Erődemonstráció

Ez a fazon is biciklin érkezett, és mintha még nem találták volna fel a szandált, talpát sípcsontig érő csatos bőrbakancs védte az izzó homokszemektől, alaposan megművelt testén izzadtságcseppek korzóztak, és várták, szinte követelték, hogy egy jót pancsoljanak a langyos vizű folyóban, amelyre fiatal szomorúfüzek vetettek némi árnyékot. Ezen okból napmentes teret a parton nem leltél, mert fát sem, mindeniket kivágták, majd eladták tüzelőnek a szibériai életkörülményekre hajazó keleti hidegháborúban, amikor jegyre adták a margarinszerűséget az alimentarában, no meg az ezt követő jólétben is, persze, mert a törvényen kívüliség mennyei érzése időközben beleivódott a földönfutók génjeibe. A hőség elől tulajdonképpen menedéket jelenthettek volna a bozót-csoportok is, ha tarka foltjaikat nem legelnék le folyton a pásztorlegény által a plázson sütkérezőkre szándékosan és rosszindulatúan rávezényelt kecskék, juhok, marhák: eme állatfajok miatt sem izgágáskodhattál, nem szerették a jövést-menést, még a szükségleteidtől is csak nagy körültekintéssel szabadulhattál meg.

Az illető amúgy kedves embernek látszott, lehetett vagy hetven esztendős, a tarkója ugyan kopaszodott, de a korát nem mutatta, jól bírta magát. Le sem tagadhatta, hogy régi ismerője a vidék összes zugának, lukának, huppanójának, egyenes tartása, a tétovázás valamennyi módját nélkülöző határozott fellépése ezt sugallta számomra. Oly magabiztosan, derekasan szállt le a bringájáról, és oly nagy vitézséggel közelítette meg a vizet, hogy helyismeretével kapcsolatban a bizalmatlanságnak még a legkisebb jelét sem tanúsíthattam irányába. Regénybeli csatákba szoktak ekkora bátorsággal indulni a férfiak, egyéb eseményekre – ekként – csak ritkán. Miután a járművét gondosan biztonságba helyezte, a ruháit egy-kettő levetette, majd előbb bokáig, később térdig, végül pedig derékig merült bele a kacérul örvénylő folyóba, amelynek habjaiban úszóbajnokokat megszégyenítő mozdulatokat végzett a kiszáradt füves réten kínlódva barnuló szépasszonyok örömére. Aztán eltűnt a feje fölé tornyosult hullámok között, egyből ráhozva a frászt a tettetett izgalmak előadására fogékony nézőközönségre. Valószínűleg élvezte a pattanásig feszült helyzetet, mert csak néhány perc múlva bukkant elő a mélyből a túlsó part közelében, ahol a hölgyek feltűnőeket sipítva adták tudtára, tetszett nekik a produkció, s szívesen látnák vendégül a pokrócukon. Az öreg azonban rájuk se bagózott, tovább úszott, újból alábukott, újból előjött, parádézott, figurázott. Kb. száz métert gyűrhetett már maga alá, amikor arra utaló jelzéseket kezdett leadni, hogy az eddigi mutatvány-sorozat neki meg sem kottyant, rövid pihenő után ezért daliásan fordult vissza a futam kiinduló pontja felé, s nyomult irányunkba teljes gőzzel, lendülettel.

Parádéjának záró része is szervesen illeszkedett a műsorszámba, hisz ugyanazzal a sebességgel kapta magára a holmikat, amellyel azokat ledobta magáról, és ugyanazzal a frissességgel pattant fel a kétkerekűre, mint amellyel érkezett. Fellépése azonban váratlan fordulatot vett.

– Hülye tyúkok, hogy a kotrác vinne már el benneteket innen! Férfi kell néktek, mi, a férj már nem is jó? Majd adok én nektek pasizást! Szeretnétek ti még aztán látni nyáron a füzeket és a füzek alatt a mutatós Herkuleseket, hogy a guta ütne meg mindnyájatokat, parázna nők, szajhák sokadalma! Csak tönkre teszitek az embert a dagadó dudáitokkal, csókos ajkaitokkal, utána meg könnyeztek, hogy kitoltunk veletek, játszátok az áldozatot, holott ti vagytok a bűnösök, ti izgatjátok fel a bennünk szunnyadó ördögöt! Nos, itt van ni, kapjátok be!” – fenyegetőzött önmagából abszolút kivetkőzve, s a nemi szervét szégyentelenül felfedve, miközben a koponyája úgy kivörösödött, mintha megperzselődött volna a korábbi nedves viháncolásban. A fehérnépek erre ismét nyivákolni kezdtek, trillázásaikba viszont most már pici félelem, ijedelem is vegyült.

Megnyilvánulásai azonban bennünket másként érintettek meg, mi ugyanis csupán ekkor, színpadias távozásakor fújtuk ki magunkat, vontuk le a történet tanúságát, ha egyáltalán volt-e ilyenje, vagy csak mi hittük, hogy van. Ekkor, ez alatt a pár perc alatt értettük meg: az öreg igazából erődemonstrációt tartott az elvárosiasodott, robotizált mezítelen napozók előtt. Hogy legalább nekik bizonyítsa be azt, amit másoknak már hiába igyekszik, mert a léte, a személye, az irányelve senkit sem érdekel. Vagánykodása tulajdonképpen egy nekik címzett intés, fenyítés volt, egy figyelmeztetésként magasba emelt mutatóujj, annak a hiedelemnek a látványos, gyakorlatilag is igazolt kinyilvánítása, hogy az automatizált, ropit evő s kólát ivó sápadt fiatalok képtelenek arra a teljesítményre, amelyet őseik idősen, megtörten, rengeteg kudarc, elmebajba kergető bukás, csúf megaláztatás súlya alatt mutatnak fel a társadalomnak.

Ha ugyanis nem épp ezen nemes gondolatoktól indíttatva cselekedett, amikor melegebb éghajlatra küldte a csodálatára gyorsan összesereglett pucér nőket, akkor a szeme sarkából nem lesett volna folyton feléjük, sőt, meg se parittyázta volna az együttesüket. A vízakrobaták általában kinéznek maguknak egy kevésbé szem előtt lévő terepet, ott táncoltatják meg fáradt tagjaikat a saját szórakoztatásukra. Ő azonban nem így járt el.

Amúgy meg be kell látnom: bizonyos értelemben tényleg legyőzött bennünket, másfelől viszont nem, főként, hogy pofátlanul, vigyorogva s a farkát lóbálba lécelt le a helyszínről. Soha többé nem látták a környéken. Talán azt hitte, rendesen megleckéztette a társaságot. De tévedett, mert a társaság egy ideig röhögött rajta, akár a falu bolondján, aztán lassan elfeledte. A langyos vizű folyóhoz azóta is autóval járnak ki az általa megszólítottak, az egyébként is pusztuló növényzetet továbbra is intenzíven irtják, és pirosló kebleiket is a régi szokásokhoz híven riszálják az asszonyságok, ha megjelenik az izzó homokon egy adonisz.