Bejegyzések
Meglátta a lelkészt, és tisztára belehabarodott. Minden porcikája közölte ezt a világgal: a hangja, a szeme állása, nem utolsó sorban: a kézjátéka. Nyilvános botrány ugyan nem kerekedett ki belőle, de mivel szenvedélye idővel sem akart sárgasággá minősülni, az udvarban élők kezdtek megzavarodni, majdhogynem lelőtték a baglyokat a fáról. Minden áldott reggel megjelentek a bejárati ajtónál, a kulccsal, hárman, eltökélt arccal, sarkukban a faképűvel, ám miután megtudták, hogy a helyzet változatlan, csak néztek tovább sértődötten, zörgették markukban a kulcscsomót.
Ezzel zsarolták az igazmondót.
Pedig még csak a hashajtót sem szedte be. Kiköpte a kapu alá, a virágcsokrok közé.
"Itt ne adjon hálát senki az ismeretleneknek." Ezt gondolta. Szókimondó is volt, így hát megírta az összes ismerősének, hogy nagyon veszélyes. Ezt követően már senki sem gyújtott gyertyát az emlékszobornál, életre-halálra egyikük sem hitt a csodákban. A káplán sem. Inkább elviselték a sötétséget.
De aztán elkövette azt a hibát, hogy föltette nekik a kérdést. "Azt hiszik, hogy csak maguknak vannak problémáik?" Nem is értem, miért panaszkodnak, állapította meg végül. Ezzel bosszantóvá is vált, hisz a három kulcsforgató folyton azzal jött, hogy van-e bárkinek is kérdeznivalója. Aki akarta, megértette, hogy rajtuk kívül senkinek ne legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése