„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2012. április 27., péntek

Együtt és külön

Újabb kép, újabb meghatódottság. Hisz magyar-e igazából az, ki nem sírja el magát attól, hogy a google a nagyváradi Royal Szálló fotóját dobja ki, amikor te a budapestiét keresed? Mert a google számára a kettő még mindig egy, egy és ugyanaz, mint az alapprogramban. 
Egyazon ország, egyazon műfaj.



Egészen érdekes egyébként, hogy a Hotel Royalhoz a mozitól jutottam el, ám sajnos már csak képzeletben. Attól a mozgófénykép-színháztól, amit az elegáns környék fifikás lakói kezdetben megvetettek és lenéztek, nem úgy mint Berta, a nagy liba, aki magányos körúti leány lévén belekíváncsiskodott a sötétbe, ahol Heltai Jenő szerint csodálatos történetek játszódtak le*, s nem csak a vásznon, illetve főként nem ott


Hát persze, hogy csodálatosak, hisz Bartók és Kodály is a Royalban találkozott először, majd Bartók megírta Kodályról azt, amit**. Később viszont sosem ültek le egymással játszani, dolgozni,  gondolkodni, más-más úton haladtak, ki-ki a sajátján, noha mégis egy időben ugyanazon irányba, s nem is mellékesen: ugyanott. Ugyanannak az útnak két autonóm síkjában. Kár, hisz el sem képzelhetjük, mekkora művet hozhattak volna létre együtt, közösen, egymást támogatva. Kodály és Bartók. Arany és Petőfi. Páskándi és Szilágyi. Persze előfordulhat, hogy semmilyent, mi nem tudhatjuk. Mert a géniusz géniuszként él, csak ő érti: miért egyedül, miért tömegben, miért luxusban, miért szegénységben, miért szeretetben, miért szeretetnélküliségben, miért mindenkinek, miért csak önmagának. 

Feltéve, ha férfi.
És feltéve, ha valóban géniusz.


A nővel ugyanis más a helyzet. A nő a közösség, a társadalom életét éli akkor is, ha mindenben mindenki fölött áll.

A báltermek, mulatók, orfeumok végül bezártak, Kodály alkalmazkodott, Bartók belehalt, a filmszínházak termeiben pékségek nyíltak, a pékségekben pedig jegyre kezdték adni a kenyeret a jó magaviseletű, engedelmes proletároknak. Erről a korszakról viszont nem fogok képet kérni a google-tól.  


*mások szerint francia gépeken Lumiere-filmeket vetítettek a publikumnak

** "Kodálynak óriási sikere volt. Valóságos szenzáció volt estélye, hiszen egy eddig teljesen ismeretlen ember tűnt fel benne, mint a legelsők egyike."

Nincsenek megjegyzések: