A pityókás melletti nádasban

Történetünk időpontja 1894, helyszíne a szolnoki állami főgimnázium, tárgya egy kézről-kézre járó néhány soros levél*, amely gyűléseket, tárgyalásokat, kompromisszumokat, vitákat, intéseket, szemöldökráncolásokat, eljárásokat, megrovásokat és titkos mosolyokat vont maga után.

Kedves kur/átor és

vám/szedő úr

Már régen értesültem hogy a pi/tyókás melletti

nádat mindenki használja./

Azért figyelmeztetlek hogy a pi/tyókás melletti

nádat tisztán tarsd, mert a fa/luházánál tett

szomat bepiszkolom./

Hű szeretőd/

Nagyfa/ludi hosz-

szu/

László/

Amennyiben az önmagukban minimális értelemmel bíró fenti sorokat a ferde vonaltól balra összeolvassuk, azonnal nyilvánvalóvá válik a leplezni kívánt trágár tartalom. A levelet a diákok egyike csempészte be az iskolába, ahol többek is szorgalmasan másolták és terjesztették egészen addig, amíg a tanoda vezetősége áprilisban tudomást nem szerzett róla. Az ügy kivizsgálása a direktor, no meg az érintett harmadikos, ötödikes és hatodikos diákok osztályfőnökeinek bevonásával folyt. A bűnrészesnek talált kilenc diák közül a két hatodikoshoz (Ösztreicher Simonhoz és Kaszab Jánoshoz) vezettek a szálak, mint kezdeményezőkhöz.

A június 19-én megtartott előzetes osztályozó konferencián a tantestület Ösztreicher Simont találta értelmi szerzőnek, mert nála akadt el a vizsgálat fonala. A tanári kar egységesen úgy döntött, hogy magaviseletből a kevésbé szabályszerű tanjeggyel fogja büntetni a tanulót. A június 25-ei végleges osztályozó konferencián viszont már megoszlott a bizottság véleménye, ezért szavazást tartottak. Végül minden érintett szabályszerű tanjegyet kapott magaviseletből.

A leszavazott kisebbség szerint nemcsak Ösztreicher Simont, hanem Kaszab Jánost is kevésbé szabályszerű jeggyel kellett volna illetni. Úgy vélték, a kisebbek enyhébb elbírálás alá tartoznak, mint a felsőbb osztályba járó értelmi szerzők. Azt szerették volna elérni, hogy az erkölcsrontó nézetek táplálói s terjesztői idejében elnyerjék büntetésüket, esetük elrettentő példa legyen az ifjúság számára.

A különvélemény címzettje Hóman Ottó, a Budapestvidéki Tankerület főigazgatója volt, aki nem mulasztott el válaszolni a vidéki kollégáknak. Hóman azzal zárta le a témát, hogy kijelentette: megbotránkozással értesült a fegyelmi kihágásról, ő maga is kevésbé szabályszerűt írt volna az értelmi szerzők bizonyítványába, mégis megrója a szolnoki gimnázium vizsgálati gyakorlatát, mert szerinte veszélyezteti „az intézet érdekeit”.

*A levél a fegyelmi ügy elbírálását kommentáló különvéleményben maradt fent az osztályozó konferenciák jegyzőkönyve mellékleteként a szolnoki Magyar Királyi Verseghy Gimnázium iratai között [SZML VIII/59/15. 1894/462.].

Lakcímváltozás: a Főtérre költöztettek

Nemrégiben még a város egyik mellékutcájában laktam, néhány hajléktalan macskacsalád szomszédságában, pár gyéren frekventált magyar üzlethelyiség felett, illetve egy, bocsánat, két felkapott kínai bódé mögött. Utóbbiak, azt hiszem, abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a magukénak tudhatták a település legnagyobb, valamint legzajosabb bejárati bádogkapujával rendelkező raktárépületét, talán amiatt, hogy az ázsiai valamilyen úton-módon mindig megtalálja a számára legmegfelelőbb, de a környezetében élők számára elviselhetetlen, illegálisan adómentes történelmi ingatlanokat.

Már-már belefásultam a fentebb szemléltetett jólétbe, amikor egyszer csak minden megváltozott, és arra ébredtem, hogy a díszletet elnyelte a föld, eltűnt az orrom elől a földalatti paradicsom, a kvázi-óváros, a lenti boltok négyzetmétere érezhetően felértékelődött, az éhező cicák a Bíróság alternatív kertjének bokraiban jutottak luxuslakáshoz,* és most ott tartok, hogy főtéri lakós lettem: ablakomból ékes panoráma nyílik a megye leghatalmasabb parkolójára, amit alkalomadtán akár plázsként is lehet majd hasznosítani. Vagy felvonulási térként, amennyiben a sárgákat valóban többmilliárdnyi mennyiségben fogjuk bébocsátani szerény és vendégszerető pátriánkba.

itt a fotográfia helye

Gyönyörű, köszönöm!

*aminek az az egyetlen pozitív hozadéka, hogy nem csak én kerültem ki a Promenádnak nevezett autós sétálóutcára,** s így naponta elfuthatok a négylábú famíliához az ötórai ebéddel

**lám-lám, mennyire passzol az autós gyorsétkezdéhez az új magyar találmány, az autós sétálóutca

Egy belga konfesszió Szolnokról

Többször találkoztam Szolnokon görög kereskedőkkel; utazásaim ideje alatt ez volt az első eset, hogy kevés görög nyelvtudásomnak hasznát vehettem. Találtam e kalmárok közt egyet, ki okos, szellemes és tapasztalt ember volt, Szalonikiből érkezett. Ő is azt vallotta, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Örömmel olvastam nála katekizmusukat, az Orthodoxa confessie catholicae et apostelicae Ecclesiae orientalis címűt,* mit Breslauban nyomtak 1751-ben, ezen kívül más műveket is.

Feller abbé

A belga jezsuita atya, Francois-Xavier de Feller 1767 tavaszán járt Szolnokon. Utazási élményeiről szóló könyvét halála után adták ki Itinéraire, ou Voyages de Mr. l'Abbé deFeller en diverses parties de l'Europe: en Hongrie, en Transylvanie, en Esclavonie, en Boheme, en Pologne, en Italie, en Suisse, en Allemagne, en France, en Hollande, aux Pays-Bas, au Pays de Liège címmel.** 

Az általa is említett görögök szolnoki kápolnájának fundamentuma állítólag a volt kereskedelmi felső iskola, a jelenlegi Közgazdasági Technikum tornatermének falai alatt rejtőzik, ám ottléte ma már nem igazán van hatással senkire.

*A könyv címét hibásan közli. Lásd itt.

  Részletek a publikációból ezen az oldalon olvashatók.

**Az atya meglátásai Magyarországról és Erdélyről (többek között). Vagyis: a kiadvány.

A Hunfalvy utcában épített magának villát, nem véletlenül. A Klösz-jelenség

Klösz György és neje

Klösz (Klöss) György 1867-ben, a Pest szívének számító Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 1. szám alatt nyitotta meg fényképészeti, majd később nyomdai műintézetét. A Ferenciek templomára támaszkodó egyemeletes kis épület így annak a felbecsülhetetlen értékű munkának lett a főhadiszállása, amely Pest-Buda történetének talán legizgalmasabb szakaszát örökítette meg. 

Klösz és segédei ugyanis hatalmas fotómasinával járták a várost, hogy fényérzékeny anyagra rögzítsék a régi és új házsorokat, a pesti utcák életét.   

 Metróépítők az Andrássyn

Kevésbé ismeretes viszont, hogy a munka dandárja az 1880-as esztendők végén, GERLÓCZY Károly polgármester megtisztelő megbízása nyomán következett el, amiként mára az is kiveszett a közösségi emlékezetből, hogy a Klösz-archívum java az OFFset-nyomdából – a Klösz-cég jogutódjától – a Gerlóczy-utódok nagyszívű adományozási kedvének köszönhetően jutott állami tulajdonba. 

 Kíváncsiskodók a Hal téren

A fotóhagyaték kezelése egyébként igen alapos hozzáértést igényel, hisz a képek zöme 16–36 cm-es (eredeti) üveglemezre készült.

A Gizella (ma Vörösmarty tér) a Haas-palotával

Nem csupán Drakuláról, Délibábról is írt***

Balázs Bélát nem szükséges bemutatni senkinek. A temesvári Pánczél Lajost ellenben mindenkinek. A szerzőt, aki két nagy művet* is dedikált két hatalmas, D kezdőbetűs személyiségnek, nevezetesen a címben említetteknek, máig ismeretlen. Pedig állítólag részt vett a budapesti Filmakadémia megalapozásában Balázs Béla oldalán,** akire érthető módon rossz fényt vetett a vörös Károlyival ápolt barátság. Ilyen értelemben Pánczél is félrelépett, ám ennek még nem kellene azt jelentenie, hogy érdemeivel együtt végleg el kell őt temetnünk. Főként, hogy szinte semmit sem tudunk róla.

*az egyik az 1921-ben megfilmesített, mára elveszett Drakula halála, a másik a Délibáb című operett  

**ezt sem támasztja még alá szakirodalom

BIBLIOGRÁFIA: Pánczél Lajos: Az én hangosmozim. A Hét kiadása, 1930