Nem elég nagy a rakás

Békási-szoros, Hargita megye, Gyergyószék

Neamţban nem ismerik a határokat: ma száz méterrel, holnap ezerrel tolják nyugatabbra a megye sufnijait, holnapután pedig már arra fogunk ébredni, hogy a granicsár Szeged mellett, a Tiszánál kéri kontrollra a passzportot, vagyis ehelyt helyett ahalyt.
Gyimesbükköt is így, szép diszkréten tolták át Hargitából Bákóba, s vették rá a félig-meddig csíki "csángót", hogy ügyes-bajos dolgait ne Szeredában intézgesse, hanem az ország ezeréves peremének túloldalán, Moldvában. A helybelieket keservesen érintő igazságtalanságot mára elfeledték a hivatalosságok, a régi szélek és székek visszaállításáért egyik elöljárónk sem vitte vásárra a bőrét, a politikus nem tette kockára a karrierjét, a nemzet Messiása pedig nem döngette meg a nyilvánosság előtt mélymagyar mellét.
Emiatt fúr-farag tovább a telhetetlen állambíró ollója. Ma egy kicsit innen nyisszant le, holnap két kicsit onnan, amíg akkorára nem dagad, hogy magától felrobban, mint hajdanán a puliszka, velünk együtt. Csodálkozom hát, hogy a nyakas székely ember a mindenkori vesztes beletörődésével, tétlenül szemléli, miként lopják el ma szálanként az erdejét, holnap katonástól a királyságát.
A legfőbb kérdés számomra tehát: meddig tűri még? Mert azt ő is jól tudja, hogy a tét nem száz vagy kétszáz méter egyik vagy másik megye javára, hanem maga az országhatár, azzal együtt, hogy a dokumentumok szerint a módosítás már kilencven éve megtörtént.

A békási háború előzményei:
1 + 2