„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2014. szeptember 15., hétfő

Felsőbb parancs nélkül ezt a posztot tilos elolvasni

Emberfaló 

A huszonnégy óra nagyon hosszú. De a kétszázharmincszor huszonnégy óra sokkal hosszabb. Vajon hány óra lehet összesen? 

Lássuk csak.
Száz nap kétezer-négyszáz óra, szorozva héttel, nem is nehéz, az annyi mint tizenhatezer-nyolcszáz óra, meg a harminc nap, a harminc is szorozva huszonnéggyel, megvan, hétszázhúsz óra. Összesen: tizenhatezer-nyolcszáz meg hétszázhúsz, ha nem tévedek, annyi mint tizenhétezer-ötszázhúsz óra. 

Tehát tizenhétezer-ötszázhúsz órát kell agyonütnöm ebben a vadállatoknak való kalitkában. 
De azért nem kell azonnal túlzásokba esni. Mert az lényegtelen, hány másodpercet. Ami ellenben fontos: a hónapoknak, napoknak, óráknak nevezett űrkupacokat be kell tölteni, s csakis egyedül, önmagammal.

Ezenkívül bőven lesz időm százlábúakat nézegetni. A magasból hullanak alá, pontosan rám, a középpontomra, s ha belegondolok, elfog az undor. Hagynom kell őket átsétafikálni a ruhátlan testemen, hisz még egy szőnyegem, de még egy priccsem sincs, ami alá berugdoshatnám a fajtájukat.

Ribilliót (ezért) túlságosan könnyű lenne csapni.

Nincsenek megjegyzések: