, én meg majd elájultam, mert erre a kérdésre végképp nem számítottam. Jóllehet azon se csodálkoztam volna, ha afelől érdeklődik, milyen színű Tix-et. - És petrezselymet?

Többet nem beszéltem vele aznap.

Másnap reggel, amint kinéztem az ablakon, azt láttam, hogy K. hosszú léceket csavaroz össze. A kávé mellett - minden zord fogadalmam ellenére - muszáj volt tőle megérdeklődnöm, mit csinál. 

- Csónakot!

- Csónakot.

- Igen, drágám, csónakot. 

- Igaz, hogy a tenger habjai már a küszöböt nyalogatják... De azt meg minek?   

- Hogy minek? Hát nem csónakot kértél tőlem tegnap?

Erre kicsit összeráncoltam a homlokomat, mert egyáltalán nem emlékeztem arra, hogy csónakot is kértem. Ám nem kellett sokáig gondolkodnom, mert K. újból megszólalt, amit szintén furcsállottam.

- Azt eszeltem ki, hogy megleplek valamivel. A csónakra gondoltam.

- Arra ott?

- Talán nem tetszik?

- Ó, dehogynem! Bár innen szemlélve inkább egy hatalmas koporsóra hasonlít.

- A többi benne lesz.

Hogy mi volt a többi, sosem tudom már meg, mert K. építménye még az éjjel, közvetlenül az első bejárató próba után szétesett és elmerült. Másnap ismét nagyon dühös voltam rá, mert se elmosogatni nem tudtam, se megfőzni az ebédet, se megvarrni a zoknijait, se kiteregetni a kimosott ruhákat, se a függönyt feltenni a helyére, se kimenni a partig, hogy megtekintsem a nekem szánt meglepetés  maradványait, mert szilikonbetét (de főként arctunning) nélkül képtelen voltam felvenni a cipőmet, annyira felsértette pár napja a sarkamat paradicsom-passzírozás közben. K. azonban csak hahotázott a hársfa alatt, az árnyékban, és bizton állította, hogy mindent megvett abból, amit a baleset előtti napon megrendeltem.

Fekete nap

Ezt sem fogom megbocsátani magamnak.

Főnyeremény

Gratulálunk!

Kedves Hunfalvy Délibáb!

Ön a szerencsés kiválasztottak egyike!

Most rendkívül kedvező áron Öné lehet a Pönnyi Vénlányok Klub 890.999 Ft. értékű

óriási kezdőcsomagja:

• egy szép és praktikus lovaglókesztyűvel, illetve a hozzá illő lovaglózoknival
• egy izgalmas kalandregénnyel
• egy lovas tesztkönyvvel
• a Pönnyi Vénlányok c. öt és félévente megjelenő periodikával
• és még több kisebb ajándékkal (1 db. tompa végű horgolótűvel, több éves szakmai  tapasztalattal rendelkező virághagymákkal, ½ db. kicsírázott biobabverővel, 0,56 db. foltos/stoppolt köténykével, 3 db. bölcsisek által gyártott papírlocsolóval, akár több db., lignittel működő favasalóval).

(+182.999 Ft. csomagolási és postaköltség)

Bátran mondja el véleményét, mi meghallgatjuk és figyelembe vesszük, mert számunkra a vásárlók érdekei a legfontosabbak!

Tetszik        Megosztás

 

Kedves forgalmazók, tisztelt cég! Köszönöm szépen nagylelkűségüket, kipróbáltam! Felbecsülhetetlen hiányossága azonban az ajándékpakknak, hogy nem írták rá a csomagolásra a mosás kritériumait. És ezt nem panaszképpen írom, hanem elkeseredésemben, amelyet saját magamnak okoztam figyelmetlenségemmel. Hisz miután kivettem a lovaglózoknit a vízből, e-mailben értesítettek, hogy benne volt a főnyeremény. Sajnálom, nem akartam Önöknek csalódást okozni.

5FH KjghjfHJ 35Jhl L

Rám miért nem mondják, hogy CSINI VAGY?

Összeszámolta-e már valaki, hogy naponta hányszor íródik le a közösségi portálokra fellökött képek alá, hogy SZÉP VAGY, SZÉPEK, ARANYOSAK VAGYTOK??? Nem??? Pedig nagyon egyszerű: csak meg kell szorozni a feliratkozottak vagy tagok számát 165-tel/tizedmásodperc!! Kb. /"

Nos, én bármit is töltök fel, egyetlen ilyen megjegyzést sem kapok. .-( Talán emiatt nincs étvágyam. <> Az embert kell, hogy szeressék ahhoz, hogy le tudjon nyelni reggelente legalább négy szelet paradicsomot."/

Ma például kiraktam a face-oldalamra egy szupi kis fotót, reggel fél hétkor! Még azt is aláírtam, hogy saját készítésű kép, mert abban reménykedtem, hogy így hatásosabb lesz. Egy fa ----, mostanáig nem értékelte senki. s/ Pedig a kedvenc zöld ruhám van rajtam (amit a 10. szülinapomra kaptam a kereszpap'mt=l keresztpapámtól, és kizárólag erre az alkalomra kotortam elő a szekrényből** {sajnos néhány flitter lehullott róla}), és még a tükörben is látszom, vagyis kétszer ugyanazon a fotón, mivel a fürdőszobában kaptam le magamat a 4568-es Nyókiámmal*** (amint a tükörben tükröződöm).

Jaja, azt hiszem, épp az a baj, hogy túlságosan művésziesre sikeredett a felvétel. xp A barátaim ugyanis inkább a plázzás képeket lájkolják, ahol a fényhatások miatt mindenkinek ötször hosszabbnak tűnik a lába, mint amilyen valójában. Ezen a képen sajnos rövidnek és vastagnak néznek ki a combjaim, mert csak felülnézetből tudtam magamat lekapni. :-o((( De pont emiatt a szerkóm is sokkal rövidebbnek fest... :))) :P XD ***

Niky is látta már rajtam ezt a cuccot, be is jött neki, azt mondta, hogy nagyon dögös vagyok benne, főként a melleim ;) ;) ;). Ő az egyetlen, aki tegnap empátiából megcsörgetett azzal, hogy menjek el vele shoppingolni, utána meghív egy mentás koktélra. Azt is hozzátette, hogy kibaxotul szexis a hangom. Inkább léptem volna le vele... :((

Ha van esetleg erről a témáról más elképzelésetek, mármint arról, hogy miért nem tartanak szépnek, csininek vagy cukinak a netes haverjaim, plíz, írjátok meg, mert nagyon el vagyok kenődve.

Reggeli, újból

Ma négy szelet paradicsomot és egy vékonyka szelet sajtot kaptam reggelire. Előbb a kánikulára gyanakodtam, aztán a második emeletre, egészen pontosan arra, hogy bizonyára túl magasan lakom ahhoz, hogy egy kiadósabb étrendet fel lehessen nekem szállítani. Persze időközben okként a rovarinvázió is megfordult a fejemben, mert ha az ember alvás helyett egész éjjel a szárnyas jószágokat csapkodja és kerülgeti, nincs kedve felszeletelni a kolbászt meg a kenyeret. De még a joghurtot sem.

- Bünti? 

- Nem, nem, nem.

- Talán felszedtem néhány dekát?

- Ó, nem. 

- Hát akkor?

- A nyugatiak is ezt eszik, illetve ennyit fogyasztanak reggelire. Azt mondják, így egészséges.

- Hány éves korban?

Kísérlet egy fotográfia elkészítésére

Régi álmom, hogy valaki lefotózzon, amint a hátamon fekszem a virágos mezőn. A vággyal együtt a hát eddig is megvolt, újabban a virágos mező is hozzácsapódott, csupán a fotográfus hiányzott, bár volt róla némi elképzelésem. Le-föl sétálgattam ezért a folyóparton, arra számítva, hogy majd csak találok valakit, aki hasonlít hozzá és elvállalja a feladatot. Ekkor láttam meg a horgászt, akitől megkérdeztem, hajlandó-e.

- Persze, persze, hölgyem, hisz ráérek, hehe. De lenne egy kérésem.

- Igen, tessék. Mi lenne az?

- Lekapom, de csak egy feltétellel. Mondhatom?

- Hát persze, mondja csak bátran.

- Lekapom kiskegyedet, ha készít rólam egy képet a hallal.

- Ez csak természetes.

És ezennel én is beálltam lesállásba, hogy el ne veszítsem a pillanatot, amikor a férfi botján feltűnik a hal. Vártam egy órát, vártam kettőt, hármat, négyet, mígnem aztán ficánkolni kezdett a damil. Ekkor minden megváltozott, mert az illető megpróbálkozott kihúzni a potykát a vízből, a sodrás azonban elvitte a botját. Elvitte a hallal együtt. 

Ha csak a botot vitte volna el, nem lett volna akkora a tragédia, mint amekkora lett. 

Szóval egy másik önkéntes után kellett néznem.

Néhány órás keresgélés után szembe jött velem a napsütötte sétányon egy huszonéves forma srác, jó kopasz, hatalmas csúnya kutyával az oldalán. Gondoltam, teszek egy próbát. Megszólítottam.

- Jaja, megcsinálom, ha maga is csinál rólam egyet Tarral. Adja ide!

Ám miközben oda akartam neki adni a gépet, amint kérte, az eb kirángatta magát a fickó szorításából, hogy teljes erőből nekem ugorjon. Ezt azonban nem engedhettem meg magamnak, inkább nekieredtem az útnak, amilyen gyorsan csak tudtam. A kutya utánam, a kutya után meg a tag világító tarkójával és a gépemmel. Amint így rohantunk egymás után a parton, kiszúrtam a távolban egy sötét foltot, amely minden bizonnyal  hatalmas sebességgel közelített felém, hörögve, morogva, hisz egyre dagadtabb, szőrösebb, hangosabb és négylábú lett. Nos, mi legyen, tétováztam pár percig, de végül az idő szorításában úgy döntöttem, visszafordulok, mert a hátam mögötti dög néhány milliméterrel szimpatikusabbnak látszott a szemköztinél. Mégiscsak. De amint hirtelen irányt váltottam, Tar nagyon megijedhetett, mert azonnal megpördült maga körül, majd pont az ellenkező irányba kezdett el szaladni, fogcsikorgatva, a gazdája felé. Ere már a kopasznak is inába szállhatott a bátorsága, ő is bevette a 180 fokos kanyart, és kezében a gépemmel legelöl kezdett futni, mindnyájunk előtt. 

Azóta is futunk, és vélhetően futni fogunk mindaddig, amíg fel nem tűnik előttünk, az út végén a leghatalmasabb, legveszedelmesebb, legtöbb lábú, legordibálósabb modell mindnyájunk közül.

Őszintén sajnálom, hogy még nem készült el a fotó, amit most meg akartam nektek mutatni.

Szemét

Főváros

- Halló, halló! Főváros?

- Igen, kérem, mondja.

- Jónapot kívánok!

- Miben segíthetünk?

- Azt szeretném megkérdezni, hogy a Rottenbiller utcán mikor takarítanak?

- Tegnap jártak a szemetesek a Rottenbilleren, ha nem tévedek.

- Tegnap?

- Hát maga hol lakik?

- A Rottenbilleren.

- Akkor hogyhogy nem tudja?

- Azért nem tudom, hölgyem, mert a tegnap költöztem ide.

- Akkor kérdezze meg a szomszédait. Vagy azt sem tudja, hogy ők hol laknak?

- De, de. De amíg kapok szomszédokat, hová vigyem a szemetemet?

- Na de ez már tényleg felháborító! Hívja fel az információt. 56645864565488265877877535413.

Puff.

Információ

- Jó napot kívánok!

- Jó napot. Tessék. 

- Én a Rottenbilleren lakom, most költöztem oda, a tegnap, nemrég beszéltem a Fővárossal, és ők azt mondták, kérdezzem meg Önöktől, hová vigyem a szemetemet, mert a mi utcánkból a tegnap elvitték.

- De mi a kérdés, hölgyem?

- Hát az, hogy hová vigyem a szemetemet?

- Ugyan, kérem, maga viccel.

- Nem, tényleg tudni szeretném, nem tarthatom a lakásban.

- Hát akkor várja meg, amíg érte mennek a szemetesek. Legközelebb mikor mennek arra?

- Sajnos nem tudom.

- Istenem, istenem. Hány éves maga?

- 29.

- És huszonkilenc éves fejjel nem tudja, mikor takarítanak az utcájában?!

- Mondom, hogy tegnap költöztem oda.

- Na de azóta igazán megkérdezhette volna valakitől. Én most mit mondjak magának?

- Azt szeretném csak tudni, hová vihetem a háztartási hulladékomat. A konzervdobozt, a teafiltert, a kenyérmorzsát, mert köztérre tilos ilyeneket kivinni. A Főváros azt mondta, kérdezzem meg ezen a számon.

- Tudja, mit, kérdezze meg tőlük! Ne legyen ennyire naiv! Nem vette észre, hogy csak a hülyét járatják magával! A viszonthallásra. Még ilyet!

Puff.

Utca

- Álljon meg azonnal! Rendőrség!

- Tessék?

- Jól hallotta, álljon meg! Ha a harmadik felszólításra sem áll meg, lövünk. 

- Jó, jó, megállok. Most, most megállok.

- Rendben. Kulcsolja össze a kezeit a tarkóján, majd szép lassan forduljon meg.

- Jó, lassan, lassan megfordulok.

- Állj! Ne mozdulj, hallotta, lassan! És ne pofázzon annyit! Pofa be, kuss!

- Lassan.

- Rendben. Feküdjön hasra, de ne nézzen se jobbra, se balra. Jól van. Most tisztán, érthetően válaszoljon a kérdéseinkre. Numero uno: hová viszi azt a csomagot?

- A sze-sze-szeméttelepre.

- A szeméttelepre, he? Még hülyének is néz bennünket? Azonnal bilincseljék meg ezt az állatot, ültessék be pár napra a hűvösre, a szajrét pedig lökjék be a csomagtartóba.
Puff.

Hűvös

- Te is?

- Én is.

- Rottenbiller?

- Rottenbiller.

- Na de mikor viszik el a szemetet? Te megtudtad?

Egymásról

a chaten, arra hivatkozva, hogy sok a munka, senkinek nincs ideje a másikkal dumálni:
- Na, beszéltél vele?
- Igen.
- És megkérdezted hogy van?
- Igen.
- És mit mondott?
- Semmit.
- Talán nem szeret beszélgetni.
- Talán, erre nem is gondoltam.

A film népnevelő hatásáról

Elpártol tőlünk a közönség, ha nem készítünk jó(l) szórakoztató filmeket? Mi lesz így a legközösségibb művészeti ág népnevelő hatásával? 

Pedig minden adott hozzá: 

• a stemplizés epizódja a Meseautóból, illetve
• a művészetét a népi demokráciába átmentő Latabár Kálmán Gézu bóhoc.

Persze attól, hogy a melodramatikus és komikus típusokat átírják hivatalnokból gyári melósra, igazgatóból pártitkárba stb., még nem születik meg a komcsi vígjáték, sokkal inkább komédia lesz a szocialista realizmusból. 

Szél II.

Talán akad még errefelé valaki, aki jobban tudja, mint én, mennyire stabil az összefüggés Capri szigete és a cabrio között. Nyilván kötelék a Carmen meg a kávé, mert mindkettő kával kezdődik, és Caprin mindkettőt hidegen szolgálják fel, jéggel, fagyival, eperrel, annak függvényében, fúj-e a szél, vagy sem, és ha fúj, mekkora erővel és milyen irányból, nehogy elsöpörje az orrod elől a rendelést. De persze az is mérvadó, hogy van-e cabriód, mekkora és milyen irányból. Mert ha nincs, akkor - úgy mesélték - még egy meleg löttyöt sem kapsz, annak ellenére, hogy délen mindenki nagyon vendégszerető.

Csak azért, mert a kettő (Capri és a cabrio) egyszerre jutott eszembe.

Capri nekem persze nem a puszilózásról emlékezetes, hanem inkább a szélről, mert amikor tegnap az összefogás napjára igyekeztem, annyira összeborzolódtam, hogy alig láttam valamit az előadásból. Pedig hosszú volt, majdnem kétórás. Így hát kénytelen voltam elképzelni magam elé valamit. Ha cabrióval megyek, amiként az elöljáróságok, ez nem történik meg, mert a cabrióban szemből védve vagy, hátulról is, mert általában ott ül a kutyád (melletted az anyósod meg a szobacicád). Ha Carmen lenne a nevem, amiként az elöljárónéknak, akkor sem görbült volna meg a hajam szála, mert el sem mentem volna a, bocs, egy nemzeti divatbemutatóra. Ha pedig Caprin születek, akkor még most is kint ülnék a teraszon, Al Capone az egyik vállamon, a jeges-habos kávé a másik oldalamon, és így, lesújtó közösségi mentalitás nélkül nézném és látnám a kék tengert.

 

Ám az én helyzetem nem ennyire könnyed és magányos. Tegnap óta pl. hatalmas csatokat és súlyos fésűket viselek a pici fejemen, ezért úgy nézek ki, mintha ezek a nehéz és bonyolult kompozíciók arra kellenének, hogy összetartsanak, illetve fent, a földön. Mondom, ez csak a látszat, és mert ilyen, utálom, hisz tapasztalatból tudom, amitől félsz, az óhatatlanul bekövetkezik, vagyis: a szél előbb-utóbb ki fogja verni a hajamból a biztosítékot.

Caprin pl. sosem láttam, hogy valaki ügyelt volna a frizurájára, vagy arra, hogy szépnek tűnjön, pedig a teraszokon akkorák szoktak lenni a széllökések és az arcok, hogy a vendégek bizony állandó életveszélyben vannak. Igaz, nekik annyira nem kell félteniük sem magukat, sem egymást, mint nekünk. Ha ott valaki beleesik a tengerbe, nem törődik vele senki, mert naponta többen is beleesnek, és naponta többen is születnek a régiek helyére, nem úgy, mint nálunk: itt ha bele..., az vagy véletlen, vagy felér egy csodával* (amióta a vizeket elköltöztették a szomszédból), amiként az is (*), hogy még vízi hullaként is előbb érsz haza, mint az újszülöttek. Mert a szállításod előre látható okok miatt bizony sok időt vesz igénybe.

Holnap megigazítom a hajamat, hogy a továbbiakban jobban lássam az előadást, és ne essek bele a tengerbe.