Egyenjogúság

 

Az ábra csupán illusztráció stb.

Hétfő reggel 5 óra 21 perckor az őrmester letett egy paksamétát az asztalomra, majd megbökött, hogy nézzek bele még az értekezlet előtt. Volt még 45 másodperc a megbeszélésig, ezért nem egészen értettem, mit akar. Mondtam is neki, hogy rossz a gépem, ne basztasson. De nem érdekelte. Hadnagy, aki elég ruganyósan ébredhetett, 46 másodperc múlva afelől érdeklődött, hogy miért nem háborodtam fel a pénzek elosztásán. Ezt sem értettem pontosan, ezért megkérdeztem, miért kellett volna felháborodnom. Mire kikelve magából a következőkért próbált felelősségre vonni: miért tűröm, hogy a takarítónő, aki részmunkaidős, ugyanannyit keressen havonta, mint én, akinek azért mégis van egy akadémiája. Azt válaszoltam neki, amit amúgy gondoltam, mármint hogy ezidáig nem találtam kivetnivalót e közüzemi döntésben, a továbbiakban sem szándékozok, hisz mindig is takarítónő szerettem volna lenni, de sajnos nem jött össze az akadémia miatt. Nem szólt semmit. Ill. akkor nem, de 5 perc múlva visszahívott, és arról faggatott, hogy miért nem teljesítettem az őrmester parancsát. Melyik parancsát?, értetlenkedtem. Hát melyiket, melyiket, duzzogott. Tudomása szerint az őrmester dokumentumokkal bizonyította, hogy a Blaha tér és a Budaörsi út közti szakaszról az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek eltulajdonították az összes rézkábelt, és ezt nekem is észre kellett volna vennem munkába jövet, mivel ez a tény írógép-független. Jelentettem, hogy megvan, őrmesterrel valóban beszéltem, ám a dossziét, amit átnyújtott, átigazoltam az őrvezetőhöz, lévén, hogy nem én vagyok a beosztottja. Hadnagy néhány percig némán vakargatta a fejét, aztán arrogánsan kijelentette, hogy ebben az esetben nem számít, ki kinek az alárendeltje, hisz én úgyis takarítónő szerettem volna lenni. Talán büntetésnek szánta, hogy rám osztotta az e heti sepregetést és kukaborogatást, én viszont örültem neki, hisz mint mondtam, a gépem momentán használhatatlan, tétlenkedni pedig határozottan utálok.