„Hullacsarnok ez, ahol se meghalni, se föltámadni nem tudnak a hullák”
(Ady: Nagy lopások bűne)

A brigád, amely imád:

2013. december 13., péntek

Temesvajkó eltűnt inventáriuma

Csak találgathatjuk, mi mindennek veszett nyoma...


Az új korában még pazar külsejű, gazdag berendezésű dél-bánsági kastély a 19. század végén került rokonaim, Bissingen-Nippenburg Rezső és neje tulajdonába. Jelenleg porlik, omladozik és prüszköl, többen is lakják, mégsem kerül pénz a már nagyon esedékes felújításra. Pedig többezer kötetes könyvtára, antik porcelángyűjteménye, s ritka ötvösmunkákból álló kollekciója volt egykoron itt, illetve Mélykastélyon és Temespaulison a családnak.* Az ingatlant tavacskával, patakkal és hidakkal beépített park ölelte körül: mindezek karbantartásáról Virág Antal főkertész gondoskodott. A kiültetésre szánt palántákat a kastély melletti, télen kifűthető üvegházban nevelte az úriember. Az ő missziója volt frissen tartani azt a növénybirodalmat, amelyet a házaspár külföldön iskoláztatott négy leánya használt a leggyakrabban, de nem csupán csónakázásra és udvaroltatásra, hanem teniszpartik lebonyolítására is. A família külön labdaszedőket fizetett, hogy az összejöveteleket semmiféle fennakadás ne zavarja. A parknak ma a Bécsben élő bérlő, Bíró István viseli gondját. 

Nippenburg-Bissingenék különállamát a második világháború után államosították, ennek folyományaként juttatták viharvert állapotba** a kommunisták. 

*tékájáról és régipénz-gyűjteményéről volt híres Heinrich Nándor közeli Ilkatelek-majori úrilakja is

**engem is

Nincsenek megjegyzések: