Morbid

Kihúzta a fiókot és kivette belőle a kitömött kacsákat. Mindeniknek lógott a nyakában egy kis bezacskózott naftalin. Szinte éreztük az illatát, pedig már van néhány éve a történetnek. Megigazítottuk a szemüvegünket, taszítottunk egyet az ajtón, hogy csukódjon be. Nem volt ivóvizünk, kicsit össze is lettünk zavarva, ezért azt tárgyaltuk, kitől tanulhatták a fővárosban ezt az ocsmány naftalinos eljárást. Aztán nevettünk, és csak nevettünk, azon is, hogy mindezeket, a nyakánál levágott zsiráffejet is nekünk, művtöriseknek tanították. Ezen felül az is mókásnak tűnt, hogy a művészetibe nem volt bejárásunk, oda nem mehettünk csak úgy be, ráadásul nem is csak úgy nem, hanem sehogyan sem, holott bennünket onnan ki nem kellett volna, hogy engedjenek, csak minimum egy jó ajánlattal. Nem értettük: a művészeti tabu, a kitömött kacsa és a nyakánál levágott formaldehides zsiráffej meg nem?

A hosszú élet titka ez is lehet

Kérlek, betegesen ismételhetem, hogy ez már nem rajtunk múlik, mivel tényleg nem rajtunk múlik, mondhatok én itt nektek bármit is, mi nem tehetünk semmit, nem szólhatunk bele, nem tagadhatjuk, nem hosszabbithatjuk meg, mert aminek meg kell történnie, az tőlünk függetlenül is bekövetkezik. Egy olyan korszakban élünk, amelyben napi szinten rendszerek omlanak össze, egy olyan időszakban, amely a sajátjának vallja, hogy mindaz, ami még reggel értéknek számított, az estére minőségét veszíti. Ezért hát én arra törekedtem, hogy hiányozzak azokról a helyekről, amelyek ellentmondanak az elképzeléseimnek, belekötnek az elveimbe. Csakis így sikerült sokat élnem, amiben nektek tökéletesen igazatok van. Nem mentem szembe az élettel, hanem épppen ellenkezőleg, belefolytam.

Ezek az írók

Bárhová is mennék, menekülnék, bármibe zárkóznék, bújnék, hasítanék is be, mindig mellettem lesznek, mindig tudni fogok róluk mindent, mindig látni fogom, fájlalni fogom a rajongásukat, kitapasztalni karomon az elszántságukat, tenyerükkel a lapockámon, a lépcsőlejárónál, féllábbal a járófelület alatt, mint a halálközeliek, mindig érezni fogom, mennyire rövidek a valamiféle életre fordított perceik, hogy mennyire maguknak élnek, akkor is, ha nyitott könyveket hagynak maguk után. Vendégkönyveket. Emlékkönyveket. És parfümöt. És hiába fogják folyton fordítva befűzni a cipőjüket, mert előttem akkor sem lesznek titkaik, mert engem mindig megszeretnek, előtten kitárulkoznak, nekem a tudomásomra hozzák, ideig-óráig biztosan.

Annyira jó bekerülni a lapjaik közzé, annyira jó sornak lenni, szavaknak, pontoknak, zárójeleknek, amelyek nem múlnak el soha, mert valahol megőrződnek, mondjuk, egy fiókban, egy regiszterben, stílszerűen egy kartotékon. Annyira jó ilyenkor is eltitkolni előlük, hogy ismét fordítva fűzték be a cipőjüket, és ismét elaludtak, és hogy mennyire idegesítő ez a soha semmi nem lehet annyira sürgős, hogy napirendre kerüljön, ezek a majdok, ezek a majdnemek, ezek a haladékok, ezek a meghosszabbított nyitvatartások, ezek az örvénylő nyolcvan esztendők, jaj, de szörnyűek.

 

Milyen szépen éltek

Milyen szépen éltek.

Minden ház elé több akácot ültettek.

Milyen szépen éltek. 

Nem is tudjuk, milyen szépen éltek.

Minden ház elől ma három akác hiányzik. 

Bizony nem tudhatjuk, hogyan éltek.

Tanítani a cirkuszt

Belegondoltam, nem is annyira könnyű. 

Hisz mégis mit mondasz az 5 éves kölyöknek a meztelen keblű nőről, aki féllábon egyensúlyoz egy lovon? Aztán ugyanaz a nő ugyanígy, pucéran, fedtelen keblekkel fekszik egy másik ló hátán, hason, csipkés bugyikában.

Kérdezd meg tőle, mi tetszett neki a cirkuszban, vagyis ebben a cirkuszban.

Nem könnyű.

És mit mondjál neki a szomorú szemű bohócról? Hogy ma kivételes napja van? Előzőleg ugyanis arról beszélték neki, a bohóc arra való, hogy szórakoztasson. Ennek meg nem olyan arca van, hiába dugja bele kék-zöld pofikájába a furulyát. 

Ha pedig végignézem a képeket, be kell látnom, túl sok a kartonon a ruhátlan akrobata, túl sok az összeérő ellentétes nemű test, és erről még akkor is nehéz szónoklatot tartanod az óvodásnak, ha egyébként tisztában vagy vele, szinte nem ért semmit az egészből, és egyelőre nem is érdeklik az ilyesmik, hálistennek.

Hogy milyen világ ez!