„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2009. augusztus 6., csütörtök

Régiók háborúja: ez lenne az autonómiához vezető út? (+ film)



Moldvában naponta átlagosan öt embert szúrnak le s hat gyermeket erőszakolnak meg, utóbbiakat többnyire a családfők (ha nem a pópák). Havaselvén ettől picit jobb a helyzet: oltyán és muntyán földön ugyanis látszólag a csalók, a szélhámosok állnak a bűnözési lista élén. Végül is mindegy, mert az újabb és újabb gyilkosságok már nem is számítanak hírnek, nem mennek eseményszámba. A felizgatott, beszívott tagok úgy esnek egymásnak e két Kárpáton túli tartományban, mintha az öldöklés, a leszámolás lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ám ha ugyanez Erdélyben vagy a Bánságban történik meg, akkor az immár vendégmunkásított regátiak egy emberként kapják fel a fejüket, és a győztes boldogságával mondogatják: lám-lám, csupa vérszívó barbár lakik odaát.
Ezzel a történelmi ellenségeskedéssel visszaélve tették a helyezkedő, ravasz médiamogulok és üzletelő futtatóik az utóbbi napok vezető híranyagává a keletről importált roma bíró már említett temesvári feldarabolását, és az ügy olybá tálalását, mintha országunkban ezidáig sosem fordult volna elő hasonló eset. Persze jobb lett volna, ha a két bukott orvostanhallgató semmilyen szinten nem kerül kapcsolatba a dúsgazdag cigányemberrel, mert ha tartózkodtak volna a vele való találkozástól, akkor most nem várna reájuk fejenként legkevesebb húsz évnyi szabadságvesztés. Ezért hát sajnálom is őket, meg nem is.
Azt viszont már én is nehezen viselem, hogy a nyilvános szitkozódás az ifjak családtagjaira, sőt még a rokonság baráti körére is kiterjedt. Céltáblává s gyanúsítottá vált ily módon a vádlott fiú lekurvázott anyjának az élettársa is, no meg a lesurmózott, lebanditázott szerető apraja-nagyja, bónuszként pedig a teljes bánsági adventista közösség, lévén, hogy a hasfelmetsző leányzó valamikor ezen szövetségnek volt a tagja. Nem mintha szimpatizálnék a szektákkal, sőt, tanításaikat, szélsőséges elveiket egyenesen helytelennek, a valóságtól abszolút elrugaszkodottnak és félrevezetőnek tartom, de ami sok, az sok. Hisz a hivatalos nyomozást fürgeségben és merészségben sokszorosan leköröző amatőr boncolgatás jelenlegi állapotában, illetve formájában a latin szappanoperák szerzőinek is rendesen feladja a leckét, nem beszélve az érintettekről és a fakabátokról.
Mindent összevetve az az érzésem, a temesvári leszámolás miatt kirobbant hisztéria egyáltalán nem magától tört ki, inkább mesterségesen gerjesztett, amelynek hatása által az ötletgazdák máris elérték, amit akartak: a szerepek élesen elkülönültek egymástól. Van ugyanis egy tisztességes áldozat és egy hozzá fűződő gyászoló, szenvedő, bántalmazott ártatlan importtábor, amelynek fenntartóival mindenikünknek együtt kell éreznie, és van két vadállat, akiket egy Istentől elrugaszkodott pénzorientált, perverz, korrupt bennszülött nagycsalád termelt ki magából. Őket mindazoknak, akik még élni s otthonukban, szülői házukban békében megöregedni szeretnének, el kell ítélniük.
Mi ez, ha nem manipuláció, terror, rabszolgaság?

Részletek itt.

12 megjegyzés:

Altrev írta...

Megnéztem a filmet, igaz nem értettem a nyelvet, de a képek láttán egy igen nagy befolyású embert temetnek, akit a körülményekhez képest egyszerűen földaraboltak /nem volt testőre pedig megengedhette volna magának/, elgondolkodtató ...
A temetésen föltűnő az a nagyszámú kisebbség, nálunk etnikai csoport kik elég gazdagoknak néztek ki, nem a "putriból" jöttek az egyszer biztos, fekete szemüveg, arany nyakláncok, és legújabb típusú autók. Nálunk is vannak, s nem tudom mi a szakmájuk, hogy ilyen jól meglehet belőle élni? Talán valamit tudnak, mit még mi nem tudunk!
Üdv

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Azt mondták ezek az emberek, hogy manapság már csak annak nincsen autója meg nagy háza, aki nem dolgozik. A megboldogult többek között aranyat vett és értékesített - nyilatkozták a gyászolók.

Altrev írta...

Elképzelem, hogy emberünk elvégezte a kereskedelmit, aztán mint aranymosó kalandos életet élt, mígnem egyszer rákacsintott a szerencse. Szorgalmasan dolgozott adta vette az aranyat, mígnem elismert ember lett a szakmájában. Persze, hogy voltak irigylői. Főleg a medikus lány és barátja!
Üdv

Do-Mi írta...

Köszönjük a (további)tudositást !
Jónak tartom...,még akkor is ha pokolian "öncenzurázott" és a jelenséget egyszerűen "kárpáton túli" beszüremlésnek degradálja...
(...persze van abból is elég!)
Merem remélni,hogy ez nem "tudatos manipuláció"...elterelendő a figyelmet az EU-atlantista "trendről" ?
Vagy ez már sok ?

AR."Talán valamit tudnak,mit még mi nem tudunk!"
Kedves AR "dehogynemtudjuk"!!!
Mint a franc...

Egy barátom leveléből: "Sokszor tűnődöm azon, hogy mégis a görögöknek volt igazuk a végzettel kapcsolatosan.Ha Trójának el kellett vesznie, elveszett, hiába figyelmeztette őket Laokoon és Kasszandra. Egyszerűen nem törődtek a jóslatokkal és a
figyelmeztetésekkel."

Én:Egyetértek a fentiekkel.
De mivel én egy gonoszkodó ember vagyok felvetődik bennem a kérdés:
miért úgy legyen vége Európának ahogy mások akarják ?
Miért ne úgy ahogyan én ?

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Maga nem gonoszkodó, hanem gonosz. Bocs.

Do-Mi írta...

Sőt !!! A gonoszok gonosza !!!

Mert már az Achájok is megmondták :
"Troja azért pusztult el mert Prios király és Hekabé királynő lánya, Kasszandré jártatta a száját !"
(mások szerint fiú és Kasszandra... de én nőpárti vagyok...csak azért)

Meg az a hülye Laokoon is mind csak "falóelleneskedett"...és azt hitte,hogy bőcs...azért is nem tanitják ezeket a barmokat ma már az oskolában...el ne rontsák a fiatalságot a "Trojaféltésükkel"

Csak vajon Jurópa teteménél lesz-e legalább egy Antigoné ?

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ugye tudja, hogy Trójának semmi köze a temesvári vetítéshez?!

Do-Mi írta...

Újranéztem a filmecskét.Az első másfél percecske egészen megragadó.
Mennyi becsületes munkában megöregedett arc...egész Jurópából.
Kedves figyelmébe ajánlom a legutolsó bejegyzést :
Tarquinius, Szindbád, Attila bloggon.

Minden mindennel összefügg.Tessék már szives lenni megnézni ezt a Jurópát ,úgy őszintén , szeretettel...és tessék szives lenni extrapolálni úgy 30 évre...
persze előre...mert visszafelé már tudjuk hogyan gyilkolta le önmagát
ez a vén jány...amelyiket én minden hibájával együtt az enyémnek érzek... és nem a másénak.
Pedig a másé lesz mint Trója,hiába mondta nekik Laokoon,hogy ne vigyék be a falovat...
De bevitték mert egyesek tudni vélték,hogy a "faló" EUkonform...

Azért,tisztelettel megkérdezem:
Az Ön "Temesvárféltése" nem egy kicsiny "Trójaféltés" ?

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Most tetszik olvasni a Trójai háborút?

Do-Mi írta...

Nem !
Úgy negyven éve !

Imádom a görög tragédiákat.
Nem irói "agytekervények"-ként születtek,hanem történt valami és azt megénekelték úgy ahogy megtörtént.Tanulságképpen az utókornak.Ennyi.

...azt hittem csak "parabolizálunk"
a sorok közt,meg a sorok alatt...
végül is "ugorkaszezon" van...

Altrev írta...

Kedves Do-Mi! Minden tiszteletem tiéd! De kérlek, hogy add meg pontosan milyen analógia alapján építed gondolataidat, s hogyan is asszociálódik Trója esete /eleste a jelenlegi itt és most történethez, hálás lennék, mert így rendkívülien hülyének érzem magam, vagyis konkrétabban, ha lehetne!
Üdvözlettel

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Mondjuk én nem érzem magamat hülyének, de általában én sem értem, mit mivel és mikor hoz összefüggésbe a tisztelt úr.