„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2010. július 2., péntek

A megálló (…hogy megállhassunk egy szóra)



Amikor az EU összefog (az) Új Magyarországgal, csakis pozitív, felemelő s magasztos lehet az eredmény, aranyozott csillagokkal teli a kék éjféli égbolt, és fényes a mi homlokunk (az ecetes borogatástól). Példának okáért a jászberényi Nagytemplom melletti buszmegálló szomorú sorsának jobbra fordulását hozhatom fel. Egyfelől kézzel fogható, másfelől pedig nem. Kézzel fogható, mert a fogalmat lencse végre kaptam, tehát bizonyítani tudom, hogy az, amiről most (17 óra 35 perckor) írok, már csak félig múlt, de már félig jövő; és nem, mert június 30-án (azaz ma) késő délután még mindig hűlt helyét találtam mind a régi állapotoknak, mind az újabbaknak, mivel a múlt hagyatéka ugyan megsemmisült, a jövő reménysugara viszont még nem csillant fel. Namármost pontosítsam is, miről beszélek.

Mivel – mint örök jövő-menő, avagy folytonos utazásra ítélt száműzött - az életem akarva-akaratlanul összefonódik a buszmegállókkal és a pályaudvarokkal, nem történhetett ez másként Jászberényben sem. Itt a főpostához közelivel akadtam össze naponta, anélkül azonban, hogy kapcsolatunk szerelem lett volna első látásra. Hisz sokáig annyira lepusztultan, lerongyolódottan fogadott, hogy rossz volt ránéznem. Vele kapcsolatban csupán egyetlen jelenség tartotta bennem a lelket: a mellé biggyesztett reklámfotó arról, ahogyan/amilyen majd lesz. A szép színes képről ugyanis egy lenyűgöző, tiszta báj jólét-ücsörgő nézett vissza rám – elég hosszan viszont. Meg is néztem magamnak közelebbről, mi akar lenni ez már megint, de nem lettem okosabb, ellenben rájöttem: csupán egy újabb szemfényvesztésnek lettem én is az áldozata. Randevúink alkalmával azt is felfogtam, hogy a régi megálló leszerelése s az új felszerelése papíron három hetet és emberpróbáló csapatmunkát kíván, fővállalkozókat és alvállalkozókat, sokakat, egy egész sereget. Azt pedig régóta tudjuk, hogy még két dudás sem fér el egyetlen csárdában, nemhogy három-négy, következésképp azonnal megfejtettem, gyakorlatilag miért szükségeltetik közel egy hónap (ha nem másfél) a szemeteskukaként üzemeltetett bódé megszüntetett pozíciójának betöltéséhez, órarengetegek korszerű öcsikéje beiktatásához, ami persze a határidők be nem tartásával jár.

De elkészül, egyesek számára pedig ez a legfontosabb. Nevezetesen az, hogy a nemzetközi összefogásnak köszönhetően végre lesz egy civilizált buszmegállónk! Nem kell majd tehát többé belegázolnunk az illatos dzsuvába, ha a különjárat megérkezéséig elered a nyári zápor, teherbíró kínai ernyőnket pedig elrondítja a mindent elsöprő modern tornádó.

(Lenne azonban egy javaslatom is városatyáink részére: ha a megfeszített munka után még marad(t) csöppnyi energiájuk, kérem, kinézetük tekintetében egységesítsék a környék lócáit, és takarítsák el az alattuk és körülöttük felgyülemlett szemetet, tökmaghéj- és csikkgyűjteményt. Nem használna senkinek, ha a pedantéria hiánya nem kívánt emlékeket idézne fel bennem. Előre is köszönöm.)

5 megjegyzés:

Csillagpor írta...

Itt, Miskolcon is van egy tér, pontosabban Diósgyőrben, aminek a szélén, ha jól emlékszem 2006-2007 óta kint áll egy "ilyen lesz 2009 januárjáig" tábla. Mondanom sem kell, semmi sem történt.

zsedely írta...

Egy gyarmaton csak olyan beruházás készül el időre, ami a profitorientált gyarmatosító érdekeit képviseli (ipari létesítmények, régi gyárak felújítása, átalakítása, hipermarketek, stb.).
A többi csak a köznépnek tett magasztos ízű ígéret, hogy a gyarmatlakó komfortérzete a legolcsóbban legyen kielégítve.
Ígérni mindent lehet...
Egyszer minden jó lesz...
„Ej, ráérünk arra még!”

Hunfalvy Délibáb:* írta...

"Pest, 1847. november."
(Majd meglátjuk...)

lancelotbeka írta...

Valószínűleg sokkal hamarabb lepusztítják majd a várót a "tisztelt"utasok,mint amennyi idő alatt elkészül,jó magyar szokás ez...

Hunfalvy Délibáb:* írta...

Ezt már nem tudom, de ki fogom figyelni.