Bejegyzések
A tisztelt szerkesztő úr arra külön megkért, hogy önéletrajzomban a közelmúlttal hangsúlyosabban foglalkozzak. Kérem, bocsássa meg, amiért óhajának nem fogok eleget tenni. Ugyanis az a hajsza, amit ellenem indítottak, oly ostromba, oly ízléstelen volt, hogy csak azért beszélek róla, mert már fekete a tinta, mellyel írok.
Pedig hiába minden kísértés, a piszok, a por, a sár már nem ér fel énhozzám, nem érint meg, nem vág orrba-szájba, mert ma én vagyok Kukorica Jancsi. S ezen lehetetlen változtatni, ez bekövetkezett.
És persze mert érdekli: a magánéletben erősen szürke, egyszerű nő vagyok, különös tehát (nemde?), amikor önhitten beszélek, és a digitális naplók szférájában fővárosi fekete lukakban táncolok.
Egyébként viszont mélyen vallásosnak nevezném magamat. Épp emiatt figyelmeztettek egyszer erélyesen arra, hogy az életben többször is megdobálnak majd sárral, olyanfélével, amely még Krisztust is beszennyezte. Pedig Ő isten fia volt.
Csakis azt mondhatom, néhányak szeretete majd megtisztít attól a sártól, amit hozzám vágtak.
Amikor az életrajzomnak nekikezdtem, január elseje volt, amikor befejeztem, hatodika. Időközben vonult le az az emlékezetes este, amikor visszahoztak erre a színpadra. Jóllehet már-már arra a nagy bűnre gondoltam, hogy elhagyom a Hazát, hisz mindenik művésznek a széles világ az otthona. De visszahívtak, visszaköveteltek, a publikumom állva, szédületes tapssal üdvözölt, mire nekem az jutott eszembe, hogy a szeretet Őt is tisztára mosta, patyolattisztára, mert igazságtalanul bántották.
A kegyes Isten se nem siet, se nem késik.
Úgyhogy ne bánja, hogy evvel zárom is soraimat. Ilyen finálé esetén nincs egyéb, amit magamról le kellene jegyeznem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése