Kötény

És most bemutatom nektek a háziasszonyok legújabb, divatos kötényét!

Here is the new fashion of housewives! 

A trendi ruhadarabot egyszerű, elegáns szabásminta és hagyományos vonalvezetés jellemzi, amely nagyanyáink öltözetét juttatja eszünkbe. A kötényt elvétve virágmotívumos hímzés díszíti, s egy hozzá stílusban tökéletesen illeszkedő főkötő egészíti ki. Viselete kényelmes, a szoknyát elől teljes hosszában eltakarja, így hétköznapra éppúgy ajánlott, mint ünnepnapokra. Világos színe miatt könnyen mosható, forró vízben sem fakul, vasalást pedig nem feltétlenül igényel. Termékünk tehát minden tekintetben megfelel a modern háziasszony elvárásainak.

Rendelje meg MOST!

Order now!

Munkamegosztás...

Ehhez a képhez már nincs is mit hozzáfűzni. A nő teker valamit* a kezével, az biztos, de hogy minek, kérdéses. Illetve valószínűleg azért, hogy a férfi is haladjon mögötte.

(Bizonyára könnyen lehetett közlekedni ezzel a szerkezettel, főként az akkori forgalomban és az akkori utakon (bár nem kételkedem már abban sem, hogy jobbak voltak a maiaknál). És bizonyára felszállni rá is könnyen lehetett, főként az akkoriban divatos cipellőkben és ruhácskákban. Kipróbálnám mindenképp!)

*pedálnak azért nem nevezném a fogantyút

Erről jut eszembe, hogy a munkamegosztás előnyeire hagyatkozva tegnap este szinte minden cuccomnak megtaláltam a helyét, legalábbis egy időre. Mert a cipők nem oda kerültek, ahol lenniük illene, így majd lesz min törnöm a fejemet az elkövetkezendő időszakban, és néhány holmim is még mindig dobozokban hever. Nem beszélve arról, hogy vagy két zsáknyi szemét is összegyűlt (azaz ismét), ami azt jelenti, hogy két zsáknyi öltözéket hiábavalóan cipeltem egyik albérletből a másikba. Nem utolsó sorban a ruhaszárítónak is megtaláltam a helyét: felállítottam a fürdőszobában. Vagyis ha mosakodni vagy fésülködni támad kedvem, előbb ki kell onnan húznom a tákolmányt, hogy beférjek. Vagyis: kicsi a hely, de meleg. Végülis a cél az volt, hogy elkerüljem a fagyhalált. Hát sikerült!

A számítógépem még mindig nincs összeszerelve, de mint láthatják, egész jól elboldogulok nélküle. Ettől eltekintve számítok rá a továbbiakban.

Négy nőnek vajon hány

szekrényre lenne szüksége?

Tegnap este újabb szekrényt töltöttem meg, így a cuccaimnak csupán a 20 százaléka hever továbbra is össze-vissza a lakásban. Gond viszont, hogy nincs több szekrény, és hely sincs, ahová még egyet beilleszthetnék úgy, hogy ne rontsa el az otthon harmóniáját, funkcionalitását. Valójában egy nagyobbacskára lenne szükségem, mert a nagynál kisebbel semmire sem mennék. További gond, hogy azt a méretű tárolót, amely jól jönne a házban és kihúzna a csávából, fel sem lehetne vinni a tetőtérbe. Legfőképp a lépcsőház eléggé szűkös volta miatt (jó na, nem is annyira szűk a lépcsőház, csakhogy a nagyanyámtól örökölt, viszonylag könnyűnek minősített egyajtós szekrényem felcipelése is nehézségekbe ütközött).

Pedig nem is vagyok egy divatmazsola, s ismerős hölgyeimhez viszonyítva aránylag kevés a ruhám, cipőm, táskám, arckrémem (jóllehet ők sem unatkozó pénzes némberek).

Ráadásul a könyvekről, folyóiratokról, újságokról még csak nem is ejtettem szót. Nos, a nyomtatványokat nem is terveztem bele a szekrényekbe, csupán a szekrények tetejére, mivel polc egy sincs (csak a konyhában), és hogy alkalomadtán le lehessen szedegetni néhányat közülük, anélkül, hogy az összes felborulna, lezuhanna. A probléma, amely az előzőből egyenesen következik: a három szekrénynek csak három teteje van...

Un baiser légal

ne vaut jamais un baiser volé.

(Hogy ne csupán a szőrösökről essék szó. Hisz szeressük mi őket is, de na. Vannak határok. Pl. úgy csókolni, mint a fickó a képen, senki sem tud, csak ha lefizetik. Trükk, montázs, santázs. Korrupció. Csak zárójelben mondom el, hogy tegnap este sikerült bepakolnom az egyik szekrénybe, következésképp egy tűt azért már le lehet ejteni a szobában. Tévézni azonban még nem tudok, és a számítógépem sincs összeszerelve, ezért egyelőre a blogírást is hanyagolnom kell. Van ugyan egy laptopom, ám a nappalinak pont abban a sarkában, amelyet most megközelíteni lehetetlen. Marad tehát az írógépes megoldás, esetleg a toll, majd a szkennelés. Működik viszont a hűtő, mint a bolond, esztelenül viselkedik, amikor beindul. Erről jutott eszembe a csók. Istenem, két éven át nélkülöztem a hűtőt.)

Krízishelyzet

Fotográfia a férfiak kihalása előtti időkből:

Itten* meg éppen kihalni mennek, látszik is a fejükön: ha nem eltévedt golyó miatt, és párnák közt sem, akkor éhen vagy fagy által.
(Csak azért pózoltatom most ezeket a fotográfiákat, mert nem jut semmi jobb az eszembe, ráadásul azt mondtam a főbérlőnek, hogy nem tudok írni. Ha tehát esetleg ő is fészel, ill. nyomoztat utánam, nem kéne rögtön a beköltözésem után megtudnia, mekkorát füllentettem.)

*

KIA FENEEZ

levelet küldött az egyik észak-keleti (marginális) magyar város önkormányzatának, mivel a hatóságiak kíváncsinak mutatkoztak a város rehabilitációjával kapcsolatos LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEKRE (erre a célra még egy önálló weboldalt is előállítottak). A küldemény a következőket* tartalmazta. S bár a címzettek azt ígérték, mindazoknak válaszolnak, akik névvel és email-címük megadásával hallatják hangjukat, a feladó a mai napig nem kapott még egy rövid köszönömöt sem. Nahát!! Most azt feltételezi, hogy hozzászólása a feje tetejére állította az intézmény illetékeseit, hisz az ENGEM ÉRDEKEL négylábú alfajta errefelé annyira ritka, mint a fehér holló. 

*Tisztelt városvezetők, városszépítők!

Mindenekelőtt üdvözlöm Jászberény központi negyedének felújítási szándékát. Többed magammal úgy hiszem, erre már nagyon régen megérett az idő. Örvendek ugyanakkor annak is, hogy az elkészült tervrajzokat a lakosság is megtekintheti, illetve véleményezheti. Sajnálatosnak tartom viszont, hogy a mai polgár ilyen téren is érdektelen, következésképp nem él a felkínált lehetőséggel. Tartózkodásának azonban minden bizonnyal megvan az oka. Előfordulhat, hogy nem igazán érzi, tényleg számít, mit gondol, mivel az utóbbi években, évtizedekben nem is nagyon számított.

Ami pedig a magam szerény álláspontját illeti: csakis gratulálni tudok a mérnök uraknak és arculattervezőknek, hogy térrendezéskor figyelni fognak a zöldövezetek megőrzésére, s nem követik majd a fakivágásokat, bokorirtásokat követelő, intenzív és esztelen betonozással, fullasztó kövezéssel járó szürke nyugat-európai trendet. Az adottságokhoz természetesen alkalmazkodni kell, bár ilyen szempontból nem igazán van, mihez, hisz Jászberény leendő főterének architektúrája sajnos nagyon kevés építészeti remekművel rendelkezik, inkább semmitmondó, értéktelen. Épp emiatt talán jobban oda illene figyelni arra, miként lehetne esztétikussá, érdekessé, befogadhatóvá, élvezhetővé, élhetővé s színesebbé tenni a korzót, azaz a jövőbeli sétálóutcát és ingatlanjait (miután – feltételezem – az autós forgalmat végleg és végképp kitiltják majd a centrumból). Tehát több virágot, könnyedebb, játékosabb formákat kívánok az erősen szocreálos, régi vágású Jászberénynek. Az itt élőnek, a távolabbról ide költözöttnek ugyanis szüksége van arra, hogy otthon érezze magát benne, felfrissüljön, ha kilép az utcára. A számottevő sík felület, lehangoló szögletes alakzat és gyászos kockaház aktuális jellegének megőrzésével lehetetlen megfelelni ennek az óhajnak.

Dicséretes továbbá, hogy a téren a víznek is kiemelt helyet biztosítanának. Ám ha azt nézzük, hogy az országon végigsöprő szökőkút-állítási hisztéria sok esetben erősen blamálta a kivitelezőket és az ötletgazdákat, vigyázni érdemes a megvalósításával. No meg a folyamatos és állandó karbantartás nehézségeivel, költségeivel is számolni javallott időben. A város-rehabilitáción már átesett településeken nem egy esetben – és főként a lakosság gondatlansága okán – a kutak lefolyói rendre bedugultak, így többnyire öntöző-rendszerként működtek. Ha működtek.

És ami mindezekből következik és nagyon fontos: nem ártana egyéni elképzelésekkel előrukkolni, s nem nóvumként előadni azt, amit másutt már valóra váltottak. A kidolgozott projektek – bár látványosak és rengeteg szellemi munkát igényeltek – sajnos nem sok sajátosságot tartalmaznak (és ezen nem a „jász közösséghez” való tartozás túlzott és minden áron való hangsúlyozását értem). Sőt. Az egykori kőhíd jelenlegi, trendi változata, no meg a hozzá tartozó mellvéd rózsaszín részlete már-már a jó ízlés határait (is) feszegeti. Mondhatnám ezt is: jobb, szerethetőbb volt a régi. Egy szakszerű restaurálás nagyszerűen (és olcsóbban) megoldotta volna a problémát. A kétirányúsított gépjárműforgalommal pedig abszolút nem érthetek egyet, hisz – ha már az európai módit vesszük alapul – a cél inkább a városközpont tehermentesítése, felszabadítása kellett volna, hogy legyen. Ezzel szemben a gyalogos ismét másodrangú polgár lett, kiszolgáltatott helyzetbe került, és természetesen továbbra is kerülgetheti a gépjárműveket, ízlelgetheti a szmogot, éppúgy, mint eddig, hacsak nem fokozottabban.

Végezetül sok sikert és óvatosságot kívánok Önöknek szépítő szándékú és újító szellemiségű elképzeléseik gyakorlatba ültetéséhez.

Köszönettel:
xyz

Cu(OH)2 + 4NH3 ↔ Cu(NH3)2+4 + 2OH-

& nem hullik már a hajam, 
nem hullik már csomókban.

Mi kellett hozzá, babám?

Béres csepp

plusz

fini parasztleves (magyarosan elkészítve, azaz lassú tűzön forralva).

Hozzávalók:

• 20 cm füstölt csatornapárkány (a horgany ((Cink/Zn)) miatt)
• 10 deka darált világítórakéta (kesereny-tartalma ((Magnézium/Mg)) miatt)
• 1 db. ócska vas ((vasany-gazdagsága ((Vas/Fe)) miatt)
• csipetnyi rézgálic (a rézannyal ((Réz/Cu)) való együttélése miatt)
• elektromos mérőellenállás – ízlés szerint (mert az immunrendszernek szüksége van cselenyre ((Mangán/Mn)) is)
• 3 db. apróra vágott gépkocsirugó (állítólagos ólany-koncentrációja ((Molibdén/Mo)) miatt)
• 0,5 kiló szemcsésre vagdalt védőüveg (a szineny ((Vanádium/V)) csodás tulajdonságai miatt)
• 2 pár piercing (álanyból ((Nikkel/Ni))
• néhány űrrepülőgép-maradvány (a bórany ((Bór/B)) stabilizáló hatása miatt)
• 2,5 fogkefehegynyi fogkrém vagy gombaölőszer (lehetőleg folyany-tartalmú ((Fluor/F))
• kiskanálnyi tinta (kobany ((Kobalt/Co))

Elkészítési módja:

Habosra keverd ki, forrald fel, majd a kész masszát öntsd bele egy nagyobbacska műanyagtálba.

Javallott szervírozása:

Frissen fogyasszuk, hogy a nyomelemek kifejthessék hatásukat!

Jó étvágyat!

Könyvészet:

ALLOWAY B. J. (1995): Heavy metals in soils, Blackie Academic and Professinal, London

FILEP GY. (1987):Talajtani alapismeretek I. Általános talajtan - DATE Mg. Kar jegyzet, Debrecen

FILEP GY. (1988): Talajkémia - Akadémia Kiadó, Bp.

szerk.: Geleji Sándor: Vaskohászati enciklopédia VI. – Nyersvasgyártás. Budapest: Akadémiai Kiadó (1955) 

HARGITAI L. (1998): Talajtan és Agrokémia II. Jegyzet. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Bp.

szerk.: Horst Czichos: Hütte – A mérnöki tudományok kézikönyve. Budapest: Springer Verlag. ISBN 963-7775-50 (1993) 

KÁDÁR I. (1992): A növénytáplálás alapelvei és módszerei. Akaprint, Bp.

KÁDÁR I. (1998): Talaj és környezet szennyeződése. GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös

KOVÁCS M. (1998): Talajjelző növények. Természetbúvár, 53. évf. 6. sz.

LOCH J. – NOSTICZIUS Á. (2004): Agrokémia és növényvédelmi kémia, Mezőgazda Kiadó, Bp.

MENGEL K. (1976): A növények táplálkozása és anyagcseréje. Mezőgazdasági Kiadó, Bp.

PAIS I. (1999): A mikroelemek jelentősége az életben. Mezőgazda Kiadó, Bp.

PATÓCS I. (szerk.) (1989): A növények táplálkozási zavarai és betegségei. Agroinform, Bp.

SIMON L. – SZILÁGYI M. (szerk.) (2003): Mikroelemek a táplálékláncban. Bessenyei György Kiadó, Nyíregyháza

STEFANOVITS P. – Filep Gy. – Füleky Gy. (1999): Talajtan. Mezőgazda, Bp.

SZABÓ S. A. – REGIUSNÉ M. Á. – GYŐRI D. – SZENTMIHÁLYI S. (1987): Mikroelemek a mezőgazdaságban I. (Esszenciális mikroelemek). Mezőgazdasági Kiadó, Bp.

Verő József. Fémtan. Budapest: Tankönyvkiadó (1969)

Kértem egy kávét,

***

mert hideg volt, korán volt, a csomagjaim össze-vissza hevertek a lakásban, ezért beültem egy bodegába, mert az összes pénzemet és életkedvemet elvitte a költözködés. A fagy miatt a bor is jól jött volna, főként ha forralva s fahéjjal szolgálják fel, de mivel a lokál, ahová beültem, csak egy bodega volt, a bort csak ömlesztve adták, nem forralva, a sört pedig sóval és alátéttel. Korán reggel viszont nem kell sem a bor, sem a sör (sem sóval, sem só nélkül, alátéttel pedig semmiképp, majd karácsonykor – esetleg –, ha meghozzák a kőművesek). A teát hiába is kívántam, mert nem volt, az automatában sem, jóllehet automata sem volt, csak egy presszógép, amely önműködő ugyan, de nem önkiszolgáló. Így hát megkértem a pultost, főzzön nekem egy jó feketét. És főzött. Mivel nem figyelmeztetett, hogy a kiskanál (amellyel a rendelésemet megspékelte) nem arra való, hogy felkavarjam vele a löttyöt, nem kavartam fel, hanem csak úgy megittam. Ez az oka annak, hogy tudom, mi volt benne. Volt benne egy jó nagy adag zacc, persze legalul, ezen volt a langyos víz, vagyis középen – feltételezhetően azt a meleg erdélyi szívet helyettesítendő, amellyel remek presszókávékat főznek odaát, ám ott sem a lepukkant bodegákban, hanem a jégvirágos piacokon (akarom mondani: a református lelkészek havi összejövetelein, a zárt körű egyházi sajtótájékoztatókon és kiállításmegnyitókon, feltéve, ha van magas rangú vagy anyaországi meghívott). Legfelül pedig volt egy csöpp kávé is, talán koffeinmentes, az íze ugyanis a puliszkára emlékeztetett.

Végezetül visszaadtam a csészét és a kanalat.

Nagy PILLANAT

IS akad elvétve az ember életében. Ilyen lenne egyesek számára az eljegyzés, a házasságkötés és a házasságtörés, az utód nemzése és születése, mások számára viszont – és úgy tűnik, ezek közé tartozom én is – a költözködés. Bár ha azt veszem figyelembe, hányszor szállítottam már magamat a vadóc magyar puszta egyik szegletéből a másikba, nyugodtnak kell maradnom.

Az is vagyok egyébként, mert – mint említettem – tulajdonképpen csak egy rutinbeavatkozásra készülök. Szóval semmi pánik. Aki úgy gondolja, segítenie kellene, de nem mer szólni, nehogy megsértődjek (v. valami ilyesmi), üljön nyugodtan a fenekén, mert meg fogom oldani. A fuvar már amúgy is le van szervezve, a kézipoggyászok, lavórok, cipők, edények pedig majd csak átmennek maguktól egyik lakásból a másikba. Semmi az egész, csak néhány kemény éjszakai műszakot és egy új lakcímkártyát fog jelenteni a procedúra, többet nem.

Ami igazán aggaszthat, az nem más, minthogy most már internetem is lesz, nem csupán szekrényem a nappaliban, hűtőm, székem és asztalom a konyhában, ágyam a hálóban. Vége tehát a gumimatracos szezonnak, és vége a regényolvasásnak esténként. Főként, hogy egy vérmes költő még be is jelentkezett éjjeli szerenádra, s karácsonyig fonnom kell neki egy kosarat (majd azt is kitalálom, miből és miként, hisz ha már lesz netem, mi sem könnyebb ennél).

Ha tehát az elkövetkező napokban látni fogtok egy mozgó háztartást az utcán, az én leszek.

SZERETEM (a.),

feltéve,

1. ha nem kell kölcsön vennem a rúzsát.
2. ha nem kell kölcsön adnom neki a borotvámat.
3. ha megérti, hogy ma nem.
4. ha megérti, hogy holnap sem.

SZERETEM (b.),

feltéve,

• ha elfogadja, hogy az iránta való szeretetemnek nincs (a.) és (b.) pontja, mert kizárólag, csakis (a.) pontja van.

Igazából nem is tudom,

milyen az udvarlás, pedig egyszer nekilendültél kifejteni.
De ugye nem azt jelenti, hogy nekem kell helyére tennem azt a papucsot, amit másvalaki hagyott a hálószobádban az előszobádban?
Amúgy kényelmes volt a pici papucs, szívesen viseltem, amíg meg nem tudtam, ki hordta korábban.
(A pizza is ízlett, amíg világossá nem vált számomra, hogy valójában kinek a kedvenc étele.)

Gázos,

ha már csak napszemüvegben mehet ki az ember az utcára, mert néphatalmat és nemzeti erőt képviselő tömegek kérnek tőle autogramot. A sztárságnak persze megvannak a hátrányai, s egyáltalán nem biztos, hogy a gázsi fedezi a kiadásokat.  

Hogy miért mondom ezt?  

Amint reggel kitettem a lábamat az utcára, jött a postás és az orrom alá dugott egy cédulát, rám parancsolva, írjam rá a nevemet jó nagy betűkkel, nyomtatottakkal, hogy olvasható legyen (és miközben beszélt hozzám, szemüvegét letolta homlokáról az orrnyergébe). Helyeseltem, majd megtettem, amit kért. Már zártam volna be magam mögött a kaput, amikor megjelent a vízóra-leolvasó, s ugyanazt kérte tőlem, amit a kollégája, a postás, csakhogy az ő fecnijét számokkal kellett kitölteni, de nem akármilyenekkel, és nem rendezetlen sorrendben, nem össze-vissza, tetszés szerint, fejetlenül, hanem kizárólag az enyéimmel, amelyeket egy udvari akna rejt el a Big Brother mennyei szemei elől. (Talán a személyazonosságom kódját süllyesztették el a jól álcázott gödörbe, amiként az elvtársakat viharos időkben az atombunkerbe?)

A többieket, akik utána érkeztek lapokkal a kezükben, már fel sem sorolom, mert a személyi jogok védelme elvégre szent ebben az országban.

Lehet, hogy egyetlen napszemüveg ezek után már nem is lesz elegendő?

SZERETEM,

hogy már reggel korán felesleges telefonhívásokkal izgatnak. Pedig (ÁLLÍTÓLAG) nem is engem keresnek. Még ennél is szebb, hogy akit keresnek, az nincs a közelben. Most rohanjak el, szóljak neki? Esetleg hívjam fel telefonon, hogy elmondjam, keresték telefonon? Érdeklődjem meg a tudakozónál az elérhetőségét? Ez az egyik bajom.

A másik bajom, hogy nekem nincs is telefonom. Annyi felel csak meg a valóságnak az egész történetből, hogy a telefonkészülék mellett ülök. Ha nem ülnék itt, valószínűleg nem is jutna eszébe senkinek kora reggel telefonálni.

Sőt, kezdem szégyellni magam amiatt, hogy sosem tudok válaszolni egyetlen kérdésre sem, mivel a kérdéseket eleve nem nekem teszik fel. Nem értem, miért ülök akkor én a telefonkészülék mellett (?).

(Azt azért még elmondom, eddig még sosem hívtak fel azért, hogy gratuláljanak. Sem korán, sem későn. Azzal a köznapi céllal sem, hogy jó napot, jó egészséget, boldogságot, gyermekáldást kívánjanak. Azt hiszem, ki is fogom kapcsolni ezt a csúnya fekete telefont.)

Hunyadi*

*

jó választásnak tűnt, miután az következett, hogy a fafiókba zárt naplóírómat olvasnivalóval lássam el. Azzal a gondolattal kezdtem el keresgélni, hogy a könyvnek újnak is, meg réginek is kell lennie, másképp fölösleges minden igyekezetem. Mint láthatták, a nőszemély elég fifikás, néha dühös is, tehát nem kívánhattam sem magamnak, sem másnak, hogy egyik rossz pillanatában tiltakozásképpen hozzám vágja a kötetet. Körülnéztem hát a neten, ahol találtam is valamit, amiről azt írták, hogy sci-fi is, meg nem is, antik is, meg nem is. Érdekesnek tűnt a kiadvány, főként a borítója (s a vastagsága). Egészen pontosan: a borítója érdekesebbnek tűnt már első látásra, mint maga a szöveg, amellyel a tenyérnyi - vagyis intim, bensőséges, melegséget árasztó, testvéries stb., stb. - sarki könyvesboltban kezdtem el szemezni (de sehogyan sem értettem meg, miért temetkezik bele egy történész a párbeszédekbe). Aztán a szerzőnek is utánanéztem, mert kellett az újabb csalódás. Azt derítettem ki ugyanis, hogy csapnivaló a műveltségem (persze, hogy lenéznek az entellektüel férfiak), hisz Bán Mór már kiadott vagy 562 könyvet és ennél ötvenszer több újságcikket, egy ideig főszerkesztő-helyettesként működött Kiskunhonban, és én eddig nem hallottam róla. Nos: Bán Mór, avagy Bán János, Kim Lancehagen, Gran Goa (neveinek számát illetően már tényleg utólérhetetlen) így elegánsan megerősítette kisebbségi komplexusomat, mégis úgy gondolom, naplóírómért vállalnom kell az élet nehézségeit.

(Zárójelben jegyzem meg, ha netán Bán úr meglelné a címemet, kérem, küldje el nekem a Hunyadi-sorozatot, mert - őszintén legyen mondva - gyermekkorom óta nagy rajongója vagyok a félig oláh, félig magyar erdélyi fejedelmi családnak, imádom a törit (erről egy egyetemi diplomát is fel tudok mutatni), ám anyagilag elég gyatrán állok. Jószívűségét, megértését előre is köszönöm!)

Ja, a nagy keresgélés közepette még ezt** is megleltem, ami azt jelenti, hogy valamiképpen egy laptopot is be kéne szorítanom az asztalfiókba.

**http://hunyadikonyv.hu/

Valamelyest sajnálom

a lányt, akit most összecsomagoltam és befektettem egy gyógyhatású asztalfiókba (az egyszerűbbek kedvéért: egy ökofafiókba). Talán amikor ezt elkövettem, azt remélem, hogy majd megíródik a folytatás, és hogy majd akad egy önzetlen kiadócska évek múlva (megsúgom, valaki már jelentkezett, ráadásul még egy doboz marcipánt is felajánlott, de olyan árat kért a leendő szolgáltatásokért, hogy gondolkodás nélkül, mégis pironkodva vissza kellett utasítanom).

Továbbá: nem is volt annyira egyszerű ez a tisztogatási, spájzolási művelet, amilyennek tűnik. Azzal kezdtem ugyanis, hogy kibéleltem újságpapírral a fiókot. Aztán rájöttem, hogy rosszul csináltam, mert a lapok maiak voltak, így a fiatalasszonyt nem igazán inspirálhatják majd a kibontakozásban (következésképp a történet kifejlődését sem segíthetik).

No de hát így jártam (csupán amiatt, mert a séf nem enged el az archívumba, folyton a kötelezően letöltendő nyolc óra munkára hivatkozik, feltéve ha munkaidőben elérhető).

Búcsú a naplóírótól

Közkívánatra nem ezen a blogon folytatom hősnőm történetét. Egyfelől az én életem is megváltozott, másfelől alkalmazkodnom illik a kor szellemiségéhez: inkább majd csak a napi fröccsenésekre reagálok itt egy-két tőmondatban, hogy mindenki meg legyen elégedve (s ki legyen elégítve). Többek között én is.