Kelet-Magyarország is elkel (= kell)? Sorvadó közösségeink III.

fotó: National Geographic

“Két ország között, ha nincsenek jogi és politikai akadályok, általában kitűnően működnek az üzleti kapcsolatok, ugyanis az üzlet nem ismer sem határokat, sem politikát. Az üzlet egyvalamit ismer, és azt profitnak hívják. Amennyiben mind a két fél megtalálja a közös üzletben a profitot, akkor a kapcsolat működni fog, bármilyen politikai rendszer van, vagy bármilyen a jogszabályozás, amíg természetesen ezek nem akadályozzák a gazdasági folyamatokat.

Konzulként van egy nagy álmom. Azt szeretném, ha erősödne a román jelenlét Kelet-Magyarországon. Ugyanis nagyon sok magyar befektető érkezett a Bánságba, és én szeretném, ha néhány sikeres román üzletember Magyarországon fektetne be. Ez erősítené a bizalmat, és ha a kölcsönös bizalom erősödik, annak nagyon gyors és kézzelfogható gazdasági hatásai lehetnek” – nyilatkozta néhány héttel korábban a Krónikának Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. S bár én se nem érzem, se nem tapasztalom a közismert üzletember és diplomata által emlegetett erőteljes magyarországi befektetői réteg áldásos jelenlétét, tevékenységét szeretett szülővárosomban és a megyében, tiszteletben tartom a riporter kérdésére válaszoló úriember meggyőződését. Jóllehet mint több generációs helybeli polgár elsősorban azt várnám el a csonka anyaország eme pozíciójába került emberétől, hogy mindenekelőtt az én érdekeimet, a mi érdekeinket képviselje, ne a másét, másokét. Na de hát, mint elhangzott, a business, amihez nekem a hamuban sült töpörtyűs, kolbászos, pirospaprikás pogácsa imádatán kívül semmi közöm és gőzöm, nem ismer határokat. Szóval nem kell a Mezőségre s Csíkszeredára utaznom ahhoz, hogy sorvadó magyar közösségeket lássak. Elég, ha körülnézek Makón és környékén.

És hogy hol bujkál az a bizonyos 25 ezer magyar ajkú temesvári testvérem, akikről még a statisztikai hivatalban is tudnak? Hát nem tudom. Talán Kelet-Magyarországon? Ők lennének az úgynevezett román befektetők? Ó, be jó is lenne (25 ezer magyar ajkú temesvári román befektető Kelet-Magyarországon)! De képzeljék el ezt fordított előjelekkel.

Egyébként már figyelmeztettek, ne nagyon izgágáskodjak, ne merjem magyarokkal megvásároltatni, sem pedig megmenteni a sunyi maffiózóktól Klapka György temesvári szülőházát, mert bajaim származhatnak belőle. Sőt, ötleteket se osztogassak ilyen téren, hisz van abból mindenkinek bőven – határon innen, no meg túl. Érdekes, mert én ennek a határtalan eszmedömpingnek sem érzékelem az előnyeit, csupán a hátrányait. Mint például azt, hogy a minap, miközben nézegettem a Klapka-táblát díszítő koszorúkat és lobogókat, majdnem agyoncsapott egy, az épületből kivált, majd földre zuhant ablaktábla-töredék. Hanyagság, gondtalanság, közömbösség, pofátlanság. Úgyhogy ha még egyszer elegánsan rám telefonálnak bizonyos funkcionáriusok, akiket személyesen ugyan nem ismerek, ám akiket beosztásuknál fogva mélyen tisztelek, és elegánsan jelzik, ne dugjam bele az orromat olyan ügyekbe, amelyekhez nem értek, ismét határtalan kedvességgel fogom elszavalni: márpedig Klapka, Kós és a többi példakép még létező szülőházát, tárgyi, szellemi emlékét nem szabad hagynunk elveszni.

Egyebet nem tudok mondani, sajnálom.