Jobb, ha tőlünk tudod*

Tu káre din Blázs veneáj -

Blázsin de lok nu jeráj!

Ezt a rigmust a balázsfalviról a moldvai faragta, aki nem szívlelte.

Ilyen csúfolódást persze mi is szoktunk csinálni, mert mi is szeretünk röhögni mások nevein, beszédin. Mint amikor a vígjátékban is kacagnak azon, hogy a kínai vagy a néger lakáj miként töri a nyelvet a színpadon. Hogy mink tudunk jól beszélni, ők meg hozzánk képest nem, pedig mennyire nagyok, erősek. 

De ez már gyermekkorunkban is így volt, én kifigyeltem. Jobb, ha nevetünk, mintha félünk egy-egy furcsa szótul. A Bukarestbe felköltözött cselédlány sem ismerte a tangót, a rockot, mert tőletek nem tanulta, nem tanulhatta meg, de mindig akadt egy helyi tanító, akitől meg igen, mert azok modernebbek, ő meg nem szeretett félni.

Így olvad el a sok bukaresti cseléd, mint a kockacukor egy pohár vízben, nemzedékről nemzedékre, nevetve. Csak az erőse marad meg, ezt már a kefebajszos megmondta. 

De nem csak ez van. 

Most odajutottunk ismét, hogy bárki belehalhat a náthájába, hisz bármikor kirúghatják a kórházból, bármikor elfogyhat a pénze, s akkor nincs se fásli, se antinevralgic, se hely, se dilis doki. Ezek pedig együttesen kitesznek egy-két Dolfit, nem is kell már a kipurcanáshoz cédulás ház, szögesdrót, kohó, egyebek.    

*Szitkozódni akarsz? Hát van nyugaton épp elég potentát, akire káromkodj.