Epizódok a temesvári Magyar Ház történetéből (részlet)

Muzsikaszó és propagandakampány

A Magyar Ház létrehozásának gondolata 1922 tavaszán fogalmazódott meg a Szabolcska Mihály vezette dalárda tagjai körében. Horváth Antal ügyvezető elnök kezdeményezésére az egylet közgyűlése április 26-án elhatározta, hogy a kultúrpalotát felépítendő akciót indít. Elgondolásaik gyakorlati kivitelezésére a muzsikáló bánsági magyarok Székely László műépítészt kérték fel. Terveik további alakulásába azonban külső tényezők is jócskán beleszóltak. Kezdeményezésüket sokáig Papazoglu városi zeneiskolai igazgató – számukra kellemetlen – fellépése tartotta napirenden. A direktor ugyanis teljesen váratlanul távozásra szólította fel az oktatási intézményben heti rendszerességgel próbára összesereglett dalárdát. A muzsikusok nemes törekvése tulajdonképpen akkor mozdul ki a holtpontról, amikor november 9-én Papazoglu kizáratja a magyar önképzőkört az épületből. Hogy e tettét az igazgató megbánta-e vagy sem, pontosan nem tudni, mindenesetre cselekedetét igazolandó később átlátszó mentségeket keres. Arra hivatkozik, hogy a tanodában tapasztalható zsúfoltság hátrányosan érinti az oktatási-nevelési folyamat menetét, ám az sem ártana, ha lépéseket tennének az egyre nagyobb teret hódító dilettantizmus visszaszorítására.

A dalárda lépéskényszerbe került, s alternatíva híján a javaslattevők saját otthonuk önerőből történő létrehozásán kezdtek el gondolkodni. A patthelyzetből való kilábalásra, a kiútkeresés kényszerére az egylet választmánya az egyszerű meditálásnál dinamikusabb megoldásokat keresett: célirányos gyűjtést kezdeményezett. Szinte hihetetlen: felvetésük visszhangra talált. Pető Ignác billédi ügyvéd ötezer lejes adományát, akárcsak Bakodi Antal piarista tanár felajánlását a választmány lehetőségéhez mérten meghálálta azzal, hogy mindkettőjüket tiszteletbeli taggá választották. A Magyar Ház felépítésének ötletét a Magyar Párt Temes-Torontál megyei szervezete is felkarolta; népszerűsítése végett például nagyszámú nyomtatott körlevelet bocsátott ki. Intézőbizottsága 1923 februárjában egyebek mellett elhatározta, hogy a Magyar Házért folytatott lobbija költségeinek fedezésére adakozással egybekötött irodalmi-esteket, hangversenyeket szervez majd.

***

Nos, ez az írás jó néhány esztendős már, eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, aztán itt-ott megbütyköltem, de hiába, mert azóta változott a stílusom és az írásmódom, -modorom, úgyhogy az egészet átfogalmaznám. Ezért kérlek benneteket, tekintsetek el ezúttal a szöveg stilisztikai nyavalyáitól, összpontosítsatok inkább a mondanivalóra, a rejtett üzenetekre, a tanulságra (ha egyáltalán lesz erőtök és türelmetek végigfutni a sorokon).
Ami pedig az épület mai jogi státusát illeti... Hát persze, hogy még nem kaptuk vissza. Hát persze, hogy egy fasiszta díszpéldány, egy vérbeli maffiózó tette rá a kezét, akit hiába földeltek el nem is olyan régen, úgy tűnik, a halála nem zárt le korszakot, az ipse szelleme tovább él és kísért a szélös Bánságban.
Mi, közvetlenül érintettek, mondhatnók kárvallottak is hibásak vagyunk, természetesen, a kialakult helyzet fonákságaiért, mert a rendszerváltás után újjáalakult Rt. élén már a "tegnapelőtt" elkelt volna egy tisztességes vezetőségváltás, sőt, ezzel a mulasztással (is) örök adósai maradunk a megcsúfolt históriánknak, derekas elődeinknek és Szent Patrónánknak. Erről bővebben azonban nem kívánok szólni, nehogy még ennek a történelmi bakinak, emberi tökéletlenségnek is én igyam meg a levét.

Az ingatlan sorsának, vajúdásos "életútjának" egyes részleteit ide kattintva ismerhetitek meg.